800 kilométer gyalog – elment, hogy hazataláljon

Amikor azt hinnénk, hogy az El Caminóról már nem lehet újat mondani, akkor jön egy magyar nő, és felülír mindent. Ezek után ember legyen a talpán, aki nem indul el a híres zarándokútra.

A több mint ezeréves El Camino, más néven Szent Jakab-út évente emberek tízezreit vonzza. De mi az, ami igazán vonzóvá teszi ezt az utat? Sándor Anikó El Camino – Az Út, ami hazavisz című könyve választ ad a kérdésre.

Az út, ami megváltoztat

Idén tavasszal a Jaffa Kiadó újra megjelentette Sándor Anikó Camino-trilógiájának első kötetét. Kíváncsian vettem le a könyvespolcról, gondolván, ez is csak egy útinapló, de hamar rájöttem, hogy ez elhamarkodott előítélet volt. A könyv egy középkorú nő szemszögéből mutatja be az El Caminót, egy olyan nő szemszögéből, aki az induláskor valóban mindent maga mögött hagyott. „Elegem lett az évtizedek óta feszítő elégedetlenségből, a mindennapok monotonitásából, és világgá mentem” – írja a szerző. Egyszerű szavak, mégis megérintenek, hiszen mindannyian éreztük már, hogy milyen az, amikor elegünk van. De

az El Camino túl hosszú és túl nehéz

ahhoz, hogy pusztán unalmunkban nekivágjunk. Sándor Anikó őszintén mesél a zarándoklat fizikai nehézségeiről, de még ennek ellenére – vagy éppen ezzel – is képes felcsigázni az olvasót: ide valóban érdemes elmenni! Ugyanis az El Camino nem csupán fizikai kihívás, hanem egy spirituális út is, melynek során az ember jobban megismeri önmagát. A szerző leírásainak köszönhetően magunk előtt látjuk a hosszú, kihalt utakat, a szállások egyszerűségét, a váratlan találkozásokat más zarándokokkal. De Anikó mesél az úton átélt félelmeiről is: „Olykor még az is eszembe jutott, hogy ha történne velem valami, senki nem venné észre. Vajon mennyi idő telne el, mire valakinek feltűnne a hiányom? Mikor kezdenének el keresni?” Ezek a gondolatok nemcsak a zarándoklat nehézségeit mutatják be, hanem az emberi lélek legbelsőbb rejtelmeibe is bepillantást engednek.

Az El Camino mint erőforrás?

A kötetben végig nagy hangsúlyt kap a lelki megújulás. A szerző határozottan állítja, hogy az El Camino egy metaforikus út is, amely során az ember megtalálhatja belső békéjét és választ kaphat életének legfontosabb kérdéseire. „Az évszázadok során királyok, főpapok, Dante, Nagy Károly, Assisi Szent Ferenc és persze egyszerű emberek milliói taposták az utat, de nekem még soha nem volt egy hónap szabadságom” – mondja Anikó, ezzel is utalva arra, hogy ez a zarándoklat mindenki számára nyitott, függetlenül attól, hogy ki honnan jött. Csupán rajtunk áll, hogy mikor tesszük meg az első lépést. De vajon meddig vezet az út, és mivel találkozunk a célban? Mit látott Dante, Nagy Károly, Assisi Szent Ferenc? A végállomás Santiago de Compostela, Szent Jakab apostol állítólagos sírhelye, ahol az ember korábban nem tapasztalt erőt érez. Ahogy a szerző mondja: testet öltenek a gondolataim, és jeleket kapok, félreérthetetleneket.

„Amikor elindultam, rengeteg kérdés és bizonytalanság volt bennem.

De ahogy telt az idő, és lépésről lépésre haladtam előre, egyre inkább megtaláltam a belső békémet és a válaszokat, amelyeket kerestem.” Mindez idilli környezetben, olyan tájon, amilyet útikönyvekben nem látunk, amelyről Instagramon nem posztolnak. „A Pireneusok lábánál, vadvirágok és apró patakok között vitt az ösvény, mint egy színes mesekönyv, olyan volt a navarrai vidék.”

De az El Camino során az ember nem csupán a környezetével, hanem saját magával is közelebbről találkozik, ebben rejlik az út tanítása. Itt elengedjük a felesleges dolgokat, és megtaláljuk az élet igazi értékeit. Anikó saját tapasztalatai is ezt igazolják. „A gyaloglás már izgalmat jelentett, és menni kellett, ha esett, ha fújt, elképzelni sem tudtam, hogy bármilyen okból megálljak.” Ez az eltökéltség és belső hajtóerő minden zarándokot átalakít.

A nehézségekről feketén-fehéren

Az út során kialakuló közösségi élmény is rendkívül fontos. Anikó számos történetet oszt meg, amelyek bemutatják, hogyan formálódnak barátságok, hogyan támogatják egymást a zarándokok. „Az első napon, amikor megérkeztem a szállásra, azonnal éreztem, hogy nem vagyok egyedül. A zarándokok közössége olyan melegséget és támogatást nyújtott, amelyre nem is számítottam” – írja. Ezek az élmények pedig hosszú távon is hatással lesznek mindenkire, aki nekivág ennek a különleges útnak.

Csakhogy az El Camino nem mentes a kihívásoktól sem – itt van például a fárasztó gyaloglás, az időjárás viszontagságai és a fizikai megpróbáltatások, amelyek próbára tesznek mindenkit, hogy végül beigazolódjon: az ember sokkal többre képes, mint gondolná. „Az egyik legnehezebb napom az volt, amikor egy hegyen kellett átkelnem szakadó esőben. Minden lépés küzdelem volt, de

amikor végre felértem a csúcsra, olyan eufóriát éreztem, amit soha nem fogok elfelejteni”

– emlékszik vissza Anikó. Ezek az élmények és félelmek mutatják meg, hogy az igazi erőnk a nehézségek leküzdésében rejlik.

Indulás!

A mű többször hangsúlyozza, hogy az út valódi ajándéka nem a fizikai teljesítményben rejlik, hanem a belső átalakulásban. „A lélek útjának is nevezik, és azt suttogják, sokan találkoznak útközben ismerős lelkekkel.” Jó ezt olvasni, különösen akkor, amikor a mindennapi élet zaja elől menekülnénk. Éppen ezért, azok számára, akik életük értelmét keresik, vagy egyszerűen csak mélyebb spirituális élményre vágynak, ez a könyv kötelező olvasmány. Induljunk el mi is, és fedezzük fel az El Camino csodáit!