Elbontják a közösséget sértő pap sírját

A német katolikus egyházban az utóbbi évek egyik meghatározó témája az évtizedeken át eltitkolt, elhallgatott, eltussolt molesztálási ügyek feltárása, feldolgozása.

Most Szászországban döntött úgy egy plébániai közösség, hogy a fél évszázada halott plébánosuk sírját a földdel teszik egyenlővé, miután nyilvánvalóvá vált, hogy több gyermek ellen követett el visszaélést.

Ez az erőteljes gesztus része a trauma-feldolgozás hosszú folyamatának. Ahogy a plébánia referense, Benno Kirtzel fogalmaz: „közösen akarjuk feldolgozni a visszaélési eseteket és ennek az útnak egy megfelelő pontján elplanírozzuk a sírt. Nem leromboljuk, de nem is csendben, titokban tüntetjük el, hanem

a szembenézési folyamat részeként elbontjuk.”

Az esetek még a hatvanas években történtek, és a plébános és hat másik egyháztag által elkövetett, részben szexuális erőszak mély lelki sebeket okozott az áldozatokban. Egyikük már 2010-ben megkereste a püspököt, az eset szerepelt is az egyházmegye jelentésében, de a helybeliek sokáig nem adtak hitelt a panaszos szavainak. Még ma is sokan vannak, akik nagy tisztelői a hajdani papnak és nem akarják elhinni mindazt, ami pedig több mint tíz éve nyílt titok. Épp ezért első lépésként a tényeket ismertetik a közösséggel, mondja Kirtzel, mert „nem szabad jogi és financiális szintre redukálnunk a visszaélési eseteket, nem engedhetjük, hogy az áldozatok a fájdalmuk rejtegetésére kényszerüljenek.

Azt nem mi választottuk, hogy itt visszaélések történjenek. De azt megválaszthatjuk, hogyan kezeljük ezeket.”

Az egyházmegye püspöke, Heinrich Timmerevers „jó ötletnek” tartja a tervet és „kísérleti projektként” tekint rá, amelynek tapasztalatai segíthetik más egyházközségek munkáját is.

FELHASZNÁLT IRODALOMkirche-und-leben.de
FORRÁSKNA
Mindig szerettem volna a dolgok mögé látni, néha úgy érzem, sikerül is - különösen, amióta a Teremtő Lélek hangjára igyekszem fülelni. Amit pedig felfedezek, azt szívesen meg is osztom, akárcsak a kérdéseimet, amelyek minden meglelt válasz nyomán sokasodnak. Nagy öröm számomra közösségben felfedezni és együtt gyönyörködve szemlélni a Teremtőt műveiben.