Kételkedem, tehát vagyok – megfontolnivaló (nem csak) politikusoknak

Mi a különbség egység és egyformaság között? Miért jó a kételkedés? Milyen tanulságokkal szolgál az ENSZ konferenciaszervezési gyakorlata a témában, és mire taníthatja a politikusokat egy karthauzi szerző könyve a szerzetesi életről? Ezekről a kérdésekről elmélkedik vendégszerzőnk, Körmendy Imre.

Egyik barátom 2000-ben New Yorkban részt vett az Egyesült Nemzetek Szervezetének Peking+5 nevű konferenciáján, melyen a nők jogai szerepeltek a terítéken. Tőle tudtam meg, hogy egy ENSZ-konferencia egyidejűleg három rendezvényt jelent. Az egyik a kormányzati, ahol az államok képviselői ismertetik hazájuk álláspontját és eredményeit; a másik a témával foglalkozó szakemberek konferenciája, a vizsgálatok, elemzések bemutatásával és megvitatásával; a harmadikon pedig a civil szervezetek számolnak be munkájukról, tapasztalataikról.

Számomra ez azt jelenti, hogy az ENSZ tudatában van, sőt deklarálja, hogy a politikai nyilatkozatok, a hivatalos kormányzati eredmények bemutatása nem egészen tükrözi a valóságot; hogy a kabinetek a valóságosnál jobb képet kívánnak mutatni a világnak. Ha pedig így van, akkor ennek tudatában kell értelmeznünk minden üzenetet.

A kételkedés tehát a gondolkodó polgár számára alapkövetelmény.

E tekintetben érdemes Lord Byron sarkos megfogalmazására emlékeznünk: „Aki nem hajlandó kételkedni, bigott; aki nem képes rá, ostoba; aki pedig nem mer, az rabszolga.”

Sőt, továbbmegyek. A kormányzati megnyilvánulásokkal kapcsolatban mindig gondoljunk a létező szocializmus anekdotájára Sztálin elvtársról, a nagy rendszerkonstruktőrről, aki hithű „kommunikációs apparátusát” így tartotta vissza a túlbuzgóságtól: „Elvtársak, ne essünk abba a hibába, hogy elhisszük a saját propagandánkat!” Szabó T. Anna költő pedig Határ című kötetében így fogalmaz: „Hazugságokkal tömtek gyermekkoromban, tehát egy életre megtanultam, hogy aki a képünkbe harsog, annak nincs igaza. A reklám hazudik, a propaganda erőszak, az agitáció agresszió.

Akit a másik tényleg érdekel, az nem tukmálja az igazát, hanem olyan ereje van, hogy felszabadul, aki látja. Nem gyanúsítgat, nem ítél, nem büntet. Meghallgat és segít.”

László Gyula régész pedig Kettős honfoglalás című kötetében azt írta: „A múlt kutatója állandóan a »termékeny bizonytalanság« légkörében dolgozik. Eleve gyanús – legalábbis számomra – minden olyan kijelentés, hogy ez pedig »így volt«, s rokonszenves az a szerénység, amely bevallja, hogy »ez így lehetett.«” Vagyis a termékeny bizonytalanság jobb, mint a zárt bizonyosság. Ő persze ezt a tudományos eredményekre, a múlt feltárására értette, de sejtésem szerint gondolata az élet egyéb területeire is érvényes.

Olyan időket élünk, amikor végletesen polarizálódott a társadalom, s egyes pártok megítélésem szerint túlhaladott és káros képet közvetítenek egységfogalmukról. Holott

„az igazi egységben (…) arról mondunk le, hogy másokra kényszerítsük az elképzeléseinket, nem magáról az elképzelésünkről.

Ezek különbözősége helyénvaló, a káoszt a preferenciák másokra való erőltetése okozza” – olvassuk a karthauzi rend elöljárója, Dyssus de Lassus Visszaélés és árulás című könyvében. „Az egyformaság alakját öltő egység azért vezet zsarnoksághoz, mert mindent törvényekbe iktat: egy a gondolat, egy az ízlés, ugyanaz a lelkesedés ugyanazon személyek iránt, ugyanaz a megvetés is – mindent szabályozni lehet.”

A szerző szerint az alapvető kérdés az egységgel kapcsolatban ez: „Annyira különbözőek vagyunk – hogyan lehetséges az egység egy ilyen széttartó közegben, valóságban, és nem csak látszatra? (…) Az egység kulcsa abban rejlik, ahogyan a különbözőségekre nézünk (…) Teljesen egyforma panelekből álló falat akarunk, vagy különböző kövekből állót, amelyeknek a behelyezése sok szakértelmet kíván, de a belőlük egybeálló fal szépsége összehasonlíthatatlanul magasabb rendű? Az előbbi fal csak az egyformaság egységét testesíti meg, az utóbbi a harmónia egységét. Az egyformaságot az igazi különbségek hiánya jellemzi, a harmónia viszont okosan használja fel a különbözőségeket egy magasabb egység érdekében.”

Hirdetés

Kérdezhetik, hogy mit keresnek a közéletről szóló írásban a szerzetesi életről szóló kötetből vett idézetek. Talán tanulhatunk egy olyan szervezettől, amely kétezer éve keresi az egység útját. Nekem mint építésznek nagyon sokat mond a hasonlat a kétféle falról. S itt utalok egy évfolyamtársamra, aki számos tervtanácsban vett részt. Ő ajánlotta annak a tervét bemutató mérnöknek, aki figyelmen kívül hagyta volna a tervtanács tagjainak véleményét:

„Ha egy-két ember azt mondja, hogy nem jó, amit csinálsz, amit mondasz, arra legyinthetsz. De ha több, egymástól különböző ember egyöntetűen állítja, hogy tévedsz, rossz úton jársz, akkor alaposan gondolkodj el rajta.”

Ezt javaslom meggondolni minden politikusnak, aki „egyedül látja a jó utat”, aki az „egyetlen bátor, aki elsőként fogalmazza meg a véleményét”. De nem csak nekik.

*

„A szükséges dolgokban egység, a kétségesekben szabadság, de mindegyikben szeretet”. A Szemlélek a Szent Ágostonnak tulajdonított gondolat jegyében igyekszik fórumot teremteni a legkülönfélébb véleményeknek. Ezért, bár vendégszerzőink publicisztikái nem feltétlenül tükrözik lapunk álláspontját, az építő párbeszéd jegyében szívesen befogadjuk őket.