Ha azt megveszem, jobb lesz minden

És két napig jó is, ha nem is jobb. Aztán kiderül, hogy az űr, ami bennem van nem olyan alakú, mint az online rendelésem.

Egyszerűen nem passzol a lyukba a termék, pedig azt ígérték és én elhittem. A „mégegy” típusú kábítószerek nagyon addiktívak. Vágyaink egyrészt nem rendezettek, másrészt ez a drog gazdaságunk hajtómotorja. Ha holnapra mindenkinek elég lenne, amije van, csődbe menne a fél világ. Még Istennek is megoldandó feladat szeretettel terelni az embereket.

Gondoljunk csak bele, hirtelen megtérne a fogyasztói társadalom nagy része, akár ténylegesen, akár csak jobb felismerésre jutna élete felől és holnaptól elég lenne mindenből az egy. Nem kéne még egy. Nem kéne még egy kiló akciós étel, még egy nagyobb lakás, még egy autó, még egy sorozat, még egy minden is. Olyan mennyiségű felesleg keletkezne, hogy óriási feladattá válna akárcsak a rászorulóknak eljuttatni, akiknek hirtelen mindenük lenne, ami kellett és abból is, amiből sosem.

De mit csinálna az a rengeteg ember, akik szalagokon sorvadnak, hogy a világ másik fele ülve, állva és fekve hízhasson, szavazhasson és gombokkal irányítsa az életét, ami nem is az övé? Különböző fogyasztási trendek által megálmodott élet, amiben mindig kell még egy valamiből. Mert ami van, az úgy biztos nem jó. Jó csakis attól lesz egy élet, ha veszünk bele még valamit.

Amit majd ha megvettünk, akkor vehetjük a következőt. Mindeközben szabadok vagyunk. Nem kell a holdakon robotolni, nincs földesúr. De valaki van, aki valahogy belénk bújt és olyan nyughatatlan. Mert mindig kell neki valami, ami nincs. És az a valaki vagy valami vagy bármi, ami bennünk van, jócskán túlsúlyos, de nem bír leállni.

Egy pusztító, minket romboló erő, melyet hívhatunk ördögnek, gonosznak, mohóságnak, kapzsiságnak, nem használ nekünk. Ami biztos, minden nap leadja ránk a rendelést.

És mi minden nap dönthetünk úgy, hogy nem adjuk fel magunkat.

Sokszor szeretnénk jobbra írni a másik embert anélkül, hogy igazán elolvasnánk. Hiszem, hogy minden tettünk egy firka, vagy egy szép vonás életünk pergamenjén. Azért írok, hogy minél többen és minél jobban szeressük egymást elolvasni.