Hodász András: A Stranger Things Netflix-sorozat keresztény olvasata

A Netflixet szokás az egyház ellenségeként látni, ezért illő felhívni a figyelmet arra is, ha egy tartalomban – még ha nem is feltétlenül szándékosan – keresztény üzenetek bukkannak fel. Az elmúlt időszak legtöbbet nézett sorozata, a Stranger Things ilyennek mondható. Ám amikor az egyik szereplő coming outolt, borítékolható volt a felháborodás. Nézzük, miért volt ennek helye, és milyen mélyebb üzenetei vannak a sorozatnak. Hodász András írása.

Azok kedvéért, akik nem néznek Netflixet: a Stranger Things egy sorozat, amely 2016 óta világszerte meghatározó kulturális jelenséggé vált. A történet az 1980-as évek Amerikájában játszódik, egy látszólag átlagos kisvárosban, ahol gyerekek eltűnése, furcsa természeti jelenségek és egy titkos kormányzati kutatás nyomán feltárul egy, a mi világunkkal párhuzamos, sötét dimenzió. A sorozat egyszerre idézi meg a klasszikus sci-fi és a horror műfaját, a kamaszkor határhelyzeteit, valamint a barátságot, az áldozatvállalást és a rossz elleni küzdelmet. Népszerűségét többek között retróhangulata adja, valamint az, hogy mély emberi és spirituális félelmeket, vágyakat és reményeket szólít meg.

A sorozat negyedik évadában felbukkanó gonosz alakja izgalmas párhuzamokat rejt. Vecna ugyanis elsősorban nem fizikai erővel támad, hanem a múlt sebein keresztül. Olyan embereket keres, akik szégyent élnek át, traumát szenvedtek, vagy titkolnak valamit, majd belső hangként megszólalva mély bűntudattá formálja ezeket az érzéseket. Alapvető technikája, hogy a személyt azonosítja a tettével, megélésével, és egzisztenciális szintre emeli a bűntudatot.

Már nem azt mondja, hogy rosszat tettél, hanem azt, hogy rossz vagy.

Ezzel a módszerrel elszigeteli az illetőt a környezetétől, és végül pusztulásba taszítja. Magyarul szinte tökéletesen úgy működik, mint a keresztények hite szerint a sátán. 

A Szentírásban az ördög neve „vádló”. A Jelenések könyve 12,10 szerint a gonosz éjjel-nappal vádolja az embereket Isten előtt. Ez pontosan az, amit Vecna tesz. Amikor becserkészi áldozatait, a már megtörtént, eltemetett, feldolgozatlan múltat formálja fegyverré, így bénítva meg őket, azt sugallva, hogy számukra nincs bocsánat, nincs szabadulás. Mindig kisebb igazságmorzsákból indul ki, és azokat torzítja hazugsággá, ahogy Jézus megkísértésének evangéliumi jelenetében látjuk.

Ugyanez történik a bűnbánat kérdésében. Éles különbség van az Isten Lelke által keltett valódi bűnbánat és a sátán gerjesztette önvád között. Utóbbiban nincs remény a javulásra, változásra. Amit tettél, amit átéltél, az te magad vagy, megérdemled a büntetést, Isten is lemondott rólad, nincs bocsánat. A sátán minden bűn után ezt suttogja a fülünkbe.

A Szentlélek ezzel szemben valódi bűnbánatra hív.

Ha felismertük a vétkünket, bánjuk meg, kérjük Isten bocsánatát, végül lépjünk tovább. Ahogy Pál mondja:  „Nincs tehát semmi kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak.” (Róm 8,1) Mert az ember nem egyenlő a tetteivel, és a bűn következményeként sem veszíti el istengyermeki voltát. Az igazi bűnbánat következménye a megtérés és a megtisztulás. Az önvád ezzel szemben csak elkeseredést, és még mélyebb sötétséget hoz magával. 

Vecna a gyenge pontot keresi. A szégyent, a titkot, amit egyedül hordozunk. Így szigetel el azoktól, akik szeretnek minket, akiknek bizalma és jelenléte gyógyíthatná a lelkünket. Bezár a bűn sötét világába, ahol csak az ő hangja hallatszik. Éppúgy, mint a sátán. Ahogy a paradicsomi jelenetben látjuk, ez a taktika sokszor bejön; a bűnbeesés után már az első emberpár is ösztönösen megpróbált elrejtőzni Isten elől. Ez a bűn mechanizmusa:

Hirdetés

nem Isten fordul el az embertől, hanem az ember az Istentől.

Nem véletlenül hangoznak így a gyónás utáni imában a feloldozás szavai: „kiengesztelte önmagával a világot”. Ebben a viszonylatban Isten a kezdeményező, ő édesgeti, hívja vissza magához a bűn miatt eltávolodott embert. 

A katolikus egyház a maga bölcsességében évszázadok óta gyónásra buzdít, mert a megtérés és gyógyulás ellensége a titok, és amint kimondjuk a bűnt, a titkot, megtörik rajtunk az ereje. A Stranger Thingsben nyilván nincs gyónás, de az egyik kamasz szereplő, Max megmenekülése éppen úgy történhet meg, hogy barátai a kedvenc zenéje és a jelenlétük segítségével áttörik az elszigeteltség védőburkát. A nevén szólítják, és biztatják, hogy szeretik őt. Arra emlékeztetik, aki, nem pedig arra, ami miatt Vecna kísérti. Nem állítom, hogy ez megváltásmozzanat, de valami nagyon hasonló. Amikor a sátán vádol minket, Jézus odalép hozzánk, a nevünkön szólít, és emlékeztet rá, hogy kik vagyunk a számára. 

És itt válik nagyon is logikussá egy másik kamasz szereplő, Will coming outja. Az ő történetében az előbújás nem öncélú elem, nem az „LMBTQ-lobbi” által elvárt kötelező melegszál, hanem fejlődés- és felnövéstörténet. Mássága a kezdetektől tettenérhető a történetben, de ameddig nem néz vele szembe, és titokként kezeli, addig a szégyen és a csalódottság uralja. A korábbi évadokban ezért láthattuk őt passzívnak, szinte cselekvésképtelennek.

Vecna pontosan ezt a gyenge pontot támadja, és a szégyenérzetre játszik. Azt suttogja, amit a kísértő is: egyedül vagy, a társaid elfordulnak tőled, ha megtudják az igazat. Vecna torz tükröt tart, amelyben Willt kitaszítottnak láttatja. A fordulat akkor áll be, amikor Will, a barátoknak is hála, kezdi látni, hogy a tükör torz.

Amikor már nem a vádló hangjára figyel, hanem vállalja önmagát.

Attól kezdve már nem áldozat. Amikor először zárja ki Vecnát, akkor képes használni a szupererejét, és komoly helyzeti előnyhöz juttatja a csapatot. Aztán amikor Vecna újra azt sugallja, hogy szégyent kellene érezni, akkor dönt úgy, hogy előbújik a szeretteinek. Vállalja önmagát, szembenéz a félelmeivel, és így tud a végső harcba indulni, ahol már a gonosznak nincs fogása rajta.

A sátán és Vecna logikája tehát: amit tettél, a múltad, a bűneid, örökre meghatároznak téged, és egyetlen rossz döntéssel végleg elvesztetted a jogod a megváltásra. A Biblia tanítása ezzel szemben egyértelmű: még az utolsó pillanatban is van bűnbocsánat a jobb lator számára. Isten nem mond le senkiről.
A Stranger Things nem keresztény sorozat, és nem tudom, hogy az alkotók vajon szándékosan vagy öntudatlanul írták-e meg így a gonosz karakterét. Keresztényként azonban pontosan tudjuk, hogy a legpusztítóbb ellenségünk nem kívülről jön, hanem belül szólal meg, és azt hazudja, hogy nincs irgalom számunkra. De Isten szeretetét éppen az bizonyítja, hogy „amikor még bűnösök voltunk, Jézus meghalt értünk” (Róm 5,8).