Isten tegye teljessé a jót, amit megkezdett benned, kedves XIV. Leó pápa!

A negyedik szavazási körben Robert Francis Prevost amerikai bíborost, Ágoston-rendi szerzetest választotta ma a katolikus egyház 267. pápájává a szerda óta ülésező konklávé. Az új egyházfő a XIV. Leó nevet vette fel. A Szemlélek köszöntője Ferenc pápa utódjának.

Gyáva alak. Az első embert próbáló helyzetben inába száll a bátorsága, és háromszor is elárulja azt, akit a legjobban szeret. Különben meg lobbanékony, hősködésre hajlamos. A kardjával hadonászik, és heveskedésének kárát egy katona füle látja. Egyszer rajong, máskor magába zuhanva vesz erőt rajta a kétségbeesés. Szeszélyes természet, a végletek embere. „Még hogy a lábamat!? No way!” Ja, csak így lehetek közösségben veled? „Akkor, Uram, a fejemet és a kezemet is!”

Ha megkérdeznénk a chatGPT-t, vagy fogadásokat lehetne kötni rá, a kanyarban sem volna az esélyesnek mondott pápajelöltek között.

Mégis, nem más, mint ez a szertelen, mihaszna Simon lett az apostolok fejedelme.

Az a kőszikla, akire Jézus rábízta egyházát, mondván, még a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta. Mit tudott ez a halászember, akit, ha csak botlásait, emberi természetének fogyatékosságát nézzük, inkább lehetne futóhomoknak nevezni, semmint szilárd alapnak?

„Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” Szent Péter a sziklaszilárd hitnek, a hűségnek, az odaadásnak olyan mintaképe, ami azóta is példaként tornyosul a mindenkori pápák előtt. Szerepének nagy tanúsága, hogy a katolikus egyház fejének – ­bár nem árt, ha jócskán birtokában van az emberi erényeknek – nem szükségképpen a földi halandó számára elérhetetlen tökéletességben kell kimagaslania.

Ahogy Ferenc pápa is merészelt nem csupán két lábon járó intézményként, hanem hús-vér, esendő lényként is megmutatkozni.

Aki, miután a Szent Péter-téren egy zarándok magához rántotta, bosszúsan rácsapott a nő karjára. Majd másnap nem esett le a halászgyűrű az ujjáról, amikor bocsánatot kért tőle, hogy elragadtatta magát.

A lényeg az a lelkület, az a szenvedélyes istenszeretet, amellyel a pápa Krisztus földi helytartójának szolgálatát végzi. Mert a legkevésbé sem regnálás, vagyis uralkodás ez, ahogy sokáig mondták. Hanem ízig-vérig, teljes embert kívánó, holtig tartó szolgálat. Ahogy Róma püspökének egyik titulusa híven kifejezi: a konklávén nem mást választanak meg, mint „Isten szolgáinak szolgáját”. A kétharmados többséget elnyerő illető ezzel elveszíti önmagát – egész addigi életét, magánszféráját, a fel nem ismerhetőséggel járó előnyöket –, és teljes személyisége egybeolvad a rá bízott hivatallal.

Kizárólag mentális és lelki „rezilienciával” felvértezett, mélységesen imádságos, Istennel járó férfiú képes hordozni ezt az irdatlan terhet.

„Legeltesd bárányaimat!” – válaszolta Jézus Péternek, miután megbizonyosodott róla, hogy apostola mindennél jobban szereti. Ezt a megbízatást kapta most az eddig Robert Francis Prevost néven ismert bíboros is. Kívánjuk, hogy apostolutódi lelkülettel, hittel, reménnyel, szeretettel, valamint a feladathoz szükséges derűvel végezhesse szolgálatát, mindannyiunk és az egész anyaszentegyház javára.

Isten áldjon, és tegye teljessé a jót, amit megkezdett benned, kedves XIV. Leó pápa!