Egy politikai múlttal rendelkező püspöktől nem annyira meglepő, hogy politikai reflexek alapján cselekedett. A kegyelmi ügyet máig nem dolgozta fel az egyház, és az akkor kapott seb csak egyre mélyül. A megújulás középpontjába Krisztust érdemes helyezni, és a folyamatot magunkon kezdeni – hangsúlyozza írásában Ratkovics Petra Krisztina református teológus.
Ecclesia semper reformanda est – Az egyháznak folyamatosan meg kell újulnia. Ez a gondolat a reformációt követően vált széles körben ismertté, és azt hangsúlyozza, hogy míg a mindenható Isten tökéletes és tévedhetetlen, az őt követő egyház korántsem az. Bármennyire hűen követjük is az Urat, mindig lesznek botlások, rossz, emberi döntések és egyéb elhajlások, amelyek után az egyháznak újra és újra meg kell vizsgálnia magát a Szentírás fényében: mi romlott el, mit kellene elhagyni, mit kellene megjavítani… Összességében: hogyan lehet Istent a legigazabb módon követni? A reformátorok szerint az állandó megújulás az igaz egyház egyik fémjele kell hogy legyen.
Lelkész a politikában
A január 29-i Református Megújulás Konferencia cím tehát nem új törekvést jelez. A tanácskozás azonban nagyon is aktuális kérdést taglal: a 2024 februárjában kitört kegyelmi botrány kapcsán a kegyelem témájának teológiai feltárása a cél.
Mint tavaly kiderült, Balog Zoltán akkori zsinati elnök, dunamelléki püspök mélyen érintett volt a köztársasági elnök által gyakorolt kegyelem ügyében, és a püspök e politikai megnyilvánulása mélyen megrázta nemcsak a református egyház tagjait, de talán joggal mondhatom, az egész magyar társadalmat. Sokan tették fel a kérdést: miért szólt bele egy lelkész a politikába?
Balog Zoltán az elmúlt három évtizedben aktív szerepet vállalt a közéletben, 2010–2018 között az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere volt, majd 2018-as lemondását követően tért vissza a lelkészi pályára. Aki nyolc évig ilyen magas szinten játszotta a politika játékát, az nem tudja magát teljes mértékben függetleníteni tőle. Létezik a politikai szférában egyfajta modus operandi, amibe beletanult… Ezek a tapasztalatok formálják az embert.
Ennek tudatában miért lepődtünk meg azon, hogy egy politikus alkatú püspök beleszólt a politikába? Talán nem volt helyes; talán jogos volt a kegyelmi kérvény;
talán a püspökválasztás idején kellett volna feltenni más kérdéseket?
Nem tudjuk; nem voltunk ott, nem ismerünk minden tényezőt. A politika és az egyház kapcsolatának kérdése ráadásul egészen más téma, aminek taglalására itt nincs mód. A kegyelmi botrány azonban adott, és kezdeni kell vele valamit.
A konferencia kapcsán megjelentek bíráló hangok, mondván, minek felhánytorgatni a múltat, már lassan egy éve történt ez az ügy, már feldolgozta a református nép. Véleményem szerint ez nagyon félrevezető állítás. Abban az értelemben dolgoztuk fel a történteket, mint ahogy egy tüskeszúrás után a seb bezárul. Vagy mint a megrepedt vezeték, amely fölé odahordtunk egy rakat földet, amin már nem szivárog át a kiömlő víz. De ha bent marad a tüske, akkor a gyógyult felszín, az új bőr alatt csak tovább gennyesedik a seb, és végül sokkal nagyobb lesz a baj, mint ha akkor alaposan kitisztítottuk volna. Ha nem beszélünk róla, akkor csak egyre több réteg halmozódik fel a csőrepedés felett, és amikor robban, sokkal nagyobb lesz a kár. Úgy vélem, igenis szükség van arra, hogy lehetőséget adjunk erről beszélni, függetlenül, több szempontból, több hozzászóló révén, és a politikai felhangon túl a teológiát előtérbe helyezve.
Mérlegre tenni a hagyományokat
Mert itt van az egyház lényege: Jézus Krisztusban hiszünk, nem pedig Balog Zoltán püspök úrban. A keresztyén/keresztény azt jelenti, hogy Krisztushoz tartozó – nem pedig a református egyházhoz vagy annak bármelyik elöljárójához. Nem ők, nem mi képviseljük a keresztyénséget, hanem Jézus Krisztus.
Nem azért lettünk keresztyének, mert Balog Zoltán lett a püspök;
ne is azért kérdőjelezzük meg a keresztyénséget, mert Balog Zoltánról kiderült, hogy ember. Az egyházi vezetők, elöljárók hite nem azért lényeges, mintha az ő tökéletességükön állna vagy bukna az egyház – Isten óvjon minket ettől a gondolattól! Ahogy a Heidelbergi Káté is megvallja, az egyház egyedül Istenen alapszik, azt egyedül Ő védelmezi és tartja fenn. Az egyházi vezetők jelzőfények – és ha egy jelzőfény pislákol, és nem ad tökéletes fényt, attól még az út továbbra is ott van.

A református egyházat megviselte az elmúlt év – hogy milyen területen és mennyire, azt a statisztikusokra bízom. Az új, Ez is református kampány nem titkolt célja, hogy rámutasson, a sajtóban leginkább felkapott híren túl mit tesz, mi mindenben van jelen, és milyen széles körű társadalmi szerepvállalással bír a Magyarországi Református Egyház. Ez jó, talán szükséges is, hisz a társadalom oly sokszor csak egy kis szeletet lát belőlünk. Azonban az embereket nem a református egyháznak kell megnyernünk – hanem Krisztusnak. Ha ez az irányultságunk rendben van, ha Krisztus áll a fókuszban, akkor eljöhet a megújulás. Ha nem egy előre elkészített, kidolgozott hitet akarunk átadni, mint valami instant levesport, hanem arra tanítjuk a hívő embert és egyháztagot, hogy építse a saját, személyes kapcsolatát Krisztussal, és értse meg a saját hitét, gondolkozzon róla és mélyítse el, akkor képes az egyház megújulni. Mert az egyház nem más, mint a Krisztust követő emberek közössége.
A hagyományok és a megújulás kérdése számomra leginkább arra a szakállas történetre hasonlít, amelyben a kislány otthon megkérdezi anyukáját:
anya, te miért vágod mindig félbe a virslit, mielőtt megfőzöd?
Anyuka így válaszol: Hát, kislányom, én is mindig így láttam a nagyitól. Elmennek a nagyihoz, megkérdezik: miért vágjuk mindig félbe a virslit, mielőtt megfőzzük? Hát, kislányom, nem tudom, én is mindig így láttam a déditől. Elmennek dédihez, megkérdezik: miért vágod félbe a virslit főzés előtt? Hát, gyerekek, az úgy volt, hogy amikor én kisgyerek voltam, nem volt elég nagy lábosunk, és csak úgy fért bele a virsli, ha félbevágtuk.
Nem minden eleinktől átvett hagyomány érdemes arra, hogy megtartsuk. Ugyanakkor nekem is (és talán mindenkinek) vannak olyan receptjeim, konyhai trükkjeim, amelyeket a nagyszüleimtől tanultam, és a világ legjobb szakácsáért sem vetném el. Ha megértjük a hagyományaink, a meggyőződéseink gyökerét, akkor el tudjuk dönteni, hogy ezek a gyökerek, alapelvek olyanok-e, amelyekhez hűek akarunk maradni, vagy csak idejétmúlt, megmerevedett kövületekről van szó. A református egyházban, az Ige egyházában ezek a gyökerek a Szentírásból kell hogy fakadjanak – ad fontes, vissza a forráshoz, volt a reformátorok jelszava.
A megújulás velünk kezdődik
A Megújulás Konferencia kapcsán leginkább annak örvendek, hogy a teológiai szempontra helyezi a hangsúlyt: a bibliai tanítást vizsgálja, várhatóan szakmailag magas színvonalon, és ezt kívánja a közszínpadra helyezni. A megújulás akkor indul el, amikor komolyan vesszük Isten igéjét és Krisztus követését, a saját életünkben, a közösségeinkben, és ezt az ismeretünket folyamatosan bővítjük. Amikor újra jelentős, komoly tudományként tekintünk a teológiára, amellyel érdemes foglalkozni – még a társadalom azon tagjainak is, akik nem rendelkeznek egyházi kötődéssel. Amikor az értő bibliaolvasás, az Istenről való gondolkodás nem a „kevesek” vagy az egyházi személyek feladata, hanem a hívő ember életének szerves részévé válik.
Nem az a dolgunk, hogy egy ember köré személyi kultuszt építsünk
– legyen az Balog Zoltán, az őt az elnöki székben felváltó Steinbach József, vagy a minden vasárnap templomba járó Julika néni. Fontosak a vezetőink, lényeges, hogy milyen formában reprezentálják az egyházat, az egyes egyházi részeket; de a központ Krisztus kell hogy legyen. Nem tudom, ez intézményi szinten hogyan jelenhetne meg, vagy milyen változásokat jelentene – de a magam életében el tudom kezdeni. A saját hitemért, Krisztus-követésemért, megújulásomért én vagyok a felelős. És ha elegen megyünk a környezetünkben, templomunkban, kisebb-nagyobb közösségeinkben ilyen megújulás irányába, akkor ki tudja – ha Isten is megsegít, az egyház megújulására sem kell sokat várni.
*
„A szükséges dolgokban egység, a kétségesekben szabadság, de mindegyikben szeretet”. A Szemlélek a Szent Ágostonnak tulajdonított gondolat jegyében igyekszik fórumot teremteni a legkülönfélébb véleményeknek. Ezért, bár vendégszerzőink publicisztikái nem feltétlenül tükrözik lapunk álláspontját, az építő párbeszéd jegyében szívesen befogadjuk őket.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom