Magzatvédő körökben tiltakozást váltott ki, hogy Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter mely civil szervezetekkel egyeztetett, és melyekkel nem az abortusszal kapcsolatos kérdésekről. Az alábbiakban körbejárjuk, hogy a felháborodás célra vezetett-e, és közöljük a tárca megkeresésünkre küldött álláspontját.
„Kezdődik…” – ezzel a felütéssel verték félre a harangot többen a közösségi médiában, miután az egészségügyi miniszter a múlt héten az élet kezdetéhez kapcsolódó bioetikai kérdésekről folytatott megbeszélést a témával foglalkozó civil szervezetekkel. A napirenden többek között a szívhangrendelet, valamint a sürgősségi fogamzásgátlás és az abortusztabletta elérhetővé tételének dilemmája szerepelt. A drámai hangvételt az váltotta ki sokakból, hogy – miként a CitizenGO petíciós mozgalom Facebook-bejegyzése keresetlen egyszerűséggel fogalmazott – Hegedűs Zsolt „radikális baloldali lobbicsoportokkal egyeztet, hogy életellenes terveiket szövögessék”.
Mintegy két tucat szervezet ezért nyílt levelet írt a tárca vezetőjének, kifogásolva, hogy tudomásuk szerint az alkalmon „számos, az abortusz szabályozásának liberalizálását támogató szervezet volt jelen, miközben az életvédő csoportok közül csak nagyon kevesen kaptak meghívást.” A történtek nagy hullámokat vertek az utóbbi táborban, olyannyira, hogy a nyílt levelet Martos Levente Balázs esztergom-budapesti katolikus segédpüspök, illetve a Magyar Kurír katolikus hírportál is megosztotta.
A szenvedélyes reakciók már-már azt a képzetet keltik, mintha a kormány az abortuszt tiltó vagy erősen korlátozó korábbi törvényeket módosítva sarkig tárta volna a kaput a magzati élet szinte korlátlan elpusztítása előtt. Ezzel szemben a művi vetélés szabályozása Magyarországon a kilencvenes évek óta a 12. hétig minden további nélkül engedélyezett, és azóta
egyik kormány – még az évekig kétharmados felhatalmazást élvező Nemzeti Együttműködés Rendszere – sem vette a bátorságot,
hogy a közvéleménnyel szembeszállva szigorítson a rendelkezésen. Sőt, amikor a Jobbik 2011-ben indítványozta, hogy abortuszt csak az anya egészségének/életének veszélyeztetése vagy nemi erőszak esetén lehessen végezni, a parlamenti bizottságban a mostani petíciót jegyző szervezetek jó részével természetes szövetséges Fidesz képviselői nemmel szavaztak, a KDNP-es politikusok pedig – rendkívül gerincesen – tartózkodtak, mondván „az abortusz szigorítása nem aktuális kérdés”.

Ehhez képest a fenti témák az élet vagy halál terén sajnálatos módon nem tudnak sokkal többek lenni részletkérdéseknél, még akkor sem, ha önmagukban azért van jelentőségük. Ami azonban a magzatvédő szervezetek kifogását illeti, az erős árnyalásra szorul. Egyrészt többjük – noha valamilyen módon foglalkozik a témával – erősen pártpolitikai vagy ideologikus tevékenységet folytat, vagy éppen konkrétan az előző kormány támogatásával és annak támaszaként jött létre (például: CitizenGO, Axioma Központ, Szent István Intézet, Védett Társadalom Alapítvány, Keresztény Értelmiségiek Szövetsége), illetve nem éri el azt a jelentőséget, hogy egy minisztériumi egyeztetésbe feltétlenül be kelljen vonni. Másrészt a tanácskozáson az egyik leg(el)ismertebb magzatvédőként mégiscsak részt vehetett az Együtt az Életért Egyesület elnöke, Keresztes Ilona, aki hangsúlyosan képviselte az abortuszellenes szempontokat.
A hírek szerint az egyeztetésre olyan szervezetek kaptak meghívót, mint például az Amnesty International Magyarország, a Független Bábák Szövetsége Egyesület, a Koraszülöttekért Országos Egyesület, a Magyar Dúlakör Egyesület, a NANE Egyesület, a Patent Egyesület, a Szoptatásért Magyar Egyesület, valamint a Társaság a Szabadságjogokért.
Köztük kétségtelenül találhatók az abortusz mellett – akár a jó ízlést meghaladó módon – kampányoló, a témához szinte csak közvetve kapcsolódó, illetve politikailag is értelmezhető szervezetek.
Így még ha a petíció olykor hisztérikus hangvétele nem is indokolt, a résztvevők köre felvethet kérdéseket. A Szemlélek ezért arról érdeklődött az egészségügyi tárcánál, hogy mely szervezeteket szólítottak meg, kik vettek részt a megbeszélésen, tervezik-e folytatni az egyeztetést, illetve mi az álláspontjuk a nyílt levélről. A minisztérium sajtóosztálya az alábbi választ küldte:
„Az első egyeztetési alkalmat végül egyazon napon két, egymást követő kerekasztal-beszélgetésre bővítettük, mert az eredetileg tervezett találkozó nem tudta volna befogadni a meghívni kívánt szervezeteket. Így végül mintegy negyven szakmai és társadalmi szervezet képviselője vehetett részt a megbeszéléseken. A résztvevőket széles szakmai, társadalmi és világnézeti körből hívtuk meg, mindkét kerekasztal-beszélgetésen jelen voltak olyan szervezetek is, amelyek a nyílt levélben megfogalmazott állásponthoz hasonló megközelítést képviselnek. Ennél nagyobb létszámot a helyszín befogadóképessége az első alkalommal nem tett lehetővé.
A találkozó egy egyeztetési folyamat első állomása volt. Hegedűs Zsolt miniszter úr szándéka, hogy a párbeszéd folytatódjon, és abba újabb szervezetek, köztük egyházi szereplők is bekapcsolódhassanak.
A jelen lévő szervezeteket arra kértük, hogy észrevételeiket írásban is küldjék meg a minisztériumnak. Erre kérjük azokat a szervezeteket is, amelyek az első kerekasztalon nem tudtak részt venni. A beérkező véleményeket összesítjük, és a további egyeztetések során számolunk velük.
A nyílt levélben megfogalmazott észrevételeket is ennek megfelelően kezeljük. Az első találkozó résztvevői köre nem lezárt névsor, és a minisztérium nem tekinti befejezettnek az egyeztetést.”

A hangulatkeltő petíció azért is volt aránytévesztés, sőt kontraproduktív, mert azonnal ideológiai, politikai keretbe helyezte a kérdést – abban az országban, ahol egy felmérés szerint a válaszadók 45%-a gondolja úgy, hogy az abortusznak minden esetben, 26%-uk szerint pedig az esetek többségében legálisnak kellene lennie. Közben napjainkra hazánk maradt az egyetlen EU-tagállam, ahol a sürgősségi fogamzásgátló továbbra is vényköteles. Az abortusztabletta pedig Európában Magyarországon kívül csak Andorrában, Lengyelországban, Liechtensteinben, Máltán és Monacóban nem, vagy csak korlátozottan elérhető. (Politikailag – nem annyira – fun fact: Olaszországban Orbán Viktor egyik példaképe, Silvio Berlusconi miniszterelnöksége alatt engedélyezték.)
Ilyen harciasan ideologikus hozzáállással nehéz beszélni a szerek kockázatairól úgy, hogy az érvek fogadókészségre találjanak.
Pedig a Keresztes Ilona vezette, katolikus hátterű Együtt az Életért Egyesület részletesen taglalta, hogy miért támogatják a szívhangrendeletet, és milyen egészségügyi és társadalmi veszélyeit látják az esemény utáni, illetve az abortusztablettának. Nem biztos persze, hogy minden érvük megkérdőjelezhetetlen – az első kérdésben például korábbi írásunk megfontolandó szempontokat vet fel –, illetve érvényesíthető egy szekuláris demokráciában. Az emberi életet a fogantatástól védő keresztényként azonban fontosnak tarthatjuk, hogy ezek az érvek, illetve a legkiszolgáltatottabb kisebbségként a magzatok jogai is megjelenjenek a vitában. Sajnálatos módon azonban a résztvevők köre miatti tiltakozás elvonta a fókuszt a szakmai szempontokról, és a kérdést világnézeti adok-kapokká silányította, miközben még messze nem döntés született, csak a társadalmi egyeztetés vette kezdetét.

Ahogy a melegházasság, úgy a magzatvédelem esetében is bonyolítja a helyzetet, hogy például a (sürgősségi) fogamzásgátlás terén az egyes keresztény felekezetek álláspontja is eltérő. Emellett kérdés, hogy egy országban, ahol a krisztushívők kisebbségbe szorultak, milyen mértékben várható el a törvényhozástól, hogy olyan (valláserkölcsi) szempontokat vegyen figyelembe, amelyek nem élvezik a társadalom nagyobbik részének támogatását.
Nagy dilemma továbbá, hogy mikor célravezetőbb a tiltás, és mikor a megelőzés vagy a felvilágosítás,
illetve ma már sokak számára ott a lehetőség, hogy ha egy szer vagy beavatkozás az EU valamely országában nem elérhető, akkor azt egy másik tagállamban vegyék igénybe.

Az egyházakkal szemben gyakori vád, hogy előszeretettel fogalmaznak meg tiltásokat, de melléjük ritkán állítanak segítő lehetőségeket azoknak, akik szeretnék betartani a keresztény tanítást, de élethelyzetük ezt nem, vagy nehezen teszi lehetővé. A magzatvédelemben tevékenykedő szervezetek munkája nagyra értékelendő, de egyrészt kapnak-e elegendő támogatást az egyes felekezetektől, másrészt maguk a vallási közösségek tartanak-e fent például megfelelő számú és férőhelyű anyaotthont? Adnak-e széles körben elérhető anyagi, természetbeni, lelki segítséget a válsághelyzetbe került várandós nőknek és egyedül maradt édesanyáknak, hogy ne a kórházajtóba kitett babamentő inkubátor legyen az egyetlen kiútnak tűnő lehetőség? Az élet elejét és végét (lásd eutanázia) érintő bioetikai kérdésekben tiszteletre méltó állhatatossággal képviselt álláspont mellett legalább ekkora következetességgel foglalkoznak-e a kettő közötti idővel – hogy minden ember az őt megillető méltósággal élhessen?
Ha ezekre a kérdésekre a válasz minden tekintetben határozott igen lenne, akkor alighanem a fentiekhez hasonló, világnézeti megfontolásból tett nyilatkozatok is sokkal hitelesebben hangoznának.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom




















