Ilyen az, amikor Jézus feltűri az ingujját

A hazai és a nemzetközi kereszténység vezető képviselői találkoztak idén októberben Pannonhalmán – nem csupán egymással, hanem közös barátjukkal is.

Egy teológiai konferencia általában nem a hangulata, az izgalmas fordulatai miatt vonzza az érdeklődőket. A „Tevékeny részvétel a közösségben” című rendezvény sem ígérkezett kifejezetten intenzív élménynek, sokkal inkább szellemi mélységekre és magaslatokra számíthatott, aki úgy döntött, részt vesz a programon. A szakmai nívó nem is maradt el, de aki azt hitte, kacagás, vidámság, meghökkentő részletek nélkül meg fogja úszni ezt az alkalmat, tévedett.

Nem is kívánok a szakteológiai részletekre kitérni – akit érdekel, visszanézheti az előadásokat –, inkább személyes élményeimet fűzöm csokorba, képes összefoglalóval kiegészítve.

Ha megnézzük a megszólalók listáját, máris elámulhatunk, hogy

a hazai bencések tudnak valamit, hiszen nyugodtan használhatjuk e konferencia esetében a keresztény csúcstalálkozó kifejezést.

Itt volt Ferenc pápa jobbkeze, a katolikus világegyház megújítási folyamatát összefogó Mario Grech bíboros – akiről már előzetesen is lehetett tudni, hogy derűs anyagból gyúrta a Teremtő –, felszólalt a Vatikán nagyköveteként szolgáló apostoli nuncius, előadást tartott a Lutheránus Világszövetség elnöke, a franciaországi Taizé és az olaszországi Bose ökumenikus közösségének elöljárója, és ez még csak egy kiragadott rész a teljes listából. A hallgatóság soraiban pedig a hazai evangélikus és református püspökök színe-java mellett professzorok, rektorok, és hozzám hasonló „mezei teológusok” is jelen voltak szép számmal.

A nap számomra azzal indult, hogy míg a Mario Grech bíborossal készítendő interjúra várakoztam, Michael Wallace Banach apostoli nuncius faggatott, többek között arról, hogy hol szereztem diplomát, mi áll a teológiai érdeklődésem középpontjában. Mivel karnyújtásnyira volt tőlünk egykori konzulensem, Kránitz Mihály professzor, így őt is bevontuk a társalgásba. Búcsúzóul nevetve arra biztatott az érsek, hogy kemény kérdéseket kapjon ám a bíboros. Rajtam nem múlt

Fotó: Gégény István

A konferencia kezdetén Hortobágyi T. Cirill főapát felvetette, hogy mintha Ferenc pápa a szinodális folyamattal a szerzetesrendek működési modellje nyomán kívánná megreformálni a katolikus egyházat. Félig komolynak szánt mondatát hallható mosolyok követték. Azt kérte a házigazda, hogy ne csak egymással találkozzunk, hanem Jézussal is beszélgessünk ezen a napon. A nuncius erre rímelve hozzátette: ne csupán együtt járjanak a keresztény felekezetek, hanem beszélgessünk is, a szavak pedig vezessenek cselekedetekhez. Grech bíboros emelte a tétet, mondván: tűrjük fel az ingujjunkat, dolgozzunk, munka van! Majd, némileg megkoronázva az eddig elmondottakat, beszéde bevezető részében azt kérte, hogy imádkozzunk. És

eltérően attól, ahogy az ilyenkor általában lenni szokott, csendben maradt. Nem mondott semmit.

Semmi előimádkozás, semmi közösnek szánt fohász. Csak a csend.

Nincs ebben látszólag semmi különös, épp csak az az apróság érdemel figyelmet, hogy Mario Grech éli is, amiről beszél: egyenrangú keresztények vagyunk, mindenki ugyanúgy képes beszélni Istennel, ezért nem kell feltétlenül szavakat adni mások szájába. Számomra mindenképp ez a nem is olyan rövid csend volt a konferencia szíve, közepe: úgy tűnt, ekkor érkezett meg igazán Krisztus is, leült közénk, bekapcsolódott a találkozásba, megosztásba.

Fotó: Gégény István

Török Csaba, a délelőtti szekció levezetője rá is mutatott, hogy itt most igazából ünnep van. Musa Panti Filibus érsek pedig az egész konferenciát, az egységtörekvés teológiai munkáját, és annak életre váltását közös utazásnak nevezte. Ilyen szemléletváltásra utalhatott Fekete Károly református teológiai tanár is, amikor azt hangsúlyozta, hogy

nem másik, de másféle egyházra van szükség.

A derű aztán a délutáni kerekasztal-beszélgetéstől sem maradt távol, ahol angol nyelven vallott saját felekezete aktualitásairól, kihívásairól Balog Zoltán és Fabiny Tamás püspök is, vagyis a hazai reformátusok és evangélikusok lelkészi vezetői.

A napot záró esti ima, vesperás ugyancsak tele volt szép gesztusokkal, de ezúttal megint a folyosón, és megint az apostoli nuncius szolgáltatott plusz élményt. Kétszer próbálták ugyanis az alkalmi sekrestyébe invitálni, ő azonban következetesen ellenállt, majd szerényen, egyszerű résztvevőként helyet foglalt az ünnepélyesen bevonulók érkezése előtt az egyik hátsó széken.

Az pedig tényleg hab a tortán, ahogy

a máltai származású bíboros katolikus templomban evangélikus és református püspökkel az oldalán úgy énekelte a magyar nyelvű protestáns népéneket, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. És miért ne lenne az?

No, hát valahogy így fest az, amikor Jézus és az ő barátai találkoznak egymással: mindenki feltűri az ingujját, és úgy munkálkodnak, hogy közben nevetni sem felejtenek el, nem keresik a főhelyet, csendben vannak, megosztanak, és mindezt együtt, látható, megtapasztalható egységben teszik.

A hazai bencések ismét ízelítőt adtak abból, hogy miként lehet és érdemes igazából egyházat építeni. Az se kerülje el a figyelmünket, hogy Cirill főapát a megnyitó során bejelentette:

megalakult a Pannonhalmi Ökumenikus Munkacsoport.

Ebből pedig további igen jó dolgok sülhetnek ki.

Szabadon elkötelezett - ez a két szó fejezi ki legjobban mindazt, aki vagyok, ahogyan gondolkodom. A párbeszéd a lételemem: rengeteget tanulok a másokkal való dialógusokból. Hiszek benne, hogy mindenkit gazdagabbá tesz, ha kevesebbet ítélkezünk és többet kérdezünk.