“Spéci gyerek” – elsősorban ember!

Az utóbbi években egyre inkább előtérbe került a közbeszédben a fogyatékosság kérdése, és ezzel együtt a helyes terminológia. Sokan zavarba jövünk, ha velük vagy róluk kell beszélnünk. Bokor Györgyi gyógypedagógussal, az Egyesület az Inklúzióért szakmai vezetőjével tiszteletről, nyitottságról, elfogadásról is beszélgettünk.

– Az elmúlt évtizedekben sokféle kifejezést használtak a fogyatékossággal élő, sérült, hátrányos helyzetű emberekre. Hogyan alakult át maga a fogalom, és milyen kifejezéseket illik ma használni?
– Ha piros vagy zöld lámpával kellene megmutatni, hogy az említett kifejezések közül melyik helyes, némelyiknél bizony a pirosat kapcsolnám fel. Az egyik játékunk, amit közösségekben szoktunk játszani, ugyanerre épül: különböző kifejezéseket írunk kártyákra, és a résztvevőknek el kell dönteniük, hogy szerintük használható-e az adott szó a fogyatékkal élő személyre, vagy sem. Az emberek ugyanis sokféle kifejezést ismernek velük kapcsolatban, de gyakran rosszul használják azokat. Ezzel a módszerrel abban segítünk, hogy felismerjék, mely kifejezések bántóak, és melyek elfogadhatóak. Az első és legfontosabb, hogy

a fogyatékosságot jelentő szót mindig jelzőként használjuk,

és tegyük mögé, hogy „személy” vagy „ember”. Például „látássérült személy”, „mozgáskorlátozott nő” vagy „hallássérült fiatalember”. Ezzel hangsúlyozzuk, hogy emberekről beszélünk, akiknek a fogyatékosság csak egy a sok tulajdonságuk közül. Ezt a megközelítést mindenképpen érdemes szem előtt tartani, hogy elkerüljük a kellemetlen helyzeteket.

– Itt most megszólításokról beszélünk, nem konkrét cselekedetekről. Hogyan segít a helyes megszólítás az érintetteknek? 
– Nagyon fontos, hogy tisztelettel és egyenlő félként kezeljük őket. Sokan úgy gondolják, hogy a fogyatékossággal élők a társadalmon kívül élnek, pedig valójában mindannyian egyenlőek vagyunk. Ne feledjük, hogy ők is Isten teremtményei, akárcsak mi, Isten pedig tökéletesnek teremtett minden emberi lényt. Fontos, hogy amikor megszólítjuk őket,

emberként tekintsünk rájuk, és ne csak a fogyatékosságuk alapján ítéljük meg őket.

Mára sokat fejlődött ez a megközelítés, hiszen száz évvel ezelőtt az értelmi fogyatékossággal élők iskolájára „hülyék állami intézete” volt kiírva. Az idők során ezek a kifejezések változtak, de sajnos sokszor becsmérlésként használták őket. Ezért nagyon fontos, hogy ma már olyan kifejezéseket használjunk, amelyek nem bántóak másokra nézve. Például az „intellektuális képességzavarban érintett személy” hosszú és nehézkes, de pontosabb és kevésbé bántó, mint a régi kifejezések.

– Tegyük fel, hogy találkozunk egy fogyatékkal élő nővel vagy férfival – sokan zavarba jönnek a helyzettől. Van valami konkrét tanácsod, ami segíthet ledönteni ezt a zavart?
– A kommunikáció során igyekezzünk mindig olyan kifejezéseket használni, amelyek tükrözik, hogyan oldják meg az emberek az életüket. Például „kerekesszéket használó utas” vagy „jelnyelven kommunikáló személy”. Ezzel azt hangsúlyozzuk, hogy nem szenvedői a helyzetüknek, hanem aktívan megoldják azt. Gondoljunk bele, nekünk hogy esne, ha csak annyit mondának ránk, hogy „az a szőke” vagy „az a kócos”? A fogyatékosság egy sokadlagos jelző, az érintett személyek elsősorban lányok vagy fiúk, nők vagy férfiak, nénik vagy bácsik, és még hosszan sorolhatnám.

– Mi a helyzet azokkal a kifejezésekkel, amelyeket az érintett személyek magukra használnak?
– Tény, hogy az érintettek gyakran használnak egyszerűbb, köznyelvi kifejezéseket önmagukra, például „roki” vagy „spéci gyerek”. Ezeket a szavakat ők maguk választják, és számukra ezek nem bántóak. Fontos, hogy mi is elfogadjuk és tiszteletben tartsuk ezeket a kifejezéseket, ugyanakkor adjuk meg a kellő tiszteletet.

– Milyen célokra fókuszál most az Egyesület az Inklúzióért?
– Nagyon örülnénk, ha minél többen részt vennének az edukációs programjainkban és a kártyajátékainkban, amelyeket közösségekben, cégeknél is alkalmazunk. Ezek a játékok segítenek abban, hogy jobban megértsük a fogyatékossággal élők helyzetét, és megtanuljunk tisztelettel beszélni róluk. A legfőbb üzenetünk, hogy

legyünk mindig nyitottak és megértőek.

Ami pedig a megszólítást illeti, a nyelv folyamatosan változik, és nekünk is alkalmazkodnunk kell hozzá. Figyeljünk oda, hogyan beszélünk egymással, és mindig tartsuk szem előtt, hogy elsősorban emberek vagyunk, csak utána pedagógusok, újságírók vagy éppen autisták.

Bokor Györgyi szavai rávilágítanak arra, hogy a fogyatékossággal élők helyes megnevezése nemcsak nyelvi kérdés, hanem a tisztelet és az emberség alapvető jele is. Az Egyesület munkája pedig segít abban, hogy ezt a szemléletet minél többen elsajátítsák és alkalmazzák a mindennapokban. Ha szeretnének többet megtudni a témáról, vagy részt vennének a programokban, látogassanak el az Egyesület az Inklúzióért weboldalára, ahol további információkat találnak.