Ha igazán meg akarjuk érteni a márciusi forradalom üzenetét, akkor meg kell értenünk, hogyan forrasztott egy közösségbe minden magyart a közös cél ezen a napon.
Talán nem vagyunk egyedül a felismeréssel, hogy mintha egyre markánsabban jelenne meg közéleti vezetőink megszólalásaiban a „magyar érdek” szókapcsolat, sőt időnként a közbeszédben előkerül hasonló fordulatként a „nemzeti minimum” is. Meggyőződésünk szerint nemzeti minimum kellene legyen az egyetértés legalább az alapvető magyar érdekek terén a magyar emberek között. Most nincs egyetértés, és ezzel a tapasztalattal, úgy érezzük, nem vagyunk egyedül.
A témát érintő párbeszéd, megértés elősegítésének szándékával szeretnénk felvetni néhány szempontot, amelyek segíthetnek tisztázni, mi lehetne minden magyar ember közös érdeke.
A legegyszerűbb és legalapvetőbb célkitűzés ez lehetne: legyen végre szeretet!
Hiszen Jézus szavai szerint arról ismernek meg minket, a tanítványait, hogy szeretettel vagyunk egymás iránt. (Jn 13,35). Márpedig keresztény országként szeretnénk Jézus tanítványai lenni. Persze ha a szeretetet úgy értelmezzük, ahogyan a Biblia tanít rá, nem is annyira egyszerű. Hiszen „a szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.” (1Kor 13, 4-7)
Szeretni, türelmesnek lenni, nem haragudni, a rosszat fel nem róni – nem azért, mert megérdemeljük, hanem mert egy nemzethez tartozunk. Így leszünk valódi közösség. Ide tartozom, a része vagyok. Amíg ez az alap nincs meg, meddő, szó szerint alap-talan mások iránti viszonyunkat taglalni: Brüsszel így, oroszok úgy, amerikaiak emígy, kínaiak amúgy… Az elsődleges magyar érdek saját magunk megértő, elfogadó szeretete lenne, oldalazástól, politikai és egyéb felhangoktól függetlenül. Ha ez megvalósulna, utána még bőven adódna lehetőségünk vitákat folytatni, másként látni dolgokat, akár egyet nem érteni is.
A következő magyar érdek – amely egyben az előzőből is következik – sokszínű valóságunk elfogadása, tiszteletben tartása. Ehhez
fel kellene adni azt az irreális elvárást, hogy majd egyvalaki, mintegy messiásként, megoldja minden problémánkat.
Nem jó, sőt kifejezetten rossz az az irány, amerre most haladunk. Nincs egyetlen politikus sem – nyakkendőjének színétől függetlenül –, aki mögé mindenkinek be kellene állnia. Együttműködésre van szükség, amelyben a társadalom minden rétege részt vesz, tekintet nélkül oldal- és pártszimpátiára.
Magyar érdek továbbá annak biztosítása is, hogy boldogan élhessen a magyar társadalom valamennyi tagja. Az emberhez méltó élet nem csak a kiváltságosok joga. Az Egyház mindig különös figyelmet szentelt a leszakadó társadalmi csoportok felemelésére, kiállt a kitaszítottakért, a sehová nem tartozókért (vö. Igazságosabb és testvériesebb világot 24. pont). Ez pedig érdekegyeztetésekkel, tárgyalásokkal, a szabadság és az elkötelezettség dinamikus egységének biztosításával valósítható meg. Meg kell tanulnunk, hogy a problémáinknak ne a felelősét, hanem a megoldását keressük. Ne megnyerni akarjuk a vitákat, hanem meghallgatni a másképp gondolkodókat. Ne akarjuk megúszni az érvelést a hangerő segítségével. Az elmúlt évek közéleti csatározásai érdesre karcoltak bennünket – itt az ideje a sebek gyógyításának, akkor is, ha ezzel nehezebb szavazatokat szerezni.
És ha megbékéltünk magunkkal, akkor itt az ideje a valódi békepártiságnak is: korrekt partnerként együttműködni azokkal a nemzetekkel, akikkel egy közösséget alkotunk. A harcias kommunikáció nem gyógyuló sebeket ejt, és barátból ellenséget csinál – ez aligha nevezhető magyar érdeknek. Ha szeretnénk Európához tartozni, meg kell tanulnunk az együttélés alapvető szabályait.
1848 forradalmárainak legnagyobb hőstette az volt, hogy megértették, egy nemzethez tartoznak, és félre tudták tenni, hogy ki liberális, ki konzervatív, ki melyik politikai oldallal szimpatizál.
Akár Ferenc pápa receptjét is alkalmazhatjuk saját nemzetünk közösségére, amelyet az egyházfő a katolikus egyház és a világ társadalmának megújításához használ: figyelmes meghallgatás, megértő elkísérés, támogató együtthaladás.
Óriási katarzist jelentene minden magyar ember számára, ha úgy tudná bármelyikünk – köztünk akár bármely vezető tisztséget viselő – kimondani, hogy „ez a magyar érdek”, hogy közben tízmillió magyarra gondol.
