A címbe foglalt állítás egy normális országban nem volna hírértékű. Nálunk nem magától értetődő, hogy a – jobboldali körökben dollármédiának bélyegzett – 24.hu újságírója, Nagy József egy kormányzati/kormányközeli személyiségek fémjelezte rendezvényen Média a Családért díjat kap. Ráadásul majdnem a miniszterelnök feleségétől, Lévai Anikótól.
Miként élték meg egyik és másik oldalról a díjat? Mennyiben azonosulnak egymás családfelfogásával? Hogyan vélekednek a politikai különbségekről? Mennyiben jelenik meg tevékenységükben a szociális elkötelezettség? Erről kérdeztük az idei – megosztott – fődíjat elnyerő Nagy Józsefet, a 24. hu újságíróját, valamint Molnár-Bánffy Katát, a Képmás Kiadó és a Salt Communications ügyvezetőjét, a Média a Családért díj zsűritagját.
Nagy József
– Milyen értékeket látsz a Képmás által képviselt hagyományos családmodellben, és az mennyire fedi le, ahogy te gondolkodsz a családról?
– Fedi. Ami pedig a kérdés esetleges „kirekesztő” értelmezései mögött húzódhat: tévedés, hogy csak az úgymond jobboldali/konzervatív embernek fontos a család; súlyos tévedés, hogy közös hazánkban csak a fideszeseknek és a kádéenpéseknek fontos a család; és ostobaság/aljasság, hogy a nem a Fidesz-KDNP-re szavazó magyarok számára nem fontos a család, a nemzet. (Mielőtt magadra vennéd: ezeket te nem is állítottad, és tudom, hogy nem is gondolod, Szilárd.)
Mindezzel szemben a valóság az, hogy a család fontosságának – szüleid, testvéreid, rokonaid, különösen gyerekeid, unokáid, a társad és az akár a testvéreidnek tekintett barátaid iránti tiszteletnek, szeretetnek, az irántuk érzett felelősségnek – semmi köze a pártállásodhoz, de még ahhoz sem, hogy melyik ideológia áll hozzád legközelebb (legkevésbé távol).
Ahhoz van köze, hogy milyen ember vagy.
De persze ez is bonyolultabb annál, mintsem egyetlen mondatban elintézhető lenne; csak egyetlen szélsőséges példa: miért is tisztelné a szüleit az, aki súlyosan bántalmazó, netán abuzáló családban nőtt fel, és persze ettől ő maga még „működtethet” összetartó családot.
A „Képmás által képviselt hagyományos családmodellről” kérdezel. De mi is az a hagyományos családmodell? Eleve mi az, hogy hagyományos? Az hagyományos, hogy két ember szereti, tiszteli egymást, s ha adatik nekik, gyerekeket vállalnak, akiket szeretetben, tisztességben felnevelnek? Ha ezt jelenti a hagyományos, az remek. Viszont: kár, hogy a politikai haszonelvűség megerőszakolja ezt az elvileg számára szent témát, és a manipulációk, az összeugrasztások, a gazemberségek, a buzizás terepévé teszi. Miközben: én például ismerek tizenéve együttélő párt, melynek mindkét tagja nő, egyikük donori segítséggel gyereket szült, akit a két nő nevel szeretetben, tisztességben – családban. Ez hagyományos? Lényegtelen. Vajon a Képmás mit gondol róluk? Remélem, gyanítom, azt, amit én: hogy ez egy csodálatos történet.
– A díjat A vérplazmabiznisz kiskapuja: ki menti meg önmagától azt, aki 15 ezer forintokért eladja az egészségét? című írásodért kaptad. Más írásaidban is gyakran jelennek meg a társadalom peremén élők. Honnan ered ez az elkötelezettséged?
– Az első kérdésedre jobbosoztam, most balosozom kicsit. A tisztességes riporter nem lehet nem baloldali. Baloldaliságon azt értem, hogy nem csupán magunkért és a mieinkért viselünk felelősséget, hanem a szélesebb közösségeinkért, akár a nemzetért is, azon belül különösen a vesztesekért. Van, aki annyit tehet, hogy az aldis bevásárlókocsiból nem szedi ki a százast, hanem átadja azt az ott álldogáló hajléktalannak, más kihoz két kiflit és egy zacskó parizert a rászorulónak, megint más célzottan segít alapítványt, akár konkrét családot.
A tisztességes riporter alapállása az, hogy a szegényekkel van – és sosem azokkal, akiké a hatalom és/vagy a profit. A tisztességes riporter nem ítélkezik a vesztes felett,
például nem idiótázza le azt, „aki 15 ezer forintokért eladja az egészségét”.
A nyomort nem kell megmagyaráznia a nyomorgónak. Magyarázkodnivalója a nyomorokat konzerváló, a nyomorgókat földrajzi és persze erkölcsi gettóba (a nyomor morálisan is lezülleszt) záró társadalomnak van.
A riporter dolga az, hogy meséltessen és meséljen; megértse és megértesse az olvasóval, a jobb sorsúakkal, a szerencsésebbekkel, tehetségesebbekkel, szorgalmasabbakkal, hogy a mázlin is múlik, kinek milyen élet jut. A riporter dolga, hogy felmutassa, közös szégyen, ha elengedjük az elesetteink kezét. A riporter dolga a riport erejével változtatni az igazságtalanságon, az elviselhetetlenen.

– Milyen érzés volt talán egyedüli baloldaliként részt venni a díjátadón olyan kormányzati/kormányközeli személyiségek társaságában, mint Nacsa Lőrinc vagy Demeter Szilárd?
– Föntebb lényegében lebaloldaliztam magam, miközben van, akinek (például nekem) a baloldali jelző szolidaritást jelent, a másiknak meg a padlássöprő, vesét leverő, körmöt tépő, gulágos, recskes kommunistát. De ha úgy kérded, milyen volt egyedüli nem fideszesként részt venni egy bizonyos fénytörésben erősen fideszesnek tetsző rendezvényen, arra az a válaszom, hogy nem láttam a résztvevők fejébe, s fogalmam sincs, közülük hányan (valóban) fideszesek. Meg mit is jelent ma az, hogy fideszes? Jobbos? Konzervatív? Orbánista?
Mindenesetre annál az asztalnál, ahol helyet kaptam, ott ült másik három kolléga, kolléganő az engem foglalkoztató kiadótól, a tündéri Árvai Magdolna a Nők Lapjától és két kiváló videós újságíró, Mellik Éva és Bognár Péter az nlc.hu nevű női portáltól – mindannyian jelöltek, és egyikük sem fideszes, vagy igen, fogalmam sincs, de hát nem tök mindegy?
Nacsa Lőrinccel sosem beszélgettem, most gratulált, kezet fogtunk. Demeter Szilárddal nagyszerűt interjúztam pár éve, ott volt egy olyan mondata, címet is csináltam belőle, hogy Székelyföldön, ahonnan ő származik,
„ha egy bálban nincs bunyó, akkor nem sikerült jól az a bál, újra kell szervezni”.
Most, hogy megláttam őt a díjátadón, rábiccentettem, és az ugrott be, hogy azt mondom majd neki a protokolláris események után, hogy „ha egy díjátadón nincs bunyó, akkor nem sikerült jól az a díjátadó, újra kell szervezni”, és lesem, leesik-e neki, mire célzom, de mire egymás mellé keveredtünk volna, ő lelépett. Szomorkodtam is, hogy besült a poén. De hát így, hogy leírhattam neked, sokkal jobban érzem magam.
– Ha a díjátadóra nem betegedett volna le, az elismerést Lévai Anikótól vetted volna át. Ha interjút készíthetnél a miniszterelnök feleségével, mi volna az első kérdésed hozzá?
– Huszonöt éve várok erre az interjúra. Mire vártunk mostanáig?
*
Molnár-Bánffy Kata
– Nagy József mintegy 50 ezer karakteres riportja számodra mivel emelkedett ki a többi, díjazásra felterjesztett írás közül?
– Ez a díj mindenekelőtt újságírószakmai díj. A kiválasztás első számú szempontja tehát – a témaválasztáson túl –, hogy az adott cikk, műsor szakmai szempontból igazán jó-e. És Nagy József kiváló újságíró, nem hiszem, hogy ezt bárki vitatná. Már tavaly is a dobogósok között volt, végül akkor nem ő lett a nyertes, de szerintem ez a tény kicsit idén is befolyásolt minket.
Jó tudni, hogy egy ilyen kiváló szakember nemcsak mindig második lesz, hanem egyszer végre befutó is.
A Képmás alkotóközösségében erős a szociális érzékenység. Aki figyelmesen olvassa akár a nyomtatott, akár az online felületünket, sok kifejezetten erős, értékes írást talál. Tavaly a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ki is tüntette lapunkat a Jelenlét-pontokon zajló munkájuk rendszeres, érzékeny és értő bemutatásáért. Szóval nem áll tőlünk messze Nagy József témája sem. Ez a cikk egyébként különösen is kitűnt a témaválasztásával. Tizennyolc éve díjazzuk a családot mint értéket bemutató anyagokat; nehéz ezen belül új meg új témát hozni, és van néhány jellegzetes téma, ami ismétlődően felbukkan. Persze ezek is fontosak, de külön öröm, ha egy-egy sajtómunkás olykor valami másra is felfigyel. A vérplazma-problematika eddig nem szerepelt, újszerű volt számunkra.

– Nem ez az első alkalom, hogy kormánykritikus orgánum munkatársát díjazzátok. 2021-ben például Kácsor Zsolt a Népszavában megjelent írásáért kapta az elismerést. A zsűrizésnél mennyire szempont, hogy ne csak a „sajátjainkat” veregessük vállon?
– A díj az újságírónak szól, ráadásul egy konkrét anyagért lehet megkapni. Tehát valójában nem szempont, hogy hol jelenik meg. Ezzel együtt abban a vitában, amelyben mindig megbeszéljük, idén ki nyerjen, el szokott hangzani, hogy
ha olyan orgánumban jelenik meg a családot mint értéket bemutató cikk, ahol nem ezt szoktuk meg, annak külön is örülünk.
Nagyon örülök, hogy ezt természetesnek tekintjük, hogy a Média a Családért díjjal egyrészt „nem csak a sajátjainkat veregetjük vállon”, másrészt nem jellemző az átvétel körüli kisujjeltartás sem. Még nem fordult elő, hogy valaki politikai megfontolásokból ne vette volna át a díjat.
– Ha a díjátadóra nem betegedett volna le, az elismerést Lévai Anikó adta volna át. Mármost a 24.hu-t kormányzati körökben dollármédiának szokás bélyegezni. A kettő hogyan jön össze?
– Lévai Anikó nem kormánytag, még csak nem is politikus. Több mint tíz éve egyféle védnöke a díjunknak, és soha nem szólt bele az elbírálásba, jóllehet mindig elolvasta vagy meghallgatta valamennyi jelölt munkáját. A közös munka során okos, pragmatikus gondolkodású, érző szívű és kifejezetten vagány, bátor emberként ismertük meg, aki tudta az írásban közvetített értéket magát nézni, és örülni minden nyertesnek. A családról alkotott képünk kétségkívül konzervatívnak tekinthető, ahogy az övé is. Bizonyára nagyon
meglepődött volna, ha ezt a családfogalmat a díjazottak kiválasztásánál kitágítjuk a gazdi-kutya párosokra vagy az azonos nemű párokra.
Ez nem áll szándékunkban, a hagyományos, keresztény világképünknek megfelelő családkép értékességében hiszünk, természetesen megértve és elfogadva, hogy számos család ilyen-olyan okból nem lehet teljes.
– Milyen átfedést látsz a Képmás által képviselt hagyományos családmodell és a baloldali kollégák sokszor szociális elkötelezettségű megközelítése között?
– A Képmás kifejezetten szociálisan elkötelezett orgánum. A hagyományos családmodellre pedig úgy tekintünk, hogy az egyfajta megoldás számos szociális problémára. A lényeg mégiscsak az: nincs nagyobb biztonság, nincs értékesebb ajándék egy gyermek számára, mint egy jól működő, biztonságos családban felnőni. És ellenkezőleg, egy diszfunkcionális család vagy a család teljes hiánya életre szóló hátrányt jelenthet, bárhova szülessen is az ember.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom