Szerzőnk, Mihályi Anikó évek óta a Sant’Egidio közösség önkéntese. Alábbi írásában azt eleveníti fel, hogy milyen élmény havonta, illetve minden karácsonykor együtt ebédelni szegény, hajléktalan barátaival. Mondandójába beleszövi egy veszprémi kiállítás tapasztalatait is arról, hogy élet és művészet hogyan jár egymással kéz a kézben.
A Sant’Egidio közösség vasárnapi ebédjére igyekszem. Minden hónapban együtt ülünk le hajléktalan és szegény barátainkkal, hogy terített asztal mellett beszélgessünk, miközben finom falatokat eszegetünk. Nyílnak az ajtók, jönnek a hajléktalan barátaink, letelepednek egy-egy asztalhoz. Mellettem Szamócza ül, akit hosszú évek óta ismerek. Utcán él, versei a Fedél Nélkülben jelennek meg. Tavaly a lapban övé lett az év verse egy szikár, háromsoros tömör igazság, Gimnasztika címmel:
Fekvenyomás.
Ülvealvás.
Állvahalás.
Szamócza most fáradt, azt mondja, nincs túl jól. A vers súlya mintha ott ülne a mondatai mögött: a test küzdelme, a lét szűk mozdulattere, a túlélés ironikus, mégis megrendítő leltára. Körülöttünk ott vannak régi barátaink: Balázs és felesége, akik jóban, rosszban összetartanak, tudnak örülni a hétköznapokban is; Margit és Tibor, akik csendes jelenléttel, finom mosollyal érkeznek hónapról hónapra.
A közös ebédekben mindig van valami megnyugtató –
egyetlen óra, amikor nem az utcán vagy a mindennapok gondjai között kell helyet találni, hanem egy asztalnál, egymás tekintetében.
Ebéd után Veszprémbe indulok, Quirin Ágnes A remény útjai című kiállítására. Még bennem él az étel illata, Szamócza félmondatai, a kézfogások melege, és amikor belépek a kiállítótérbe, egyszerre érzem: amit ott éltem át, itt folytatódik tovább.
A két világ – a vasárnapi ebéd és a rajzok csendje – mintha egymásból nőne ki.
A teremben üres pad áll. Hívogat, de kérdez is: ki ül le ide melléd? Nem messze tőle sátor, a polcokon néhány hajléktalan ember személyes tárgya: életdarabok. Itt méltósággal vannak jelen.
A falakon ott sorakoznak a művészetterápiás foglalkozások résztvevőinek rajzai. Az egyik lapon három fa áll: a középső meghajlik a kisebb felé, mintha szülő és gyermek története lenne, vagy egyszerűen csak egy ember odahajlása a másikhoz. Egy másikon a tél tavaszba fordul, lassan, finoman – ahogy a remény is mindig lassan érkezik.
Az egyik kiállítási falon spirális körök futnak. Ágnes meséli: ezeket a terápiás órák elején rajzolták, hogy a résztvevők megérkezzenek – önmagukhoz, a csendhez, a jelenhez. A spirálok mozdulata megnyugtatott, elmélyített, oldotta a feszültséget. A foglalkozások során sokan megnyíltak, egymás történeteit hallgatva váltak bátrabbá. Volt, aki ezután talált munkát. Mások csak visszanyerték azt az érzést, hogy helyük van a világban.
A kiállítás megnyitóján a nézők kezet fogtak az alkotókkal – nem jótékony gesztusból, hanem valódi találkozás gyanánt.
Mintha a művek áttörték volna a hétköznapi láthatatlanság falát.
Ahogy ott állok, még mindig visszacseng bennem Szamócza verse: „Fekvenyomás. / Ülvealvás. / Állvahalás.” A lét küzdelme, amely mögött mégis ott van valami makacs életakarás. És most, e rajzok közepette, a sátor és az üres pad között járva azt érzem: a remény tényleg nem nagy, hirtelen fényből születik. Inkább abból, hogy valaki odahajol a másikhoz, hogy spirált rajzol a megérkezéshez, hogy asztalt terít, kezet nyújt, és ott marad.
A remény útjai finoman, hangtalanul vezetnek – egymás felé.
KARÁCSONYI FELAJÁNLÁS
A Sant’Egidio közösség tagjai a karácsony örömhírét idén is el szeretnék vinni szegény barátaikhoz. A legszegényebbek mindig éppen karácsonykor maradnak a leginkább egyedül – gondoskodásunkkal és ajándékainkkal enyhíthetjük elhagyatottságukat. A közösség Magyarországon Budapesten, Pécsen és Monoron minden évben december 25-én karácsonyi ebédet szervez hajléktalanok, menekültek, intézetben élő idősek, szegény gyerekek és családjaik és mindazok számára, akik ezen a napon a leginkább elhagyatottak. A finom ünnepi ebédhez és az ajándékokhoz kérjük a felajánlásodat!
Részletek ezen a linken.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
