Tetőkommandótól szántatlan vetésig – így kapaszkodik ki a nyomorból egy falu közössége

Negyedik éve zajlik az ország 300 legszegényebb települését felzárkóztató program, egyre nagyobb sikerrel. Az epertermesztéséről méltán híres Csököly 2019-ben csatlakozott a kezdeményezéshez, és azóta is gyarapodik.

Mikor mesélek valakinek a FETE (Felzárkózó Települések) programról, rendre azt kérdezi, hogy miért nem hallott még róla?

Talán mert mindenki óvatos – az eredményeket ugyanis nem könnyű mérni. Már a program ötlete is egyfajta siker, és minél tovább jutunk vele, annál nagyobb áldás lehet nemzetünk számára. Jó példája ennek az alsószentmártoni tanoda is, ahol néhány hónapja jártam.

A Kormány 2019 februárjában átfogó programot indított a 300 leghátrányosabb helyzetű település felzárkóztatására, ennek irányítására Vecsei Miklóst, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnökét nevezte ki miniszterelnöki biztosnak.

A Felzárkózó települések nevű program a gyermekekre fókuszál, elsősorban arra teremt esélyt, hogy ők már ne szükségszerűen örököljék szüleik sorsát, hanem legyen lehetőségük más életet élni. (fete.hu)

Pécsről autóval egy óra az út a településig. Bánkutiné Tószegi Mónikával, a helyi programvezetővel utazunk, aki 11 éve dolgozik hasonló programokban. A pár napja érkezett jégesőről beszélgetünk, ami komoly károkat okozott néhány csökölyi házban, és a szabadon termő eper nagy részét is elverte. Utazás közben többen hívják: célzott adományokat várnak, és kiderül, hogy hamarosan Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos is meglátogatja a helyieket.

A közösségi ház részben felújított épületében kapott helyet a heti rendszerességgel tartott tánc- és zeneoktatás, a baba-mama foglalkoztató, de található itt konyha és iroda is. Itt vár minket Móni helyi segítője, Heltai László, és egy várandós kismama, Virág, aki – kislányával együtt – az állandó programokon kívül is szívesen tölti itt az idejét, hiszen a ház a nap nagy részében nyitva áll a helyiek és a problémáik előtt. Virág arról is örömmel mesél, hogy milyen hatással van ez a kezdeményezés a helyiekre: az anyagi szükség mellett ugyanis olyan dolgokban is segítenek, melyek gördülékenyebbé teszik mindennapi ügyeik intézését. Ráadásul az anyukák itt vény nélküli termékekhez is hozzá tudnak jutni, mint például láz- és köhögéscsillapító, vagy gyógynövényes készítmények, mert az itt dolgozók sok-sok éves tapasztalat alapján jól tudják, hogy mi mindennek kell lennie egy közösségi házban.

Laci tavaly óta dolgozik itt. Vele beszélgetve szóba kerül, hogy mély a nyomor, de a program segítségével éppen a kiutat építik. Igyekeznek mindenben a helyiek javára válni. Egy csontdaganattal küzdő kislányról is mesél, akit heti több alkalommal kellett Budapestre kísérnie. A kislány azóta egyre jobban van, és már sikerült egy alapítvány segítségével Budapesten elszállásolni, hogy a hosszú utat ne kelljen olyan sokszor megtennie.

Közben kiderül, hogy a gyógytornász, aki a környező településeken is segíti a korai fejlesztésre szoruló kisgyerekeket, betegsége miatt ma nem tud jönni. Ez kicsit átszabja a programunkat, mert az anyukáknak is szólni kell, hogy csak holnap jöjjenek.

Miután körbejártuk a házat, meglátogatjuk az udvaron dolgozó közmunkásokat, akik éppen a Kiskert-program keretében a veteményest gondozzák. A FETE-programban kiemelten fontos a helyiek bevonása – itt jelenleg hat csökölyit foglalkoztat főállásban a Máltai Szeretetszolgálat.

Az asszonyok éppen hagymát ültetnek, és kicsit morognak, hogy nem volt szántva a föld, de aztán – “a hagymának jó lesz ez is” – végzik tovább a munkájukat. Mi is haladunk tovább, mert megérkeztek a várva várt adományok.

Az egyik családnak egy hűtőt viszünk – nagy az öröm. A lakhatási körülményeiket látva Móni beszél arról is, hogy a szolgálat külön foglalkoztat egy tetőkommandót, akik járják az ország településeit, és a rászorulók házain helyrehozzák, amit lehet. Nagyon sok a munkájuk, de jó volna, ha mielőbb eljutnának Csökölybe is: több helyen vannak gondok a tetővel, és ezen a mostani jégkár sem segített.

És ilyen házakban itt emberek élnek…

Közben egy másik házhoz érkezünk, ahol öt gyermek nevelkedik, és szükség volt egy íróasztalra. Az édesapa kedvenc állatával fogad – Játék amolyan háziló, igazán üdítő látvány, és eszembe juttatja, amikor postásként dolgozva egyszer egy kecske nyitott ajtót. Az édesanya szerint Játék annyira nem jámbor állat, ezért fogni kellett, míg az asztalt átadták.

Továbbsétálva a helyi családok problémáiról beszél Móni – arról a küzdelemről például, ahogyan próbálják bevonni az apukákat is a programjaikba, és sokszor bizony a saját családjuk életébe is.

A következő állomás ismét egy düledező házacska, melyben egy idős édesanya, és mozgásában korlátozott felnőtt fia lakik. Az udvari mellékhelyiség életveszélyes állapotban van, emiatt Móni kríziskérelmet ad be a Máltai Szeretetszolgálat központjába, hogy helyezzenek ki egy udvari wc-t. Az ilyen kérelmeket három órán belül elbírálják – ez is mutatja, hogy milyen jó gyakorlatokat alakított már ki a Szolgálat.

A tető itt is “kommandóra” szorul…

Próbálom emészteni az eddig látott sorsok, épületek látványát… Százával láttam már hasonlókat, mégis: a nyomor testközelből különösen érzékennyé teszi az embert.

Azért vannak itt szívmelengető képek is – a Jóisten vigasztalása

Miután szóltunk az egyik anyukának, hogy csak holnap lesz gyógytorna, utunk végére érve, egy egyedül élő hölgyhöz érkezünk. Éva súlyos beteg, de komoly erőfeszítésekkel próbál önellátó maradni – most Mónitól takarítószereket kapott. A házban nagy a csend, súlyos a teher. Éva engedi, hogy imádkozzam érte – ez mindhármunk ajándéka a Szentlélektől.

A közösségi házba visszatérve Móni beadja a kríziskérelmet, közben megérkezik Orsós Hajnalka, aki családmentorként dolgozik a programban. Örömmel újságolja, hogy már hat anyuka jár rendszeresen a programjaikra, de állandó feladat számára, hogy ezt a rendszerességet gyakoroltassa velük. Nehézségként említi azt is, hogy sokan nem értik, az egyikük miért kap valamit, míg a másik nem. Szeretné elérni, hogy az itt élők más szemszögből lássák a helyzetüket.

Bánkutiné Tószegi Mónika és Orsós Hajnalka, a FETE program helyi munkatársai – szemmel láthatóan szeretnek együtt dolgozni

A jövőnk záloga ez a program, és minden ehhez hasonló kezdeményezés, ahol ember az emberhez odalép és felkarolja. Ma megtapasztalhattam, hogy az ültetés munkája is lehet öröm, akkor is, ha gyümölcsét majd csak a következő generáció arathatja le.

Amikor Móni örül: az autóban visszafelé kaptuk a hírt, hogy a kríziskérelmet elfogadták

“Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket, nagy szeretettel” – mondja Teréz anya. Ezek a kis dolgok alkotják a világunkat, mert „ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradnak az építők”. A Filippieknek írt levél sorai igazi reményt adhatnak minden terepen dolgozó embertársunknak:

„mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően. Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek. Ezzel dicsekszem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem fáradtam hiába. Sőt, ha italáldozatul kiöntetem is a hitetekért bemutatott áldozatban és szolgálatban, örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal; de ugyanígy örüljetek ti is, és örüljetek velem együtt.”
(Filippi 2,13-18)

Sokszor szeretnénk jobbra írni a másik embert anélkül, hogy igazán elolvasnánk. Hiszem, hogy minden tettünk egy firka, vagy egy szép vonás életünk pergamenjén. Azért írok, hogy minél többen és minél jobban szeressük egymást elolvasni.