Miközben a pénteki hústilalom és egyéb böjtös előírások adottak, a szabályok könnyen megkerülhetők. Egyházi fórumokon korábban többnyire az előírásokat hangsúlyozták, az alternatívákat kevésbé. Ám ez mintha kezdene megváltozni. Hogyan böjtöljünk a 21. században? Radványi Benedek írása.
Néhány éve egy nyári egyházmegyei tábor étkezéseinek alkalmával a jelenlévő püspök atya rendre egy asztalhoz ült a résztvevőkkel. Pénteken azonban a második fogás fogyasztása közben felállt, és a szemeteshez ment. Belekaparta a húsdarabokat, majd csak a köretet ette meg. Minden tiszteletünk a főpásztoré, hogy következetesen tartja a böjtöt, ám kérdés: amikor már nem lehet segíteni azon, hogy egy nem egyházi szálláshely konyháján nem készülnek péntekre húsmentes étellel,
valóban az a megoldás, hogy az ebéd egy része a kukában végzi?
Bizonyára sokan hallottuk a múlt vasárnapi mise hirdetésében: hamvazószerdán háromszori étkezés és egyszeri jóllakás megengedett, nagyböjt péntekjein pedig hústilalom van. Egy hamvazószerdai „szigorú böjti nap” leírása merev szabályokat mutat, de miközben vannak, akik számára ez tényleges lemondással jár, másoknak – például a vegetáriánus vagy a vegán étrendet követőknek – semmilyen változást nem hoz.
Félve merem leírni, hogy mi történt nálunk hamvazószerdán. Hosszú betegséghullám söpört végig a családon, kórházi tartózkodással fűszerezve, aminek következtében a hűtőben felgyülemlett némi étel, így választhattunk:
húsos ebédet eszünk, vagy megvárjuk, míg másnapra esetleg megromlik.
Végül pörkölt került az asztalra (megnyugtatásul: fájós torokra nem esett annyira jól), de csak mértékkel és desszert nélkül. Aztán történt még néhány vállalás, lemondás, ám itt már kevésbé a konkrétum a lényeg, hanem hogy feltehetjük-e a kérdést: adott esetben kezelhető-e a helyzet kisebb-nagyobb rugalmassággal?
Talán sokunk tapasztalata: ahhoz képest, mennyire hangsúlyos a hústilalom és a háromszori étkezés, keveset hallunk arról, mi is a böjt igazi célja. Mintha csak egy szabályrendszert kapnánk, ami minden élethelyzetre vonatkozik (a hamvazószerdai és a nagypénteki szigorú böjt 18 és 60 év között, a pénteki hústilalom 14 évesnél idősebbeknek).
Ám az utóbbi időben mintha érzékelhető lenne némi puhulás. A Pécsi Egyházmegye honlapján megjelent friss írásban nemcsak hogy megjelenik:
„A szigorú böjt nem vonatkozik a betegekre,
a kismamákra és a nehéz fizikai munkát végzőkre”, hanem azt is kiemelik: „A hústilalom azonban nem feltétlen a húsról való lemondásról kell szóljon, hanem bármilyen élvezeti cikkről, ami a böjtölő számára valódi lemondást jelent.”
De a katolikus.hu aktuális nagyböjti cikke sem merev látásmódról tanúskodik. A „szabálykönyv” ismertetése után megjegyzik: „A húsételtől való tartózkodás nem önmagában tekinthető böjti cselekménynek (…), kérdésként áll a külső böjt gyakorlata a modern ember előtt:
mi az az érték, szokás az életemben, amihez általában ragaszkodom,
és az Isten előtti meghajlás jeleként szívesen lemondanék róla?” Ugyanitt 2019-ben azt is olvashattuk: „Ez nagyböjtben nemcsak a hústól, hanem a dohányzástól, az édességtől, a szórakozástól, a wellnesstől stb. való tartózkodás is lehet, hozzáfűzve azt, hogy nagyobb figyelmet fordítunk embertársaink szükségleteire is.”
Ha pedig az iménti felsoroláshoz csak egyet tehetnénk hozzá, az a digitális böjt lenne: a közösségimédia-használat korlátozása, csetelés helyett találkozás, a hírek követésének minimalizálása és hasonlók – bár egy online magazin felületén a teljes absztinenciát azért nem szorgalmaznánk…
A szabályoknak a való élethez igazítása más formában is tetten érhető. A II. Vatikáni Zsinaton rögzített szigorú böjt „háromszor ehetünk és egyszer lakhatunk jól” formulája úgy szól pontosan, hogy egyszer lehet étkezni, és még legfeljebb kétszer magunkhoz vehetünk valamit. A hústilalom szót hallva tehát bátran értelmezhetjük az egyház kérését tágabban, ha megtaláljuk, hogy a saját szótárunkban mi illik jobban a hús helyére vagy éppen mellé.
Bevallom, jó néhány évvel ezelőtt az volt a „taktikám”, hogy
nagyböjt péntekein vacsorára a felvágottas kenyeret halkonzervesre cseréltem.
Ám egy idő után beláttam: a ritkán fogyasztott, de igencsak kedvelt ételtől csak a kulináris élvezet nőtt, így ez böjtölésnek nem volt mondható. Egyúttal viszont arra is rájöttem, hogy ha csak ilyen módon is, de figyelmet fordítok az étkezésre, ha módosítok valamit a rutinon, az teret adhat másféle változásoknak is. A figyelem fókusza ugyanis már csak ennyitől is elkezdhet ráirányulni valami vagy valaki másra. Konkrétan Istenre.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
