„Egyházhű egyházkritika”: a Mérleg című katolikus folyórat hatvan éve

November 3-án mintegy ötvenen gyűltek össze a budapesti Piarista Gimnázium kápolnájában, hogy hálaadó szentmisével ünnepeljék meg a Mérleg című katolikus folyóirat (ma már internetes platform) 60. születésnapját. A lap veterán szerkesztője, Balogh Vilmos Szilárd beszámolója.

Az ünnepi eucharisztikus összejövetelt Bozók Ferenc piarista atya vezette, aki az alábbi szavakkal köszöntötte a jelenlévőket:

„Kedves Barátaink, Testvéreink! Hálát adni jöttünk össze. Hálát azért, hogy 60 évvel ezelőtt az éppen akkor befejezéséhez közeledő zsinat szellemében létrejött egy negyedéves folyóirat, a Mérleg. Köztudott módon az akkori történelmi viszonyok közepette a 20. század legjelentősebb katolikus egyházi eseményéről, a zsinatról, annak szellemiségéről hazánkban csak elvétve kaphattunk információkat. A zsinati nyitás szellemiségét igyekezett a folyóirat továbbadni magyarul. Ezt a nyitottságot, az új és megfontolásra érdemes gondolatok, meggondolások iránti érzékenységet kívánja a mára internetes platformmá alakult Mérleg 60 éve szolgálni. Ezért ünneplünk hálával, eucharisztiával.”

Az ünneplés hálaadó jellegét kiemelték a taizéi énekek. Az evangéliumot (Mt 6,26–34) követő homíliában Ferenc atya utalt a Wikipédián található megjelölésre, amely

„zakózsebre” tervezett teológiai folyóiratnak mutatja be a Mérleget.

A formátumra való utalás ugyanakkor jelentős nyitást, előremutatást, tágasságot jelent – hangsúlyozta az atya. Így méltán vagyunk hálásak azért a szolgálatért, amelyet a készítők a hatvan év során megvalósítottak.

Az egyetemes könyörgésekben hálát adtak

– mindazokért, akik világunkban, az egyházban, kisebb és nagyobb közösségekben a megbékélés, az egymás iránti nyitottság képviselői, tanúi;

– a II. Vatikáni Zsinat által megnyitott útért, amely segít abban, hogy Jézus követőiként hiteles keresztények legyünk;

– azért, hogy részt vehettünk a teremtett világ megismerésében, megóvásában és életünkkel való megszentelésében;

– minden keresztény felekezetért és minden, vallását komolyan vevő emberért, akik világunkban a jó, igaz és szép megvalósításáért fáradoznak;

– a Mérleg elhunyt vezető munkatársaiért: Boór János alapító főszerkesztőért, Szabó Ferenc és Weissmahr Béla jezsuita atyáért, Endreffy Zoltánért, Harmathné Szilágyi Annáért és valamennyi munkatársért és jótevőért.

Az áldás előtt Balogh Vilmos Szilárd – aki 35 éve a Mérleg munkatársa – röviden ismertette a Mérleg célkitűzéseit, munkáját. Az alábbiakban beszámolójának szerkesztett változatát közöljük.

A Mérleg negyedéves folyóiratként indult 1965 tavaszán. A zsinat még nem ért véget, de a folyóirat az első számtól kezdve a zsinat szellemében kívánt tevékenykedni.

Az első magyar nyelvű folyóirat, amely kimondottan a zsinati szellemiség jegyében jött létre.

Külföldről működött, kezdetben (egészen 1987-ig) a laptulajdonos a Herder Kiadó volt. Ebben az időszakban a munkatársak neve sehol sem jelenik meg a folyóiratban.[1] Az anonimitás hosszú ideig, még a rendszerváltás után is fennmarad. 1988-tól Valentiny Géza prelátus úr segítségével az Osztrák Püspöki Konferencia magyar pasztorális segélyezése lesz a laptulajdonos tíz éven keresztül, vagyis egészen az 1997-98-as hazatelepülésig. Ekkor találkozunk először az alapító főszerkesztő, Boór János és két jezsuita főmunkatársa, Szabó Ferenc és Weissmahr Béla nevével az impresszumban.

A folyóirat küldetését a második számban (1965/2) fogalmazta meg Boór János. Egy olvasói levélre adott válaszában utalt a folyóirat „tallózó” (digest) jellegére:

„A Mérleg … nem tekinti feladatának eredeti cikkek, tanulmányok közlését. A külföldi folyóirat-irodalom terméséből válogatja össze anyagát, részleteket közöl új könyvekből, és általában igyekszik számontartani az érdeklődési körébe eső fontosabb kiadványokat. Az első szám anyaga tehát nem véletlenül alakult így, hanem programszerűen. És reméljük, az is kiderült belőle, hogy a Mérleg érdeklődési körébe tartozik minden, ami a zsinat szellemében megújuló Egyház – papság és hívők – jelenét és jövőjét érinti.”

Mint König bíboros a zsinatot követően megjegyezte, a zsinati szellem hármas nyitást jelentett:

nyitást az egyházon belül, vagyis a klérus mellett a laikusok szava is számít;

nyitást a többi keresztény felekezet, illetve a többi vallási hagyomány felé; és nyitást a világ, a világi tudományok eredményei felé. Ebből a nyitásból fakadóan a zsinatot egyfajta „eseménynek” tekinthetjük, ami ilyenként folytatásra várt. A gyakorlat számára több országban igyekeztek megfelelő módon erre reagálni (holland pasztorális zsinat, a német egyházmegyék ún. Würzburgi Szinódusa 1970–75). Közismert, hogy az ezeken elfogadott határozatokat a Vatikán vagy elutasította, vagy érdemi válasz nélkül hagyta. Még a zsinaton a reformok mellett kardoskodó teológusok egy része is hangsúlyozni kezdte, hogy a zsinat pusztán lelkipásztori jellegű volt, és miután nem fogalmazott meg dogmatikai tételeket, megfontolásai nem is igazán tekinthetők kötelező érvényűnek. Ezek a folyamatok a Mérleg hasábjain jól követhetőek.

Amikorra Magyarországon az 1989–90-es rendszerváltozáshoz értünk, a világegyház megújulási folyamata megrekedt. Jól fogalmazza ezt meg Edward Schillebeeckx:

„… az 1970-es és 1980-as évek óta sok minden megváltozott, főként a római katolikus egyházban. Az egyházhoz tartozás örömének, amely a II. Vatikáni Zsinat idején és az azt követő első években erőteljesen növekedett, kemény próbatételt kellett kiállnia.” (Schillebeeckx: Menschen, 1989, előszó)

Ebben a helyzetben a Mérleg nem az azonnali hazatelepülés mellett teszi le voksát,

de hazai munkatársak bevonásával igyekszik folytatni misszióját. Ennek első jeleként Endreffy Zoltán főmunkatársi feladatokat lát el. A Magyarországra telepedésre utal az is, hogy 1997 második felétől Harmathné Szilágyi Anna is főmunkatársként szerepel, majd a harmadik számban Mártonffy Marcell-lel, a negyedikben pedig Dömötörfi Tiborral, illetve Katus Lászlóval bővül a magyarországi főmunkatársak listája. Megalakul a Mérleg Egyesület és ez lesz a laptulajdonos is. 2004 őszén Mártonffy Marcell kap főszerkesztői megbízást, majd 2010 és 2012 között rövid időre ismét Boór János jegyzi – felelős szerkesztőként – a lapot. Jelenleg, miután 2025-ben Mártonffy Marcell Deák Dánielt követve a Mérleg Egyesület elnöke lett, főszerkesztő nélkül vagyunk. Az egyesület ügyvezetői teendőit rendkívül lelkiismeretesen Breuer Katalin látja el. A szokásos, időnként késlekedő megjelenés mellett Mártonffy Marcell és Petrás Éva szerkesztésében ünnepi kötet köszönti a 75 éves Boór Jánost 2007-ben.

A rendszerváltást követő időszakot jól jellemzi Lukács Lászlónak a most 90 éves Vigilia egykori főszerkesztőjének a jellemzése:

„1990-ben megnyíltak a határok, szellemi értelemben is. A Mérleg páratlanul fontos szerepe továbbra is megmaradt, hiszen kevesen engedhették meg maguknak külföldi könyvek, folyóiratok beszerzését. Másrészt pedig egyedülálló az egyház életének az a széles távlatokat nyitó áttekintése, amelyet a Mérleg a rendszerváltozás után is változatlanul nyújtani tudott. A történelem sajátos paradoxona, hogy éppen

az újonnan elnyert szabadság légkörében nemcsak barátokat, hanem ellenségeket is szerzett magának idehaza.

A világiak nagykorúságának tudatában, „egyházhű egyházkritikával” közölt ugyanis a fennálló helyzetet valamilyen szempontból bíráló cikkeket, így aztán akadtak olyanok, akik az egyházi élet integritását féltették ettől a tágas szemlélettől.”

E helyütt három szerzetesrendnek kell köszönetet mondanunk: a jezsuitáknak, hiszen – főként a Mérleg első időszakában – rendkívüli segítséget jelentett sok-sok rendtársuk segítsége, munkája; a piaristáknak, akik a hazatelepülés után anyagilag is támogatták a Mérleg munkáját, Lukács László pedig a Vigilia testvérlapjának tekintett bennünket; és a bencéseknek, akiknek nemcsak Mártonffy Marcell, hanem én is teológiai képzettségünk alapvetését köszönhetjük.

Tudjuk, hogy a Mérleg után számos katolikus periodikum kívánja

ápolni a zsinati hagyományokat és a szinodalitás eszméjét és gyakorlatát.

Örülünk ennek. Hisszük: együttműködésünk nyomán előbbre juthatunk. Bízunk abban is, hogy a hivatalos katolikus, valamint más felekezetek sajtótermékei is felfigyelnek írásainkra, adott esetben értékelik munkánkat. Előre is hálásan köszönjük. Többször találkoztunk és örömmel nyugtáztuk az írásainkból átvett gondolatokat, még ha a forrás megnevezése helyenként el is maradt.

Köszönet mindenkinek, aki az elmúlt hatvan esztendő során a Mérleg munkájában részt vett, olvasott, ajánlott, fordított, korrektúrázott, anyagi támogatást szerzett és adott. Két személyes köszönettel mindenképpen tartozom. Egyrészt a Boór családnak, hiszen János számára hátteret és sokszor a Mérleg munkatársainak is otthont biztosított. És személyesen köszönöm családomnak, hogy elnézte és elfogadta sok ingyenmunkámat.

Köszönöm Bozók Ferenc atyának a mai Eucharisztián való együtt-ünneplést. Szabadjon egy Schillebeeckxtől vett idézettel zárni, ami közös vállalkozásunkra is illik:

„Valamennyien közülünk, beleértve a teológusokat is … fényt keresünk a sötétben, világosságot az összevisszaságban, s mindezt tesszük félelmeink közepette.

Péterhez hasonlóan az örök élet szavait szeretnénk meghallani

és megpróbáljuk ezt ismételten mind a magunk mind pedig korunk számára megérteni. … A teológia maga … csakis abból profitálhat, ha nyitottságot és bátorságot mutat az Isten szavával és az egyház tanítóhivatalával szemben. Vox temporis vox Dei [Az idő szava Isten szava.]. Isten pedig abban az időben szól hozzánk, amelyben élünk.” (Idézi: Borgman, E.: Edward Schillebeeckx: A Theologian in His History. Volume 1: A Catholic Theology of Culture (1914–1965), New York: Continuum, 2004, 153. o.)