Nyílt levelükben – esetenként a politikával is összenőtt – civil szervezetek kifogásolták nemrég az abortusszal kapcsolatos miniszteri egyeztetés résztvevőinek körét. A témát tárgyaló írásunkhoz érkezett az Emberi Méltóság Központ életvédő referense, Schittl Eszter alábbi észrevétele.
Az elmúlt napokban valami fontos történt. Huszonnyolc szervezet példátlan összefogásban emelte fel a hangját a legkiszolgáltatottabb gyermekek mellett. Miután az Egészségügyi Minisztérium három olyan kérdésben kezdett egyeztetést, amelyek az abortuszhoz való hozzáférés könnyítését és a magzati élet jelenlegi védelmének további gyengítését vetítik elő, nyílt levélben fordultunk dr. Hegedűs Zsolt miniszterhez. Kiállásunk tízezrekhez jutott el, és elkötelezett emberek százai osztották meg. Köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult ehhez, megtisztelés volt a szervezésben részt vennem. Ez önmagában is reményt ad.
A nyílt levelet szakmai szervezetekkel közösen fogalmaztuk, és tudatosan ügyeltünk arra, hogy hangneme nyugodt, tárgyszerű és tiszteletteljes legyen. Éppen ezért szomorúan olvastuk a Szemlélek főszerkesztőjének írását, amely, úgy érezzük, gyengíti a védtelenek melletti kiállásunkat, még ha nem is ez volt vele a cél. Szőnyi Szilárd a nyílt levelet „drámai hangvételűnek”, „olykor hisztérikusnak”, „harciasan ideologikusnak”, „hangulatkeltőnek” és „aránytévesztettnek” írja le. Úgy érezzük, mintha egy egészen másik szövegről beszélne. Arra kérem az olvasókat: ne ezek alapján alkossanak véleményt, hanem olvassák el a nyílt levelet, és annak tartalma alapján döntsenek.
Már a Szemléleken megjelent cikk címe összemossa a huszonnyolc szervezet közös állásfoglalását az egyik aláíró szervezet Facebook-bejegyzésének felvezető szövegével. Mi, szervezők minden csatlakozót arra kértünk, hogy a nyílt levelet teljes terjedelmében, saját kommentár nélkül ossza meg. A CitizenGO ettől eltért, amit feléjük azonnal jeleztünk is. A huszonnyolc szervezet a nyílt levél tartalmáért vállal felelősséget – nem egy Facebook-bejegyzés megfogalmazásáért. (Itt szeretném jelezni, hogy két éve nem vagyok a CitizenGO kampányigazgatója, és nem tartozom a szervezethez.)
A másik delegitimáló eszköz az előző kormányhoz fűződő kapcsolatok felemlegetése. Tíz éven át dolgoztam együtt olyan emberekkel, akik minisztériumokban, háttérintézményekben és civil szervezetekben teljes hittel szolgálták az értékeket. Kérem, ne képviselje a Szemlélek azt a mostanában elterjedt szemléletet, amely erkölcsileg lenulláz bármilyen kezdeményezést vagy embert, amely vagy aki bármilyen kapcsolatban volt az előző kormányokkal.
Szőnyi Szilárd kritikával illeti, hogy fellépésünk ideológiai és politikai keretbe helyezi a kérdést. Mi azonban nem pártok mellett vagy ellen foglaltunk állást, hanem az emberi élet védelmének alapelvéből indultunk ki, amelyre egész jogrendszerünk épül. Magyarország Alaptörvénye kimondja, hogy a magzatot a fogantatástól kezdve védelem illeti meg. Ennek a védelemnek a megőrzését kérjük számon. A legkiszolgáltatottabb emberek iránti társadalmi kötelezettség nem ideológia – hanem az a minimum, amelyen a közösségünk nyugszik.
Nem értek egyet azzal az állítással sem, mely szerint a minisztériumi egyeztetésre való meghívásunk elmaradásának számonkérése elvonta volna a figyelmet a szakmai kérdésekről. Sőt, én ennek éppen az ellenkezőjét látom. Ha ez a huszonnyolc szervezet nem szólal meg időben közösen, ma sokkal kevesebben tudnának arról, hogy ezeket a súlyos kérdéseket kinyitotta az Egészségügyi Minisztérium. A nyílt levél pontosan azt érte el, amit el kellett érnie: társadalmi figyelmet irányított az aggasztó tervekre és megvalósításuk veszélyeire.
Tiltakozásunk tárgya ugyanis nem pusztán az volt, hogy kik ültek a tárgyalóasztalnál. Azért emeltünk szót, mert olyan javaslatok kerültek napirendre, amelyek egyaránt az abortuszhoz való hozzáférés könnyítését és a magzati élet jelenlegi jogi védelmének gyengítését vetítik előre. Az egyeztetés résztvevőinek összetétele azért fontos, mert meghatározza, hogy ezekben a kérdésekben milyen szempontok jelennek meg a döntés-előkészítés során.
A magzatok nem ülnek ott az egyeztetőasztalnál. Nem tudnak nyilatkozatot írni, nem tudnak tiltakozni, nem tudják képviselni saját érdekeiket. Ezért van szükség az életvédőkre, akik felemelik értük a szavukat. Akkor is, ha ezért hideget-meleget kapnak.
Szőnyi Szilárd megemlíti, hogy a Fidesz–KDNP kormányok nem erősítették meg érdemben a magzati élet védelmét. Ezt a kritikát magam is többször megfogalmaztam. A jelenlegi helyzet azonban nem erről szól. Most nem a múlt mulasztásairól kell vitatkoznunk, hanem arról, hogy a már meglévő, szerény életvédelmi garanciák közül is többet meg kívánnak szüntetni. A szívhangrendelet volt az egyetlen valódi életvédő intézkedés az elmúlt években, és most éppen ezt kívánják eltörölni, két olyan követeléssel együtt, amelyet az abortuszpárti mozgalmak a nemzetközi színtéren már régóta képviselnek.
A cikk azzal is érvel, hogy a magyar társadalom jelentős része támogatná az abortuszhoz való hozzáférést. Ez azonban nem döntheti el a kérdést. Az emberi élet védelme nem népszavazás tárgya. A legvédtelenebbek jogainak védelméért kiállni éppen akkor a legfontosabb, amikor nincs mögötte egyértelmű társadalmi többség.
Röviden a három tervezetről:
Kiállunk a szívhangrendelet mellett.
A tájékozott beleegyezés nem formális követelmény, hanem az egészségügyi jog alapelve. Az anyának joga van tudni, hogy gyermeke életet jelző szívverése már a hatodik héten kimutatható, mielőtt visszafordíthatatlan döntést hoz az életéről. A szívhangrendelet ezt a jogot gyakorlati valósággá teszi. A rendelet eltörlése nem a nők autonómiáját erősítené, hanem éppen csökkentené azt az információ visszatartásával. Az abortusz testileg-lelkileg megsérti a nőket. Nekik is jobb lesz, ha a kisbabájuk megmenekül.
Különösen ellentmondásos az az érv, amely a szívhang bemutatásának esetleges magzati kockázatára hivatkozik. Ugyanaz a szakmai közeg, amely aggódik egy ultrahangvizsgálat magzatra veszélyes kockázataiért, elfogadja – sőt, végrehajtja, tisztelet a kivételnek – a magzat életének végleges kioltását. A rendelet végrehajtási utasítása ugyanakkor nem kötelező hangosítást ír elő, hanem a magzati szívműködés bemutatását – a felhangosítás tehát már most sem kötelező.
Kérjük, hogy a magzati szívműködés bemutatása továbbra is maradjon a protokoll része. Javasoljuk, hogy minden várandós anya kapjon egy kinyomtatott, képes tájékoztatót is a magzatfejlődésről, hogy valóban tudja: kiről dönt.
Nem egy újabb abortuszmódszerre van szükségük a krízisben lévő anyáknak! Ellenezzük az abortusztabletta bevezetését.
Abortusztabletta alkalmazásánál az emberi élet kioltásának otthoni, orvosi kontroll nélküli elvégzéséről van szó. A beavatkozás alacsonyabbnak tűnő küszöbe nem változtat az abortusz emberi életet kioltó valóságán. Míg a sebészeti abortusz klinikai környezetben történik, a tabletta a nőt egyedül hagyja a folyamat fizikai és lelki valóságával saját otthonában. A szövődményeket átélő nők kórházba kerülnek. A krízisben lévő anyáknak és kisbabáiknak nem egy újabb abortuszmódszerre van szüksége, hanem olyan segítségre, amely mindkét élet jelenlétét figyelembe veszi.
Felelőtlenség vény nélkülivé tenni a rendkívül magas hormontartalmú, az új élet beágyazódását is meggátolni képes esemény utáni tablettát.
A vénymentes hozzáférés három súlyos kockázatot hordoz:
Orvosi: elmarad a betegtájékoztatás az ellenjavallatokról (májbetegség, korábbi méhen kívüli terhesség) és a súlyos mellékhatásokról – ciklusfelborulás, tromboembóliás kockázat, tartós hormonális zavar. A vénymentesítés a szer ismételt, ellenőrizetlen szedéséhez vezet, miközben a hamis biztonságérzet miatt a nemi betegségek száma nő.
Kiskorúak védelme: orvosi és szülői kontroll nélkül a fejlődésben lévő hormonrendszerre súlyosan ható szerhez juthatnak ellenőrzés nélkül. A vénymentesség emellett kaput nyit a szexuális kizsákmányolás előtt: bántalmazó partner gyorsan, nyom nélkül kényszerítheti a készítményt fiatal lányokra.
Életvédelmi: a szer nemcsak a megtermékenyítést gátolhatja, hanem a már megfogant élet beágyazódását is megakadályozhatja.
Magyarország az egyetlen uniós tagállam, ahol a tabletta továbbra is vényköteles. Ez nem lemaradás – hanem a biztonságos gyógyszeralkalmazás elveihez és a lelkiismerethez való hűség jele. Másutt nem orvosi, hanem ideológiai és politikai nyomás eredményezte a deregulációt.
Bízom benne, hogy az előttünk álló időszakban életvédő orvosok, szervezetek és maguk az érintettek, például a kisbabájuk mellett döntő vagy éppen abortuszon átesett nők bevonásával még többet megtudunk a fenti tervezetek lehetséges következményeiről és kockázatairól. Hiszem, hogy nem volt hiába ez az életvédő összefogás, amelyet a jövőben is fontosnak tartok megbecsülni és erősíteni.
Schittl Eszter
az Emberi Méltóság Központ életvédő referense,
az életvédő szervezetek egészségügyi miniszternek írt nyílt levelének egyik szervezője
A SZERK.
Az írásban valóban több helyen szerencsétlen módon összemosódott a nyílt levél, illetve az annak nyomán támadt felháborodás hangvételének minősítése. Ezt Schittl Eszter joggal teszi szóvá, még akkor is, ha a fent kiemelt öt jelzőből csak 3-4 vonatkozott magára a petícióra.
A CitizenGO pártpolitikai töltetű kirohanását ellenben nem bagatellizálnám. Az életvédelem talán legismertebb, petícióival, közleményeivel rendre ilyen hangnemet megütő zászlóshajójáról van szó, amely nem mellékesen éveken át összeforrt Schittl Eszter nevével.
A fogantatástól kezdődő emberi élet védelmében továbbra is egyek vagyunk. A minisztériumi megbeszélésen megjelent szervezetek egyikének-másikának kritikájában szintén. Vitánk a retorikában, az érték- és érdekérvényesítés módszereinek terén, valamint a NER világnézeti holdudvarába tartozó, illetve a valódi, hamisítatlan szakmai tevékenységet végző magzatvédő szervezetek közti különbségtételben van.
Szőnyi Szilárd
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom





















Egyetértek Szőnyi Szilárddal, ha a civil szervezetek – kevés kivételtől eltekintve – valóban a civilséget képviselték volna, bármely szakmai érdekről legyen is szó, az elmúlt évtizedekben, akkor nyilvánvalóan nem lehetett volna lesöpörni számos hasznos és fontos javaslatot az asztalról. De leginkább csak azok a “civil” szervezetek érvényesülhettek, amelyek a hatalom érdekében cselekedtek, vagy legalább is a hatalommal nem szembemenve. Holott a civilség lényege éppen abban áll, hogy a mindenkori hatalommal szemben is érvényesítse a társadalmi-szakmai érdekeket, egyes társadalmi csoportokét stb. Mint az egyik helyi nagycsaládos szervezet alapító elnökeként épp azt láttam, hogy a NOE sem azt az utat járja, amit egy civil szervezetnek kellene, hanem a mindenkori hatalommal egyességet kötve végzi a tevékenységét. Ami így sem haszontalan, csak hát a jogállam és a demokrácia lényege éppen abban áll, hogy nem felülről mondják meg a hatalom emberei, hogy mit lehet cselekedni, hanem a társadalom a civil szerveződéseken keresztül fejti ki tevékenységét, lobbizik, akár – bár nem törvényszerűen – a hatalom ellenében is.