Idén is kijöttek a középiskolák rangsorai – a HVG mellett már a Mathias Corvinus Collegium (MCC) is készített listát, kicsit más tematikával, de szintén a verseny-, a felvételi, a kompetenciamérés- stb. eredmények figyelembevételével. Miért nem az igazi teljesítményt mérik ezek a rangsorok? Asztalos György oktatási szakértő írása.
Érdekes volna elemezni, miért tartja magát az a nézet, hogy a középiskolai rangsorok egyértelműen az iskolák értékét mérik. Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy a valamikori Nyugat-Németország Mercedes-gyárának szerelői jobbak voltak, mint a kelet-német Wartburg-üzem hasonló beosztásban lévő dolgozói, hiszen mennyivel jobb kocsikat gyártottak Nyugaton!
Egy iskola minőségét nem azok a mutatók határozzák meg leginkább, amelyek az abszolút eredményeiket mérik,
például hogy egy 11. osztályos diák hány pontot ért el matematikából a kompetenciamérésen. Ennél sokkal fontosabb, hogy az intézmény a rábízott tanulókat mennyire fejlesztette tanulmányaik folyamán. Vagyis a gyerekek honnan hova jutottak.
Arra, hogy mekkora a hozzáadott érték, szintén léteznek mérések. A témáról ezen a linken írtam részletesen. Az Oktatási Hivatal honlapján megtalálható egy olyan lista, mely azt mutatja, hogy a nyolcadikos kompetenciamérés eredményeihez képest hogyan teljesítettek a tanulók a 10. osztályban. Erre a listára azok a kiválóan fejlesztő iskolák kerülnek, amelyeknek az eredményei jelentősen jobbak, mint ami elvárható volna. Vagyis itt nem a pontszám nagysága, hanem annak változása számít. A „legjobb középiskolák” rangsorai nagyon méltánytalanok főleg azokkal az intézményekkel szemben, amelyek nem rendelkeznek olyan válogatási potenciállal, mint a „legjobbak”. Ahhoz ugyanis, hogy a tanulók abszolút értelemben milyen jó eredményt érnek el, valóban szükséges a jó tanári munka, a megfelelő légkör. Ez szükséges feltétel, de csak egy a sok közül. Ez olyan – hogy megint autós hasonlatot hozzak –, mintha egy kocsi értékét egyedül az határozná meg, hogy milyen jó a lámpája.
A tanári munka esetében az abszolút pontszámok értékénél meghatározóbb, hogy az iskola milyen válogatási potenciállal rendelkezik. Az MCC listájának első tíz helyén nyolc fővárosi iskola szerepel – inkább kilenc, ha a budaörsit is ide soroljuk –, és egyetlen vidéki. Egy, az agglomerációt is hozzászámolva 2,5 milliós nagyvárosban könnyebb kiválogatni a legjobb „tanulási potenciállal” rendelkező és legmagasabb családi háttérindexű tanulókat, mint egy kisebb településen. Az itt tanuló gyerekek minden háttérsegítséget megkapnak, például sokuknak van magántanára, és szüleiktől is több segítséget kapnak, mint egy átlagos merítésre képes iskola diákjai.
Nagyon szépnek tartanám – tudom, naiv gondolat –, ha a listákon szereplő iskolák vezetői kiadnának egy kiáltványt, valami ilyen szöveggel: „Tiltakozunk a listák ellen, hiszen a vizsgált szempontok alapján nem lehet megállapítani, hogy egy iskolában milyen jó szakmai munka folyik a rangsorban nem szereplő középiskolákhoz képest. Tiltakozunk azért is, mert ezzel sok kiváló iskolát leminősítenek, és kevésbé jónak tüntetnek fel!” Sajnos inkább az ellenkezőjére látunk példát. Sok intézményvezető és tanár kihúzza magát, és elhiszi, hogy valóban a legjobb tíz-húsz-száz középiskola között tudhatják magukat.
Nem szeretnék igazságtalan lenni, és azt sem akarom mondani, hogy a legjobb iskolák azok, ahol például a kompetenciamérésen a legnagyobb fejlődést mérték a tanulók az intézményben töltött évek alatt. A hozzáadott érték ugyanis szintén többváltozós függvény, és a változók között nem csak az iskola hatása érvényesül. Ráadásul az egyes változók „dominanciája” is eltérő lehet. Gondoljunk csak arra, hogy hol fontosabb a tanár empátiája? Egy jó, támogató, kiegyensúlyozott családból jövő diák esetében, vagy olyan gyereknél, akinek nincs ilyen előnyös háttere?
Amit kutatóként, három évtizedet a szakmában eltöltött pedagógusként, szülőként, nagyszülőként elmondhatok:
a gyereknek az a legjobb iskola, ahol jól érzi magát,
ahol szerető légkör veszi körül, és ahol megkapja a neki szükséges fejlesztést. Ahol esetleg átlagos vagy nem nagyon kiemelkedő képességekkel sem érzi magát értéktelennek egy zsenik által „uralt” osztályban.
*
„A szükséges dolgokban egység, a kétségesekben szabadság, de mindegyikben szeretet”. A Szemlélek a Szent Ágostonnak tulajdonított gondolat jegyében igyekszik fórumot teremteni a legkülönfélébb véleményeknek. Ezért, bár vendégszerzőink publicisztikái nem feltétlenül tükrözik lapunk álláspontját, az építő párbeszéd jegyében szívesen befogadjuk őket.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
Tisztelt Szerző, Olvasók!
Sok szempontból egyet tudok érteni a cikkel, de van néhány megállapítása, amivel vitatkoznék.
Abban a kitüntetésben részesültünk, hogy egy (vagy több, majd meglátjuk) az átlagostól felfelé eltérő gyermeket kaptunk az Úristentől, ennek minden előnyével és nehézségével együtt.
Idén a gyermek az egyik kiemelt gimnáziumban folytatja tanulmányait. Az eddigi általános iskolában az osztályban nem igazán találta a helyét, kilógott, unatkozott. Most hasonszőrű gyerekekkel van együtt, akik gondolkodása, hozzáállása hasonló, és beilleszkedett, élvezi a sebességet.
Szerintem kellenek olyan iskolák, ahol ezzel a talentummal elindított gyerekek is megtalálják a hasonszőrű társaikat, és az igényeik szerint terhelhetőek. Nem való mindenkinek (én is elhasaltam volna itt), de akik ott vannak, nem véletlenül vannak ott.