Podcastünk legutóbbi vendége Nedeczky Júlia hegymászó, az első magyar nő, aki feljutott egy 8000 méteres csúcsra, a Gasherbrum II-re. Júlia pszichológus és zenész is, így a hegymászásról nemcsak hegymászóként, hanem pszichológusként is mesél a Szemlélek Társalgóban.
“A csúcson egy eggyé válás történik. Ha azt kérdezik, hogy mi motivál a hegymászásban, az a válaszom, hogy a végtelen szeretet vagy szerelem: az egyesülést vagy beteljesülést a szeretet tárgyával maga a csúcsmászás eredményezi.”
„Egész testemben éreztem egy erős vágyakozást arra, hogy hegyet másszak. És ez ott volt bennem egészen gyerekkorom óta. Volt bennem egy vonzódás, hogy valami olyasmit csináljak, ami egészen eltér a mindennapi életünktől, és lehetővé teszi, hogy a civilizációs életemtől távolabb menjek.”
„Nem voltam egy kitartó típus, de azzal, hogy lett egy komoly célom, nagyon összeszedetté kezdtem válni, a cél, meg az önazonosság segített abban, hogy ezt az utat be tudjam járni.”
„Nagyon intenzív személyiségfejlesztő hatása tud lenni a hegymászásnak, kell hozzá a magam őszintesége és nyitottsága, mert lépésről lépésre, önmagammal szembesít az út, hogy mit bírok el és mit nem, hogyan viselkedek, hogyan érzek, hogyan gondolkodom a folyamat közben. Ezeket utólag tudom elemezni, és
ha van egy sikertelenség, egy rossz élmény, akkor járok jól, ha ezt átgondolva el tudom fogadni a saját részemet benne,
hogy igen, ehhez keveset edzettem, még nem tartok ott. Az önismeret ebben a folyamatban az egyetlen lehetőség arra, hogy lemérjem, hogy hol tartok, és mit kell tennem a következő lépéshez.”
„Nem az volt a célom, hogy én legyek az első magyar nő, aki feljut egy nyolcezres csúcsra – bennem az volt, hogy mindegy, hányadik leszek, csak jussak fel.”
„A Gasherbrum II megmászásakor pontosan tudtam, hogy még sohasem voltam ennyire felkészült. Erőss Zsolttal voltam párban, nagyon jó formában voltunk és nagyon gyorsak voltunk, de még akkor is nagyon alázatosak maradtunk. Imádjuk azt a hegyet, nézzük, csodáljuk, ott vagyunk alatta, és egy ekkora birodalomban, mint a nyolcezresek világa, az ember nevetségesen jelentéktelennek éli meg az emberi létét. Nem csak rajtam múlik, hogy meg tudom mászni ezt a hegyet.”
„Határtalan boldogság volt. Zsolt azt mondta, hogy ”na, te lettél az első magyar nő” – ezt onnan tudom, hogy Zsolt kamerázott. Látszik a felvételen, hogy nem mondok erre semmit. Én ezen annyira megdöbbentem, mert annyira kemény az élet a hegyen, hogy az eszembe sem jutott, hogy hányadik vagyok. Megdöbbentem, meghatódtam, határtalan boldogság öntött el, ez egy akkora nagy ajándék.”
„Pszichológusként szoktam párhuzamot hozni, hogy kevés szó esik arról, hogy nemcsak a traumák, hanem
a jó dolgok feldolgozásához is idő kell.
A csúcsmászás olyan végtelen öröm, hogy napokig, hetekig tartott a feldolgozása, hogy be tudjon épülni belém. Minden reggel úgy ébredtem, hogy hú, ez nem álom volt, ez valóság, ez már a múlt, ez megtörtént. Tudtam, hogy ez még csak az öröm küszöbe, de ez egy folyamat, ez egy nagy adag öröm, boldogság, eufória, extázis.”
„Egy fontos dolgot is megtapasztaltam a csúcson, amikor fent álltam: azt értettem meg, hogy bármelyiket meg tudnám mászni, de nem biztos, hogy az többet adna, mert ez az egy nyolcezres is annyit adott, hogy
ezzel egy egész életet le lehet élni.”
„Ezeknek a nagyon parányi, szinte jelentéktelennek tűnő lépéseknek nagyon is van jelentősége: ugyanezekkel a lépésekkel jutok el a csúcsra, ami egy csoda, mert azt érteti meg velem, hogy az ember, akármennyire törékeny, bármilyen parányi, elképesztő nagy dolgok véghezvitelére képes, de ehhez kell az az állhatatosság, hogy a kis lépéseit következetesen folytassa, meg az a hit, hogy a kis lépések elvezetnek valahová.”
Aki a Szemlélek Társalgó adásait RSS-olvasóval szeretné követni, erre a Feedre tud feliratkozni.
