Május közepén a Háló Közösségi Központ adott otthont A jövő egyházáról, jelen időben című rendezvénynek, és ekkor mutattuk be a „Formáljuk együtt a jövő egyházát!” című szinodális munkafüzetet is.
A szinodalitásról szóló szinódus két ülésszaka között, félidőben tartott kerekasztal-beszélgetésen Német László belgrádi érsek, Csiszár Klára, a linzi Katolikus Egyetem teológus-professzora, és Kocsis Fülöp hajdúdorogi metropolita válaszolt a kérdésekre.
Kocsis Fülöp
Azzal tudtam a szinódusnak és a szinodális szemléletnek az értékét átadni az embereknek, hogy mindig beszélünk arról, hogy az egyház, az, ugye, mindenki. De ha feltesszük azt a kérdést, hogy ki az egyház, akkor mind a mai napig még, a Vatikáni Zsinat után több mint fél évszázaddal, azt mondják legtöbben, hogy a papok, a püspökök, meg a pápa. Még nem ment át, hogy mindannyian az egyház élő, tevékeny, aktív tagjai vagyunk. Én így értelmeztem, így bontottam ki, fordítottam le, hogy
a szinodalitás az, hogy vegyük már észre, hogy mi vagyunk az egyház.
Csiszár Klára
A szinodalitás, ha nagyon közérthetően akarjuk lefordítani, azt jelenti, együtthaladás az úton, közös útkeresés. Kikkel is haladunk együtt? Egyre inkább érzékennyé kell válni, odafigyelni olyan embercsoportokra, akiknek nincs hangjuk, akiknek nem hallható a hangjuk, akik ki vannak rekesztve. Ha szétnézünk a világban, akkor rengeteg ilyen emberrel találkozunk, és ez mind feladat az egyház számára. A szinódusban próbáljuk – és ez a missziós küldetésünk fontos pillére –, hogy hogyan válhatunk egy olyan egyházzá, ahol az emberek fellélegeznek, istenképszerűségükben növekedni tudnak, és ezzel mintegy kovászként hozzájárulhatunk ahhoz, hogy egy adott társadalomban, a világban kevesebb legyen a szenvedés, és boldogabb, teljesebb életet élhessenek az emberek. Ez nagyon gyakran nem anyagiakon múlik, hanem az egymásra való odafigyelésen, meghallgatáson. És tanulunk – elszántan tanulja az egyház, hogy hogyan lehet egyre szélesebbé tenni azt a bizonyos sátrat, ami a kontinentális szinódusi szakasznak volt az igazi nagy mottója, hogy abban mindenki számára hely legyen, otthon legyen.
Kocsis Fülöp
Nagyon helyénvaló és jogos felismerése az egyházi vezetésnek, hogy mi, katolikusok sokszor vagyunk zárkózottak, elzárkózók, kirekesztők. (…) Néhány prédikációval, lelkigyakorlattal nem könnyű megváltoztatni az embereknek ezt a gondolkodását. Persze, ez nem csak a katolikusokra jellemző, ez egy nagyon széles körben tapasztalható emberi magatartás, hogy ha valaki más, akkor jobb, hogyha kint marad a körünkön kívül. Ezen változtatni kell, ez krisztusellenes. (…) De ami miatt nagyon kényessé vált – főleg a szinódusban – ez a kérdés, hogy vannak olyan hangok, olyan szemléletek, olyan álláspontok, hogy az isten feltétel nélkül mindenkit szeret, igaz? Persze! Isten szeretete feltétel nélküli, tehát feltétel nélkül jöjjön mindenki, mindegy, hogy hogy gondolkodik, hogy viselkedik, de szeret az Isten, és jöjjön. Ez olyan ellenreakciót váltott és vált ki mind a mai napig – és szerintem ez egy fontos pontja egyes magyar papok, püspökök, hívek erős távolságtartásának –, hogy álljon meg a menet, mindenki? Nincs feltétele a befogadásnak? (…)
Isten szeretete feltétel nélküli, a Krisztus követése pedig mindent követel.
Nekünk képviselnünk kell, hogy nem lehet fél szívvel… (…) Nagy bölcsesség kell ahhoz, hogy ezt jól kezeljük. (…) Összetett és kényes kérdés. Ez az egyik oka, ami miatt a szinodalitás ilyen mindenkire kiterjedő, széles, befogadó szemléletét egyesek nehezen fogadják, vagy akár vissza is utasítják, és ezért ezt jól kell kezelni, mert
a krisztuskövetést nem szabad olcsón adni.
Német László
Úgy tűnt a négyhetes munka alatt [ti. Rómában, a szinóduson], hogy a résztvevők nagy része pozitív képpel érkezett és pozitív képet mutatott be az egyházról, melyben a hangsúlyok azok a sajátosságok voltak, melyek egy egyházat jó egyházzá tesznek. A nyitottság, a befogadóképesség, a másnak az elfogadása, a „katolikus” a szó szoros értelmében. Tehát a katolikus nem azt jelenti, hogy minden nemzetből, hanem hogy minden, amit Isten teremtett jót és szépet, az jelen van. Ez nagyon pozitív volt. És ennek a margójára jöttek azok a tapasztalatok, melyek a periférián vannak, nincsenek jelen az egyházban, bizonyos dolgok miatt nem tudnak jelen lenni. Itt különösen az újraházasodottakról és a nem rendezett viszonyban élőkről van szó. Szó volt az egyneműekről, a homoszexualitásról, ez benne van már a modern katolikus egyház diskurzusában, de ez távolról sincs annyira a központban, mint ahogy ezt bizonyos médiumokban hallhatjuk, láthatjuk. Tehát van egy bizonyos eltolódás abban, amit bemutatnak és ami valójában létezik. (…)
A nyitottság, magában azáltal, hogy a keresztség szentségében kapjuk meg az istengyermekséget, feltétel nélkül van.
Csiszár Klára
Gyakran imádkozunk azért, hogy adjon az Isten hivatásokat. Néha azt szoktam mondani, hogy lehet, érdemes lenne úgy is imádkoznunk, hogy „engedd, Istenem, hogy felismerjük a hivatásokat”. Hiszek abban, hogy Isten ma is ad hivatásokat. Abban kételkedek néha – és most a római katolikus egyházról beszélek –, hogy csak cölebsz életformában ad hivatást, és egyre több nő részéről is halljuk azt, hogy van papi hivatása. Nem érzem azt, hogy bárkiknek a szemébe tudnám mondani, hogy nincs hivatásod azért, mert nő vagy. Nem tudom, ezzel mit lehet kezdeni, ez inkább egy pasztorális megközelítés. A másik, hogy látjuk, hogy egyre kevesebb pap van – ez óriási probléma az eucharisztia bemutatásában. (…) Vannak ilyen érdekes kérdések, amikkel érdemes foglalkozni. Ferenc pápa is azt mondja, hogy lehet akár a nők pappá szentelésével kapcsolatban is tovább kutatni. Ez korábban nem így volt. Engedjük, beszélgessünk róla! Úgy gondolom,
a hitünk, az egyházunk, a teológiánk, az egyház tanítása nem statikus, hanem dinamikus valóság, mert az életről szól.
Jézus Krisztusról szól, aki maga az élet, és az Isten és az ember hihetetlenül színes szeretetkapcsolatáról.
Kocsis Fülöp
Minél krisztusibb valaki, annál nyitottabb. Annál inkább fogadja el a cigányembert, a másfajta gondolkodású embert, a keleti rítusú embert. Minél krisztusibbak vagyunk, minél mélyebb keresztényeknek kell lennünk, annál inkább tudjuk megvalósítani a krisztusi nyitottságot.
Csiszár Klára
Hozzáférhetőek az anyagok magyar nyelven is, lehet foglalkozni vele! A plébániai csoportokat sem fogja senki megakadályozni, hogy beszélgessenek erről, és kezdjenek el gondolkodni az ott megszólaltatott témákról, kérdésekről, mi is a mi küldetésünk a világban, kikkel is haladunk mi együtt, hogyan tudunk egyre inkább Krisztus nyomában megízlelni valamit az ő tanításából, és azt megtapasztalhatóvá tenni a világban. Ez egy lehetőség, ami mindenki előtt ott van. A másik lehetőség, hogy tájékozódjunk, ez manapság már nem lehet probléma. Központi témává vált a teológiában a szinodalitás, a misszió. (…) A kreativitás, ez Isten népének az igazi ismérve: ha így nem megy, megpróbáljuk úgy, és ott vagyunk, és akarjuk, és próbáljuk egymást elfogadni, érdekel a másik, erről szól. Egyre inkább, a saját személyes életemben is látom, hogy
az éntől elmozdulni a mi felé, ez a szinodalitás kulcsa,
ez vált tapinthatóvá Rómában. (…) Rosszul érzem magam, ha anélkül kell dönteném, hogy nem kérdeztem meg az érintetteket, hogy nem beszélgettem velük erről, hogy nem vontam be többeket a döntésbe – ez mind a szinodalitás. Hogy nem csak én, én, az én elképzelésem, hanem próbálunk egymással beszélgetni, hittapasztalatunkat megosztani, és engedjük magunkat meglepni, hogy mi fog történni.
Német László
A szinodalitás azt akarja elérni, hogy az emberek vegyék komolyan a keresztségben kapott feladataikat.
