Júdás óta tudjuk, hogy a busás pénzügyi motiváció még a legelkötelezettebb közösségi tagokat, vezetőket is szembe tudja fordítani eredeti küldetésükkel.
Kampányidőszakban felpörög az egyébként is nagy fordulatszámú butaságerőmű. A cél, a minél több ember meggyőzése, magunk pártjára állítása némelyek szerint bármilyen eszköz bevetését szentesíti, és a tapasztalat szerint épp ezek a némelyek szoktak olyan helyzetben lenni, hogy azokat a bármilyen eszközöket be is vetik. Nem véletlenül indította el a Szemlélek az emberséges kampányt kérő kezdeményezést, amelyre olvasóink mellett igen hamar néhány politikai formáció is pozitívan reagált.
Ez meglepett bennünket, az viszont nem, hogy ismét vannak, akik abból próbálnak hasznot húzni, hogy magukat a kereszténység letéteményeseként beállítva, mintegy saját tulajdonukként kezelik a hívő közösségeket és azok intézményeit, szervezeteit, sőt ingatlanjait.
Az, hogy a hivatalos kampányidőszak előtt, bemelegítésként a kormánypárt által kiválasztott és megválasztott államfő, valamint a térség kormánypárti képviselője politikai üzenetek közvetítésére és a kormánynak hálálkodásra használ fel egy szentmisét, szinte már általános jelenségnek tűnik, holott semmi keresnivalója ilyesminek a templomban, különösen szentmise keretében. De ami néhány napja Pusztaszabolcson történt, még jobban rávilágít arra a megrokkant, erőtlen, kiszolgáltatott helyzetre, amelybe például a magyar katolikus egyházat annak vezetői navigálták az elmúlt években. Merthogy a politikán nehezen lehet számon kérni, hogy befurakodik mindenhová – többé-kevésbé ilyen a természete, otthon érzik magukat ezen a terepen az invazív dinamikák. Az egyházaknak azonban a legkevésbé sem kötelező engedniük a külső befurakodási kísérleteknek, sőt kötelességük lenne ellenállni az ilyen káros behatásoknak. Úgy viszont érthetően nehezebb ezt megtenni, ha az egyházak fenntartásának többségi forrását az állam biztosítja. Lehet ezt úgy kommunikálni, hogy a „keresztény kormányzat” jótevőként segítséget nyújt, de sokkal inkább olyan kegyúri hozzáállásról van szó, ami egyben visszaélés is a nem feltétlenül ilyen célokra szánt közvagyonnal. Különösen ellentmondásos „brüsszeli” forrásból finanszírozott templomfelújítás megünneplésekor „Brüsszelt” szidnia egy politikusnak az érintett templomban.
De mi is történt Pusztaszabolcson? A beszámolók szerint a Fidesz saját politikai kampányeseménye számára kisajátította a helyi közösségi házat/plébániát, oda csak fideszesek és a párt szimpatizánsai léphettek be.
Egy egyházi épületbe kizárólag egy bizonyos párt hívei mehettek be.
Ennyi. Itt a vége – a kereszténységnek. Ez már egy másik vallás. Arról nem is beszélve, hogy a kampányolók a jelenlegi, elkötelezett keresztény, független polgármester ellenében igyekeztek voksokat szerezni saját jelöltjüknek, aki korábban már bizonyította, milyen kapcsolatban áll a tisztességgel. Talán az sem mellékes információ, hogy a vallási épületet – alighanem plébánosi engedéllyel – kisajátítók azt a jelenlegi polgármestert akarják a kereszténységgel ellenkező oldalinak beállítani, aki az Esztergom-Budapesti Egyházmegye sajtófőnökének a testvére. Zsuffa Erzsébet egyébként odaadta volna a helyi – civil, nem vallási épületnek számító – közösségi házat is a politikai rendezvényhez, de a kormánypártiak nem éltek a lehetőséggel.
És ott van a szintén a Székesfehérvári Egyházmegyéhez tartozó csepeli plébános is, aki templomi hirdetésben baloldalizza a szélsőjobboldali merénylőt, aki egy baloldali politikusra támadt a közelmúltban. A kisebb baj ezzel az akcióval a ténybeli félrevezetés, a nagyobb gondot az jelenti, hogy ilyen megosztó
magánvéleménynek semmi keresnivalója hitéleti információk között.
Van még néhány nap a kampányidőszakból – ha megoldható, mindenki térjen vissza a saját területére, ne engedjük, hogy bárki visszaéljen a kereszténységgel!
