Január 31-én a katolikus világ Don Boscóra, „a fiatalok apostolára” emlékezik. Az olasz katolikus pap és pedagógus élete ma is példaként szolgál az olyan nevelők és gondozók számára, akik a hátrányos helyzetű fiatalok támogatására tették fel az életüket. Erszény Krisztián írása.
„Légy vidám, tedd a jót, a verebeket meg hagyd csiripelni!”
(Don Bosco)
Minden bizonnyal sokan ismerjük a Legyetek jók, ha tudtok, vagy A mennyországot választom című filmeket, melyek a „bohócruhás misztikus”, Néri Szent Fülöp életét mutatják be filmes eszközökkel. Fülöp számomra máig a jókedvű szentség példaképe, aki megmutatta, hogy a hitet a társadalom peremére sodródott gyerekek felkarolása közepette igenis lehet a mindennapok örömével élni. Ahogy mélyebben kutattam az örökségét, úgy fedeztem fel, hogy Don Bosco egy évszázaddal később – hozzánk sokkal közelebbi, kézzelfoghatóbb és követhetőbb módon – Fülöp küldetését vitte tovább: a fiatalokhoz fordult,
hogy szeretettel és humorral vezesse el őket Istenhez.
Ahogy egyre többet olvastam róla, megragadott Don Bosco őszinte és tiszta hite, mert olyan mélységből fakadt, amelyben nem volt helye képmutatásnak vagy kételynek. Ez a mély elkötelezettsége teszi hihetővé a róla még életében feljegyzett csodákat is, mert világos volt, hogy minden tette Isten iránti bizalmából fakadt.
Giovanni Melchior Bosco – a későbbi Bosco Szent János – 1815. augusztus 16-án született, egy szegény parasztcsalád gyermekeként. Kétéves volt, amikor édesapja elhunyt, így két testvérével édesanyjuk gondjaira maradtak. Margherita Occhiena – akit később Margit Bosco néven avattak boldoggá – szilárd hittel, határozott erkölcsi értékek alapján nevelte a gyermek Giovannit, aki már fiatal korától érezte, hogy
életét a nélkülöző gyermekek szolgálatának akarja szentelni.
A későbbi Don Bosco 1841-ben Chieriben fejezte be teológiai tanulmányait, majd Torinóban szentelték pappá. Ugyanezen a helyen, a város utcáit járva figyelt fel először azokra a gyerekekre, akiket a szegénység és az iparosodás embertelen körülményei sodortak kilátástalan helyzetbe.
Don Bosco felismerte, hogy ezeknek a fiataloknak nemcsak kenyérre, hanem szeretetre, nevelésre és fényesebb jövőképre is szükségük van. Néri Szent Fülöp példáját követve 1842-ben létrehozta első oratóriumát, ifjúsági központját, ahol az általa felkarolt gyermekek biztonságban tanulhattak, játszhattak és fejlődhettek, miközben vallási nevelést és szórakozási lehetőségeket biztosított nekik. A kezdetekkor még a szabad ég alatt működő oratórium élete 1844-ben vett fordulópontot, amikor Don Boscót kinevezték a Rifugio – a prostitúciótól fenyegetett leányok menedékének – káplánjává, s megkaphatták első valódi gyülekezeti termüket.
Don Boscóról számtalan csodálatos történetet jegyeztek fel, melyek hűen tükrözték Istenbe vetett mérhetetlen bizalmát. Az oratóriumban gyakran előfordult, hogy az étel nem volt elég az összegyűlt fiatalok számára. Egyszer egy különösen zsúfolt napon Don Bosco munkatársai aggódva néztek az asztalra tett néhány darab kenyérre. Don Bosco azonban ezekkel a szavakkal fordult a gyerekekhez:
„Nincs miért aggódnotok, Isten gondoskodni fog rólunk.”
Miközben imádkoztak és osztották a kenyeret, különös dolog történt: a kenyér, mintha egy kimeríthetetlen forrásból érkezne, minden adag után újra teljes mennyiségben a rendelkezésükre állt. Egyszerűen nem fogyott el, mindenki jóllakott, sőt még maradt is belőle. A jelenlévő munkatársak és gyerekek az eseményt csodaként élték meg, s ennek hatására a fiatalok hite még jobban megerősödött.
Don Bosco pedagógiájának – melyet manapság „megelőző nevelési módszerként” emlegetnek – az alapja a szeretet, az értelem és a hit hármasa volt. Hitt abban, hogy a fiatalokat a pozitív példák, a szeretetteljes légkör és az erényes élet vezetik jó útra. Gyakran hangsúlyozta:
„Nem elég szeretni a fiatalokat, éreztetni is kell velük, hogy szeretik őket!”
Don Bosco emléknapját világszerte megünneplik, megemlékezve „a fiatalok apostolának” máig ható munkásságáról és arról az örökségről, amelyet az általa alapított Szalézi Szent Ferenc Társasága – a szalézi rend – és a Segítő Szűz Mária Leányai női szerzetesrend visznek tovább. A két szerzetesrend mellett a küldetés része a Szalézi Munkatársak Egyesülete is, a rend harmadrendje, amely olyan világi hívekből áll, akik Don Bosco szellemiségét követve vesznek részt nevelési és ifjúsági programokban. A Társaság rendjei napjainkra több mint 130 országban működtetnek iskolákat, ifjúsági központokat és szerveznek olyan szociális programokat, amelyek Don Bosco szellemiségét követik.
Bosco Szent János az egyháztörténelem kiemelkedő alakja. Életében nemcsak a fiatalokkal, hanem az emberi méltósággal és a keresztény neveléssel kapcsolatban is követendő és főleg követhető példát mutatott. Munkássága emlékeztet arra, hogy egyetlen ember szeretete és hite is maradandóan formálhatja a jövő nemzedékeit. Január 31-én álljunk meg egy pillanatra, és gondoljunk arra, hogyan tudnánk mi is segíteni a környezetünkben élő fiatalokat – ahogyan Don Bosco tette.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom