Amikor Ferenc pápa 2023-ban Magyarországon járt, a fiatalokkal történt találkozás alkalmával kiemelte Romzsa Tódor példamutatását és hűségét. „Nagy hitvalló, aki arra hív minket, hogy ne éljünk félmegoldásokkal” – fogalmazott. Most a mozikban is megtekinthetjük a kárpátaljai görögkatolikus vértanú püspök történetét. Gőbel Ágoston szerint fontos film született, magyaros betegségekkel.
Bokor Attila még a Duna Televízió főszerkesztőjeként figyelt fel Romzsa püspök életére, amikor Barlay Tamással, a vallási műsorok szerkesztőségének vezetőjével olyan példamutató embereket kerestek, akiknek az életét filmen is be lehetne mutatni. „Nagyon megfogott, hiszen ez egy krisztusi történet. Romzsa Tódor annak ellenére, hogy tudta, meg fogják ölni, elment egy templomszentelésre” – fogalmazott a rendező a kárpátaljai püspök életéről és haláláról.
Az 1911-ben, kárpátaljai görögkatolikus magyar családba született Romzsa Tódort 25 évesen, 1936 karácsonyán szentelték pappá Rómában. A második világháború kitörésekor már Kárpátalján szolgált, többek között az ungvári szemináriumban mint spirituális és filozófiatanár, majd 1944 szeptemberében püspökké szentelték. A film itt veszi fel a fonalat. A világégés után a Szovjetunióhoz csatolt Kárpátalján a vallásüldözés idején Romzsa ragaszkodott a Rómával való egységhez, és békés ellenállásával a hitét védelmezte. Kiállása a papság és a hívek mellett – nyelvi és nemzeti különbségeket is áthidalva – közössége példaképévé tette az erőteljes kommunista nyomásgyakorlással szemben.
A szovjethatalom 1947-ben merényletet szervezett ellene;
lovaskocsis útja közben súlyosan megsérült, majd kórházi ápolása során egy KGB-ügynök méreginjekcióval megölte. Romzsa Tódor 1947. november 1-jén halt meg; életáldozatának hamar híre ment a görögkatolikus közösség körében. 2001-ben II. János Pál pápa boldoggá avatta mint vértanúságot szenvedett egyházi vezetőt. Élete ma is a hit, a kitartás és a többnemzetiségű közösség szolgálatának inspiráló példája, nem csupán a keleti rítusú katolikusok számára.
Bokor Attila húsz éve nem készített egészestés filmet, és ehhez a tervéhez sem kapott állami támogatást. Annyira hitt azonban a témában, és a forgatókönyv írása közben olyan mély lelki folyamatokon ment keresztül, hogy pénz szűkében sem akarta elengedni a tervet, és lépésről lépésre haladva valósította meg. A költségvetés szűkössége és az orosz-ukrán háború miatt a film végül Budapesten és környékén forgott. Felismerhető a nógrádsápi templom, Máriapócs, a Rózsák tere, a váci székesegyház környéke, valamint a Svábhegy tetején lévő egyik épület is. Mind remekül illeszkednek a történetbe és „alakítják” az eredeti kárpátaljai helyszíneket.
Az alkotók a filmet küldetésként élték meg, és szívük-lelkük ott is van a mozivásznon. Máthé Tibor operatőr – saját bevallása szerint – Tarkovszkij és Kurosawa munkáitól ihletetten dolgozott a képi megoldásokon. A Romzsa Tódor az a fajta alkotás, amire elsősorban a „fontos” jelző illik. E sorok írója szeretné ugyan megélni, hogy
egy magyar filmben ne úgy beszéljenek a színészek, mintha mondataikon az afrikai szavannák élővilágának sorsa múlna,
és azt is, hogy a kommunista hatalomgyakorlók egyetlen lényeges és látványos tulajdonsága ne az legyen, hogy erőteljes gesztusok kíséretében néznek gonoszul – de ezek eltörpülnek a filmbeli életpélda mellett.
Dér Zsolt a címszerepben igazán emlékezeteset alakít. Játéka egyszerű és sallangmentes. Képes mai, hús-vér alakká formálni Romzsa Tódort, de azt is elhiszem neki, hogy a ’40-es évek világának hitvalló alakja. „Vallásos családból származom, római katolikus neveltetést kaptam, a görögkatolikus közösséget sokáig »enyhe gyanakvással figyeltem a távolból«. Aztán egyszer betévedtem egy húsvéti liturgiára. Éppen akkor, amikor Aranyszájú Szent János híres húsvéti köszöntésénél tartott a pap: hogy bármelyik órában érkezel is, mindenkinek ott a helye az asztalnál. Ez a gondolat – a feltétel nélküli befogadás és egyenlőség, ez a mélyen baloldali gondolat – nagyon megérintett” – fogalmazott Dér Zsolt a Görögkatolikus Szemlélet magazinnak.
Bokor Attila a film premierje előtt a személyes vonatkozást húzta alá: „…nagyon a magaménak érzem ezt a filmet, és végtelenül büszke vagyok rá. Többször is mondtam a forgatás után, hogy azzal, hogy elkészült ez az alkotás, volt értelme az életemnek. Ha szerencsém lesz, és fogok tudni még rendezni, az emberek lelki fejlődéséről és a belső útkereséséről szeretnék filmeket készíteni, mert úgy gondolom, hogy ebben a kissé felborult világban szükség van kapaszkodókra.”
(A Romzsa Tódor január 15-től látható a hazai mozikban a Bokorfilm forgalmazásában.)
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
Feleségemmel megnéztük a filmet. Hárman (3) voltunk a CC egyik vetítőtermében… még meg is lepődtem, hogy nem maradtunk magunkra. Végignéztük a filmet “von A bis Z”, és amit kaptuk… beszéljek csak magamról: nekem tetszett. Rendezésben, színészi játékban, kameramozgásokban, hitelességben, a kronológiai egymásutánok ütemezésében, a főbb szereplők belső hitének, illetve meggyőződéseinek bemutatásában, stb.
UGYANAKKOR:
Megnéztem korábban néhány interneten megtalálható riportot: a főszereplőről és a rendezőről, és ami még fontosabb (nekem) a püspök kortársainak és kortársai utódainak a megszólalásairól, amiket elmondtak Romzsa Tódor fiatalkoráról, tanulmányairól, parókusi viselkedéséről, szóval: a vértanúsága előtörténetéről. És onnan nézve, hogy ebből lehetett volna egy teljesebb filmet is készíteni, ami többeket megszólít a györög katolikusokon és ezen érdeklődési körön kívülről is. Ha fel van építve a megjelenített történet-töredék az előélet mozzanataival és jeleneteivel (melyekből meg lehetett volna ismerni az embert magát), ha jobban ki lett volna bontva a politikai háttér (Hruscsov szerepeltetése a nálam fiatalabbak körében többnyire értheteten, bizonyára) és a görög katolikusság léte ezekben az összefüggésekben, és ha a vértanúság utóéletéről is képi módszerekkel szó esett volna…
akkor nem lett volna az a benyomásom, hogy a Nemzeti Filmintézet és mögötte álló “lángeszű humanisták” arra szorítkoztak, hogy valami koncot vessenek az érdeklődő vallásos embereknek és egyházközségeknek, mondván, hogy “ezt is támogattuk, milyen bőkezűek vagyunk, ugye??!”. Lehet majd királyi riportokat nézni fűnek-fának, hogy mennyire nagy keresztény is ez a kormány – pedig ez még kulturálisan se igaz, de a TÁBOR és a ZÁSZLÓ nagyon tud neki – demonstratíve – örülni. Innen nézve egy kurzusfilm az egész – a kiváló alkotók tudtán és akaratán kívül.