„Krisztust árultuk el a legkisebbekben” – fájó kérdések és őszinte válaszok a szexuális abúzusokról

Hol tart a magyar katolikus egyház a gyermekvédelem terén, és mit mondanak a kérdésről a nemzetközi tapasztalatok? Erről beszélt múlt pénteken Dobszay Benedek OFM és Görföl Tibor teológus A bizalommal visszaélve – Tanulmányok a katolikus egyházban elkövetett bántalmazásokról című kötet bemutatóján a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. A Bencés Kiadó gondozásában megjelent tanulmánygyűjtemény megjelenését a Gyerekasztal Munkacsoport támogatta.

A magyar katolikus közéletben ritkán jelenik meg olyan önreflexív hang, amely az egyházi visszaélések valóságát nemcsak elismeri, hanem az értelmezés, a tanulás és a megújulás szándékával közelít a kérdéshez. A Bencés Kiadó legújabb, A bizalommal visszaélve – Tanulmányok a katolikus egyházban elkövetett bántalmazásokról című – a Gyerekasztal Munkacsoport együttműködésével létrejött – kiadványa ezt teszi. A tanulmánykötet múlt pénteki bemutatóján a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán a résztvevők őszinte hangon beszéltek arról, hogy hol tart a magyar egyház ebben a folyamatban.

Dejcsics Konrád OSB, a Bencés Kiadó vezetője köszöntőjében hangsúlyozta: mindig is törekedtek arra, hogy olyan kiadványokat adjanak közre, amelyek nemcsak esztétikailag igényesek, de tartalmilag is fontos kérdésekhez szólnak hozzá. „Ez a kötet is ilyen, lényegi mozzanat az egyházi gyermekvédelem terén, a szembenézés terén” – mondta, majd átadta a szót Dobszay Benedek OFM-nek.

Hol tartunk ma? – A magyar valóság

Az Emberi Méltóság Stratégia szakmai vezetőjeként is tevékenykedő ferences szerzetes előadásában a magyarországi helyzetről beszélt. Mint mondta, elértünk egy fontos pontra, amikor már nem lehet elhallgatni a múlt bűneit, muszáj szembenézni velük, de ez még messze nem a végállomás. „Én magam is bejártam egy utat, és hasonló úton van maga az egyház is” – fogalmazott, jelezve, hogy személyes és intézményi szinten egyaránt belső átalakulás szükséges.

Egyúttal cáfolta azt a hazánkban elterjedt felfogást, hogy a visszaélések csak a „bűnös” Nyugaton fordulnak elő, miközben Kelet-Európa üldözött egyháza jobbára mentes maradt az ilyen esetektől.

Vagy ahogy Tomáš Halík cseh teológus a kötetben fogalmaz: Ex oriente lux – keletről a fény jön –, de ex occidente luxus – nyugatról a fényűzés. A valóság ezzel szemben az, hogy Magyarországon is számos visszaélésre derült fény, amelyek nem csupán egyéni elbotlások voltak, hanem mélyebb problémákat jeleznek.

Ezzel együtt számottevő előrelépés történt, és ez akkor is eredmény, ha sokan azt mondják, haladhatnánk gyorsabban is. Ma már általános, hogy egyházi vezetők „beleállnak az ügyekbe”, „hol ügyesebben, hol ügyetlenül történtek bocsánatkérések”, szentszéki eljárásrendek, helyi tudásbázisok születtek, és egyre több a szakember – pszichológusok, az áldozatokat avatott módon meghallgató személyek –, akik érdemi segítséget képesek nyújtani. A kommunikáció is szerencsésebb, vagyis az egyház már nemcsak akkor szólal meg, ha nem tudja elhárítani a sajtó megkeresését. A szerzetes kiemelte, hogy a legnagyobb előrelépés a megelőzés terén történt: már működnek prevenciós programok a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, illetve a rendek együttműködésében, például az Emberi Méltóság Stratégia keretében, sőt az egyes egyházmegyék és szerzetesi közösségek szintjén is.

Struktúrák, felelősség, jóvátétel

„Legnagyobb változásra az egyházi szemlélet terén van szükség. Sokan még mindig úgy tartják, hogy hazánkban legfeljebb egy-egy elszigetelt eset fordul elő. Nemigen merül fel, hogy a keresztény közösségnek van-e a felelőssége az abúzust lehetővé tevő rendszerszintű visszásságok orvoslásában.

A kérdés az, hogy fenntartunk-e olyan struktúrákat, amelyek a határátlépések melegágyai”

– hangsúlyozta Dobszay Benedek.

A jóvátétel ügye szintén nyitott kérdés: erről idehaza még alig kezdődött el a közös gondolkodás. Nemcsak anyagi kárpótlásról van szó, hanem arról is, hogy miként lehet biztosítani a gyógyulás lehetőségét az érintettek számára. Az is lényeges szempont, hogy mit kezdünk az elkövetőkkel. Sokan közülük egykor szintén áldozatok voltak, és az egyháznak nemcsak a megbüntetésük terén, hanem sorsuk további alakulásért is felelősséget kellene vállalnia. Végül pedig nagyon várat magára annak a szakemberhálózatnak a nyilvános elismerése, amely informális módon ma is működik az egyházban, és akár egy olyan központi intézménynek a létrehozása is, amely országos szinten képes vállalni a kérdéskör minden vonatkozását.

Mi a megújulás útja?

A bemutatón ezután a kötet szerkesztője, Görföl Tibor teológus beszélgetett Dobszay Benedekkel a kiadványról. Mint mondták, a külföldi szerzők tanulmányait tartalmazó könyv válaszokat keres arra, hogy mi vezetett a bántalmazásokhoz, hogyan válhattak lehetségessé a visszaélések az egyházban, és mindez milyen következményekkel jár a keresztény közösség hitére, önképére. „Az egyház a reformáció óta nem élt át ekkora megrázkódtatást” – idézte Görföl a kötet egyik szerzőjét, jelezve, hogy mekkora súlyú, a hitelességet alapjaiban érintő kérdésről van szó.

A szerkesztő úgy értékeli, hogy a kötetbe rendezett tanulmányok mérsékeltek, visszafogottak és előremutatók.

Az írások a klerikalizmust, a hamis elittudatot és azt a gyakori hozzáállást bírálják, amely szerint az intézmény tekintélyének megóvása előbbre való, mint az áldozatok sorsa.

Az írások nemcsak a visszaélések hátterét taglalják, hanem teológiai kérdéseket is felvetnek például arról, hogy mit gondolunk a papságról, az egyházról vagy az egyházi hatalom természetéről. Fontos szempont továbbá, hogy a bántalmazások nemcsak az áldozatok szexuális fejlődésében, lelki egészségében okozhatnak károkat, hanem hitüket, istenképüket is roncsolhatják.

Bátorság, nyilvánosság, felelősség

Dobszay Benedek szerint a kötet abban segít, hogy a visszaéléseket ne csupán egyéni szinten tudjuk kezelni, hanem intézményes válaszokat is adhassunk rájuk. Görföl Tibor hangsúlyozta: az éretlen szexualitás a visszaélések melegágya. Kiemelte, hogy míg az egyik tanulmány a katolikus mentalitástörténet szempontjából mutatja be, miként alakult ki a bántalmazásoknak kedvező hozzáállás, egy másik írás a nemiség egyházi megítélésének problémáira világít rá. A szexuális visszaélések jelensége ugyanakkor a kérdéskörnek csupán egyik szelete, hiszen emellett lelki, hatalmi abúzus is létezik, sőt utóbbiak jóval gyakoribbak, ugyanakkor egy tőről fakadnak. Hamis elittudat, sőt hamis misztika is lehet a visszaélés eszköze, amikor a bántalmazás „vallási elragadtatás” álcája alatt történik.

Fontos felismerés, hogy ha érdemben foglalkozunk a visszaélésekkel, és a nyilvánosságot is vállaljuk, az nemhogy az egyház kárára válna, de inkább tiszteletet ébreszt a társadalomban. „Ebben sajnos ma még kevesen hisznek, pedig ezt már számos jó példa alátámasztja” – mondta Dobszay Benedek.

Radikális kérdések, teológiai dilemmák

A kötet több írása azt feszegeti, hogy a hatalom helytelen alkalmazása mennyire táptalaja a visszaélésnek, és a szerzők egy része az egyházi struktúrák átalakítását, a keresztény közösség „demokratizálását” is sürgeti. Teszi ezt akár olyan radikálisan, ahogyan a németországi szinodális út képviselői, akik a világiaknak a klérus rovására adnának többletjogosultságokat. Ahogy Görföl Tibor fogalmazott, bár mindez ellenkezik a teológiai ízlésével, fontosnak tartja megvitatni ezeket a kérdéseket is. Ugyancsak túlzásnak gondolja, amikor valaki az „áldozatok tanítóhivataláról” beszél, mégis hangsúlyozta, hogy a kárvallottak tapasztalatait komolyan kell venni. A katolikus teológiában szintén gyakran felmerül: ha férfi lelkipásztorok visszaéléseket követnek el, akkor a megoldás a nők pappá szentelése lehet – Görföl ezt sem tartja kívánatosnak, de a mögöttes társadalmi és spirituális igényeket érdemesnek tartja a megfontolásra.

„Krisztust árultuk el a legkisebbekben”

„A saját fészkébe piszkít, aki szóvá teszi a visszaéléseket?” – a gyakran előkerülő kérdésre Dobszay Benedek nemmel felelt, hozzátéve, hogy ezzel együtt megérti azokat, akik így gondolkodnak; hozzáállásuk azt mutatja, éppen hol tartanak a szembesülés folyamatában. „Tíz éve még nekem is némileg más volt a felfogásom, és mondtam olyan dolgokat, amiket ma már nem vagy nem úgy fogalmaznék” – vallotta meg. Mint hangsúlyozta, a személyes változás tapasztalata azt mutatja, hogy mindannyian úton vagyunk; ki gyorsabban, ki lassabban tud haladni, de a cél ugyanaz: hogy az egyház biztonságos hely legyen mindenki számára.

„Amit a legkisebbekkel tettetek, velem tettétek”

– elevenítette fel ezzel összefüggésben Jézus szavait mint olyan vezérgondolatot, amely segíthet helyén kezelni a kérdést. Görföl Tibor pedig a lengyel katolikus prímást idézte, akinek az országában történt visszaélések napvilágra kerülése után volt bátorsága megvallani: „Krisztust árultuk el a legkisebbekben”, hozzátéve, hogy hazánkban is el kellene jutnunk ennek felismerésére és kimondására.

Vastaps az őszinte szembenézésért

A bemutató végén szó esett a Gyerekasztal Munkacsoport tevékenységéről, amely célul tűzte ki, hogy segítse a tanulási, szembenézési folyamatot, és támpontokkal, jó gyakorlatokkal, szakértelemmel szolgáljon a magyar egyház egészének javára. Görföl Tibor zárszóként arról beszélt, hogy sokan életük legcsodálatosabb és legborzalmasabb élményét is az egyházban szerezték. Meglátása szerint a kötet kiállítása is ezt a kettősséget tükrözi: esztétikus kiadvány, amelyet jó kézbe venni – ugyanakkor rendkívül fájdalmas olvasmány. Ez a feszültség nem ellentmondás, hanem mély üzenet: a bűnökről és a szenvedésről lehet és kell kulturáltan, empatikusan és teológiai igényességgel beszélni.

Nem a szennyben vájkálva, hanem a megértés, a segítés és a gyógyítás szándékával.

A könyvbemutató a közönség kérdéseivel és az előadók válaszaival, majd – ilyen közegben szokatlan módon – vastapssal végződött, jeleként annak, hogy a résztvevők átélték a téma jelentőségét, és mélyen azonosultak azzal az őszinte megközelítéssel, amely a kötet szerzőit és a bemutató előadóit egyaránt jellemzi.