Baltával vágott rend – “ez nem a Madáchról szól, ez nem Iványi Gáborékról szól”

A Madách-gimnázium igazgatójának eltávolítása után néhány nappal Horn Gábor, a Republikon Alapítvány vezetője és Gégény István, a Szemlélek lapigazgatója volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége – volt miről beszélgetniük.

Horn Gábor:
“Elképedve nézem ezt a dolgot. Nem az van, hogy leülnek vele tárgyalni, vagy megbeszélik, hogy mi van… Egyébként az a rendelet, amit kiadott ez a borzalmas Belügyminisztérium, abba belefér az, amit mond a Madách tantestülete. Elképesztő, hogy egy olyan országban élünk, hogy ha valakik egy picit mást gondolnak, és – a rendelettel még nem is szembemenve – azt mondják, hogy mi erről mást gondolunk, azt egyszerűen, fogják magukat, és másnap felállítják, iskolakezdés előtt. (…) Ez olyan mértékű gátlástalan cinizmus és érdektelenség a Madáchba járó gyerekek, a tanárok, az ügy iránt, ami egészen elképesztő. Döbbenten állok az egész dolog előtt.”

Gégény István:
“Akinek most lelke van, aki ember, az összerezzen. Ez egy brutális, barbár reakció. (…) Ez önkritika a Belügyminisztérium részéről, mert ilyen döntéseket hozni egy robot is tud. Pontosan az hiányzik ebből a helyzetből, hogy mondjuk amikor a Madách tantestülete kitesz egy közleményt, akkor a fenntartó, vagy valamilyen felettes szerv megkérdezi, hogy ezt hogyan gondoltátok – elindul egy párbeszéd, és akkor valamilyen kompromisszumra lehet jutni. De itt parancsuralom van. Az emberség az nagyon hiányzik ebből az egészből. (…) Az iskola az nem katonaság. És most azt látjuk, hogy megpróbálják mégis azzá tenni.”

Horn Gábor:
“Bezárnak iskolákat augusztus 28-án,tantestületestül, gyerekestül, mindenestül. Teljesen mindegy, mi az indoka, lehet rajta vitatkozni, de így biztosan nem lehet csinálni.”

“Nem a Madáchról szól ez a történet, hanem a többiekről. Arról szól, hogy megüzenjék, ne szórakozzatok, gyerekek, arról van szó, hogy elegünk van ebből, azt csináljátok, amit mondunk, vagy nem vagytok. Úgy lefejeztek itt kórházakat a nyár folyamán, hogy észre sem vettük. (…) Folyik az átvétele mindennek, a kultúra teljes leuralása, folytathatnám a sort – egyszerűen egy olyan világ épül itt, ami a lehető legrosszabb álmaimban sem volt.”

Gégény István:
“Ez egy hosszú történet Iványi Gábor és a kormányzat között. (…) Lehet leülni egy asztalhoz és megbeszélni, hogy ki tartozik kinek mennyi pénzzel, de az, hogy az utolsó pillanatban lépnek egy ilyen radikálisat… (…) Megint az emberség. Vannak politikai, vannak gazdasági kérdések, de a túloldalról embertelen az utolsó pillanatban, és nem Iványi Gábor miatt. Egyetértek, ez nem a Madáchról szól, ez nem Iványi Gáborékról szól. Ez valami olyasmi háttérben lévő, inkább felsejlő, mint kimondható dolognak a lakmusza, ami arról szól, hogy sokszor azt üzeni az államigazgatás vagy a kormányzat, hogy fogalma sincs igazán arról, hogy hogyan is kéne az országot vezetni, mert nem is érdeklik az emberek.”

“Én egy édesapa vagyok. Nekem van két fiam, akik most éppen velem együtt küzdenek azon, hogy a mobiltelefonjukat meg a kütyüjüket hogyan használják. Szerintem az, hogy ők az iskolában használhatják-e, és hogyan használják iskolai, oktatási célokra, az nagyjából a szülőkre, ránk tartozik, meg a pedagógusokra. És köztünk egy nagyon jó, bizalmas kapcsolat alakult ki a pedagógusokkal, hálás is vagyok érte, és most felülről jön egy nagy csizma, és ezt az egészet letapossa, mert majd a minisztérium megmondja, hogy hogyan kell az iskolának az én gyerekemmel használtatni a mobilját. Tehát egy olyan aspektus is van a kérdésben, amin én, állampolgárként, felháborodok: engem kihagynak abból, hogy az én gyerekem hogyan használja az eszközöket a saját fejlődésére? A pedagógusokat, akik napi szinten ott vannak vele, ismerik jól, kihagyják ebből, mert majd felülről valaki egy törvénnyel megszabja, így vagy úgy? Én nagyon szimpatizálok a Madách tantestületével, és azt gondolom, nagyon sokan vannak pedagógusok, akik így állnak hozzá, hogy emberekkel foglalkoznak, nem robotokkal. Ezek az emberek érző lények, van, aki már most tudja jól használni a digitális eszközöket, van, akinek nagy segítségre van szüksége… Segítségnyújtás helyett a baltával rendet csinálok – ennek egyik kitüremkedése most ez a Madách-ügy, és ehhez kapcsolódik Iványi Gábor Oltalom-iskoláinak, óvodáinak leuralása is.”

Horn Gábor:
“Van legalább 5-600 olyan diák, aki semelyik iskolába nem kellett, akiket befogadtak ezek az elképesztően sokat tevő pedagógusok, akiket kitaszított a normál állami iskolarendszer, mert halmozottan hátrányos helyzetűek, mert különböző problémákkal küzdenek, akikért a a magyar iskolarendszer ma nem tud küzdeni, nincs pszichológus, nincs logopédus, nincs türelmes tanár, nincs autonómia, sorolhatnám… Ezekkel a gyerekekkel mi lesz? Ki fogja őket befogadni? 16 év felett nem is kell befogadni őket, ez a döbbenetes – egy csomóan egyszerűen ki fognak kerülni az utcára. Elmúltak 16 évesek, nincs tankötelezettség, ezt is sikerült elérni. Tehát itt tényleg valamilyen módon az emberi gonoszság is megjelenik ebben a történetben: felelőtlenség, cinizmus és gonoszság, amit látunk.”