Egyre több ország ismeri el a palesztin államot ‒ de mit mond a Vatikán?

Nyáron Franciaország, majd Nagy-Britannia is bejelentette: az ENSZ szeptember 9-én kezdődő közgyűlésén várhatóan el fogják ismerni a palesztin államot. A Vatikán ezt már 2015-ben megtette. Mi motiválta ebben a pápai államot, hogyan igyekszik képviselni a helyi szent helyek és a keresztények védelmét, illetve ki mellett áll az arab-izraeli konfliktusban?

Miután a Hamász 2023. október 7-én megtámadta Izraelt – aminek következtében Gáza háborús övezetté vált –, Ferenc pápa gyakran felhívta a helyi katolikus plébánost, argentin honfitársát, Gabriel Romanelli atyát. Ez a gesztus is jelzi, hogy a néhai egyházfő mennyire szívén viselte a palesztin keresztények sorsát. Sőt, a Szentszék az ő pápasága alatt, 2015-ben ismerte el az önálló palesztin államot, miután úgy látta, hogy a VI. Pál alatt elindult, majd II. János Pál idején kiteljesedett folyamat következtében erre megérett az idő.

Kétállami megoldás

Mindennek történelmi előzménye Izrael állam 1948-as megalakulása, mely alapjaiban alakította át a Szentföld társadalmi, vallási, kulturális, politikai viszonyait. Miközben a világon sokan üdvözölték, hogy a holokauszt tragédiája után a zsidóság elfoglalja régi-új hazáját, a döntés számos, a katolikus egyház számára fontos kérdést nyitva hagyott. Ki garantálja a keresztény zarándokhelyek biztonságát és fennmaradását? Mi lesz a három világvallás számára is szent város, Jeruzsálem sorsa?

Ki szavatolja a palesztinok, köztük az akkor még ott élő több százezer – ma már csupán néhány tízezer – keresztény jogait?

Mivel az újjászülető zsidó állammal nem jutott dűlőre, a Szentszék évtizedekig csak vonakodva vette tudomásul Izrael létét, és nem létesített diplomáciai kapcsolatot az országgal. Noha 1964-es történelmi szentföldi zarándokútján VI. Pál pápa még mindig nem mondta ki Izrael állam elismerését, látogatása a helyzet tényszerű elfogadását jelezte. (A pápák sorában ő volt az első, aki úgy nyilatkozott: a Szentszék a palesztinokat nem csupán háborús menekülteknek, hanem önálló népnek tartja.)

A teljes körű hivatalos kapcsolatok létrejöttére 1993-ig kellett várni. A Vatikán II. János Pál alatt hozta tető alá Izraellel a diplomáciai viszonyt megteremtő alapszerződést, majd 1994-ben a két állam nagyköveteket is cserélt. Ezzel párhuzamosan az 1990-es években II. János Pál kapcsolatokat létesített, illetve alapmegállapodást írt alá a Palesztin Felszabadítási Szervezettel, és minden módon igyekezett képviselni a Szentszék álláspontját a közel-keleti konfliktusban. Ahogy 2009-es szentföldi látogatásán XVI. Benedek fogalmazott a Vatikán által is szorgalmazott kétállami megoldásról:

„Izrael államnak joga van létezni,

békében és biztonságban élni a nemzetközileg elfogadott határok között. Ugyanígy nyerjen elismerést, hogy a palesztin népnek is joga van egy szuverén, független hazához, ahol méltóságban élhet, és szabadon közlekedhet.”

Az 1967 előtti határok

Most, hogy nyáron Emmanuel Macron francia elnök és Keir Starmer brit kormányfő bejelentette: az Egyesült Nemzetek Szervezetének szeptemberi közgyűlésén kormányaik várhatóan el fogják ismerni a palesztin államot, a kérdés ismét napirendre került. A Szentszék az ENSZ 193 tagállamából azon 147 ország közé tartozik, amelyek már megtették ezt a – szimbolikusnál több, de nem sok kézzelfogható következménnyel járó – gesztust. A Vatikán először 2012-ben támogatta Palesztina felvételét az ENSZ megfigyelő tagjai közé, majd 2015-ben elismerte állam mivoltát.

A megállapodás olyan kulcspontokat rögzít, mint a palesztinok önrendelkezési joga;

a kétállami megoldás célja; Jeruzsálem jelentősége a zsidók, a keresztények és a muszlimok, valamint az egész emberiség számára. A preambulum megerősíti a palesztin nép jogát egy „független, szuverén, demokratikus és életképes palesztin államban, az 1967 előtti határok alapján, Ciszjordániában, beleértve Kelet-Jeruzsálemet, valamint a Gázai övezetet.”

A 2015-ös döntéssel a Szentszék olyan államok társaságába került, mint Oroszország, Kína, India, Brazília, Argentína, Mexikó, Spanyolország, Írország, Norvégia, India, Szaúd-Arábia, Egyiptom vagy Dél-Afrika. Ami hazánkat illeti: Magyarország 1988-ban elismerte a Palesztin Hatóságot, de ezt az – Izraellel stratégiai partnerséget kialakító – Orbán-kormány külügyminisztere,

Hirdetés

Szijjártó Péter 2024-ben „kommunista örökség”-nek, így kvázi érvénytelennek nevezte.

„Véleményünk az, hogy csak akkor lesz működőképes bármilyen állam és bármilyen államiság, hogyha az a két fél közötti megegyezés alapján jön létre” – tette hozzá.

„Embertelen mészárlás”

A közel-keleti konfliktus újbóli fellángolásával a kérdés Ferenc pápa idején ismét nagy hangsúllyal került a diplomácia porondjára. És miközben – a hagyományokhoz híven – az előző egyházfő is rendre szót emelt a béke érdekében, elődeihez hasonlóan az általános felhívások mellett ő sem riadt vissza konkrétumok említésétől. 2014-es szentföldi látogatásakor Mahmúd Abbász palesztin elnök jelenlétében például így fogalmazott: „Eljött az idő, hogy (…) olyan békét teremtsünk, amely azon alapul, hogy

mindenki elismeri a két állam jogát a létezésre,

valamint a békében és biztonságban való életre a nemzetközileg elismert határokon belül.” Emellett szoros kapcsolatot alakított ki Pierbattista Pizzaballa jeruzsálemi latin pátriárkával, akit bíborossá nevezett ki, ezzel is jelezve, milyen fontosságot tulajdonít az egyház szerepének a térségben.

Mindketten többször is hangot adtak árnyalt álláspontjuknak a 2023 óta tartó háborús helyzet ügyében. Kemény szavakkal elítélték a Hamász Izraelre mért csapásait, többször kérték a zsidó túszok szabadon engedését, illetve elismerték Izrael jogát az önvédelemhez. Ugyanakkor felemelték szavukat a válaszként végrehajtott, civileket is sújtó bombázások miatt, kárhoztatták az izraeli kormányt, amiért fellépése nyomán Gázában humanitárius válság alakult ki, és elítélték a ciszjordániai zsidó telepesek palesztinok elleni támadásait.

„Egyes szakértők szerint ami Gázában történik, a népirtás jellegzetességeit mutatja. Alaposan meg kell vizsgálni, hogy az események beleillenek-e a jogászok és a nemzetközi szervezetek által megfogalmazott technikai meghatározásba” – írta Ferenc pápa Spes non confundit (A remény nem csal meg) kezdetű 2025-ös szentévi bullájában, mely kifejezéssel felháborodást keltett a genocídium szóra érzékeny izraeliek körében. Pietro Parolin bíboros államtitkár pedig 2024 februárjában a válaszcsapásokról szólva hangsúlyozta: „Izrael joga az önvédelemhez, amelyet a művelet igazolására hivatkozva hoztak fel, arányos kell hogy legyen, harmincezer halott mellett viszont semmiképp sem az.”

Pápai nyomásgyakorlás

XIV. Leó pápa ott folytatta, ahol elődje abbahagyta. Május 11-én például így nyilatkozott: „Mélyen elszomorít, ami a Gázai övezetben történik. Léptessenek életbe azonnali tűzszünetet! Nyújtsanak humanitárius segélyt a kimerült civil lakosságnak, és engedjenek szabadon minden túszt!” Nem sokkal később ‒ három ember halálát követelő ‒ izraeli tüzérségi találat érte Gáza egyetlen katolikus templomát. Az egyházfő felhívta Pierbattista Pizzaballát, és a „barbárság”, „mészárlás” szavak kíséretében szólalt fel a háború ellen.

A Szent Család-templomot ért támadás után Benjamin Netanjahu bocsánatkéréssel felérő módon, szintén telefonbeszélgetést kezdeményezett az egyházfővel.

A Vatikán közleménye szerint XIV. Leó aggodalmát fejezte ki az izraeli kormányfőnek „a gázai lakosság drámai humanitárius helyzete miatt, amelynek gyötrelmes árát különösen a gyermekek, az idősek és a betegek fizetik meg”. Egyúttal hangsúlyozta, hogy „sürgősen meg kell védeni az istentiszteleti helyeket, de mindenekelőtt a hívőket és minden embert Palesztinában és Izraelben”.

Lényeges adalék, hogy a Szentszékkel kötött alapszerződésben Izrael vállalta: tiszteletben tartja a keresztény felekezetek között a 19. század végén létrejött „status quót” a szent helyek használati rendjéről. Az utóbbi időkben több incidens sértette ezt a helyzetet, igaz, a kárvallottak nem annyira a katolikusok, mint inkább más felekezetek voltak. A Szentszék ugyanakkor minden esetben a teljes status quo, azaz az összes keresztény közösség jogáért áll ki.

A Szent Család-templomot ért incidens nyomán Pizzaballa és III. Teofil görögkeleti pátriárka együtt utaztak Gázába, Leó pápa pedig azzal is megtámogatta a küldetésüket, hogy amikor az övezet határára értek, felhívta a latin pátriárkát, hogy ezzel is nyomást gyakoroljon a beengedésük érdekében. Amikor pedig nemrég a két pátriárka közleményben mondott ellent a gázai kiürítési parancsnak, az egyházfő a szerdai általános kihallgatáson szintén szót emelt az érdekükben, valamint az öldöklés leállításáért, mondván:

„Nyomatékosan kérem, hogy engedjék szabadon valamennyi túszt,

érjenek el tartós tűzszünetet, tegyék lehetővé a humanitárius segély biztonságos bejutását, és maradéktalanul tartsák tiszteletben az emberi jogokat, különösen a civilek védelmének kötelezettségét, valamint a kollektív büntetés, az erőszak válogatás nélküli alkalmazása és a lakosság elűzésének tilalmát.”

Ferenc pápa morális iránytűje

A Vatikán, de különösen Ferenc pápa álláspontjáról Izraelben sokan úgy tartják, hogy a mérleg nyelve túlságosan a palesztinok felé billent. Ahogy a The Jerusalem Post április 22-i szerkesztőségi cikke írta: „Még a Hamász október 7-i mészárlása után is – amely a holokauszt óta a legnagyobb támadás volt a zsidók ellen – Ferenc pápa mindkét felet elítélte, ám annak módja aggodalomra okot adó módon kiegyensúlyozatlan volt. Bár elítélte a Hamász kezdeti mészárlását, hamar áttért Izrael katonai válaszának bírálatára, mondván: »Ez kegyetlenség, nem háború.« (…)

Ugyanebben a nyilatkozatban nem esett szó arról, hogy a Hamász embereket használ pajzsként, hogy civil létesítményekbe ágyazza be magát,

vagy arról, ahogyan a templomokat és kórházakat ‒ jól dokumentált módon ‒ katonai célokra használja. (…) Ebben a kérdésben a történelem talán úgy jegyzi majd fel, mint elmulasztott lehetőséget. Egy újabb jó szándékú pápát, aki nem volt képes felülemelkedni az adott pillanat politikáján, és ezzel erkölcsi védőernyőt nyújtott azok fölé, akik Izrael megsemmisítésére törekednek.”

Az írásra számos hozzászólás érkezett. Zömük egyetértését fejezte ki, de volt néhány, amely vitába szállt vele. Közülük idézzük az egyiket, amely jól szemlélteti az egyház szempontjait megértők álláspontját: „Hasonló vádak érték Ferenc pápát az Oroszország és Ukrajna közti háború kapcsán. Azzal, hogy imádkozott az áldozatokért, és a harcok befejezésére szólított fel, erkölcsi értelemben úgymond egyenlőségjelet tett az agresszor és a védekező fél közé. Valójában azonban úgy cselekedett, mint az egyház vezetője, aki Jézus tanításait próbálja követni: az erőszak megszűnéséért, az együttérzésért és valamennyi áldozatért fohászkodott.

Morális iránytűje nem hagyta cserben.

Az áldozatok mindegyikének pártján állt. Ez jobb alternatíva, mint a bosszú folyamatos spirálja.”

Bonyolítja a helyzetet, hogy a zsidóság is élesen megosztott a kérdésben, nem függetlenül a jobb-, illetve baloldali politikai felfogástól. Előbbi képviselői között vannak, akik a palesztinok mint nép létezését is kétségbe vonják, lásd például a Neokohn című magyar zsidó portálon 2021-ben megjelent írást, ilyen kitételekkel: „Az arab palesztinok »őslakosoknak« nevezik magukat, hogy a gyarmatosítás áldozatainak tüntessék fel magukat, és alátámasszák állításukat, miszerint a zsidók „ellopták a palesztin hazát« és »megszállták« azt. (…)

Az az elképzelés, hogy az arab palesztinok »őslakos nép« lennének, hazugság,

amit a bibliai és történelmi szövegek és a régészet is bizonyít, amelyek megerősítik a zsidó civilizációkat Izrael egész földjén; nincsenek olyan dokumentumok, források vagy más bizonyítékok, amelyek »palesztin népre« utalnának.”

A másik oldalról idézhetjük annak a 300 hazai értelmiséginek a petícióját, akik szolidaritásukat fejezték ki a háború minden áldozatával, benne a következő mondatokkal: „Mi, magyar zsidó emberek, e levél aláírói, szolidaritásunkat fejezzük ki az izraeli-palesztin konfliktus minden érintettjével: az október 7-i támadás zsidó áldozataival és a Gázában ártatlanul elhunyt palesztin áldozatokkal éppúgy, mint a jelenleg is szenvedő zsidó túszokkal és gázai lakosokkal. (…) Netanjahu nem egyenlő a világ, sőt még Izrael zsidóságával sem. A Hamasz nem egyenlő a palesztin emberekkel. Igenis lehetünk egyszerre zsidó- és palesztinpártiak.”