A kereszténység egyik legnehezebb állítása nem elvont teológiai tétel, hanem nagyon is gyakorlati mondat: nem mindent szabad, amit meg tudunk tenni (1Kor 10,23). Azt jelenti, hogy az erőfölény önmagában nem igazolja egy hatalom törekvéseit. Már a saját életünkben sem mindig könnyű ezt komolyan venni – hát még amikor országok döntései kerülnek mérlegre. Erszény Krisztián írása a venezuelai elnök elrablásáról.
Január 3-án az Egyesült Államok katonái bevonultak Venezuelába, és elfogták a latin-amerikai ország elnökét. Nem volt szabályos tárgyalás, nem volt nemzetközi bírósági döntés, amely jogi alapot adott volna az akcióhoz. Donald Trump amerikai elnök az intézkedést azzal indokolta, hogy Venezuela jelentős szerepet játszik az Egyesült Államokba irányuló kábítószer-kereskedelemben, a beavatkozás célja pedig ennek felszámolása és az amerikai biztonsági érdekek védelme volt. A valóságban azonban egyetlen dolog számított: a katonai erőfölény.
Az akcióval kapcsolatban nem az a kérdés, hogy mit gondolunk Nicolás Maduróról. Sokan, köztük venezuelai katolikus püspökök is úgy látják, hogy autoriter rendszert épített, amely gazdasági és társadalmi válságba sodorta az országot. A kérdés inkább az, hogyan történhetett meg egy ilyen rajtaütés a jelenlegi nemzetközi jogrendben.
Eddig ugyanis egyetértés volt abban, hogy szuverén államok nem rabolják el egymás vezetőit,
különösen nem úgy, hogy fegyveresen behatolnak az ország területére. Nem azért, mert minden vezető sérthetetlen, hanem mert ha ezt a szabályt felrúgjuk, akkor nem marad kapaszkodónk az agresszióval szemben, s már nem az számít, mi a helyes, hanem az, hogy kinek mekkora az ereje.
A világ nagy része pontosan ezért ítélhette el Oroszország ukrajnai háborúját. Nem azért, mert mindenki Ukrajna barátja lett volna, hanem mert az erővel átrajzolt határok logikája precedenst teremt. Ha ezt elfogadjuk, akkor nincs ország, amely hosszú távon biztonságban érezheti magát. Ez alól hazánk sem kivétel. Ezért egyre nehezebb komolyan venni a magyar kormány szuverenitásról szóló retorikáját. Különösen akkor, amikor látványosan nem ítéli el sem a venezuelai akciót, sem Ukrajna megtámadását. A „nemzeti önrendelkezés” elve így nem elv, hanem eszköz, amit akkor vesznek elő, amikor éppen passzol a retorikához.
És ez az a pont, ahol a keresztény gondolkodás nem maradhat semleges. Nem azért, mert védené Madurót vagy az autoriter rendszereket, hanem mert az eszközök kérdése nem választható le a célról. A keresztény hagyomány figyelmeztet, hogy a rosszat nem lehet jóvá változtatni pusztán azzal, hogy erősebbek vagyunk. Pál apostol egyenesen fogalmaz: „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat jóval” (Róm 12,21).
Itt szokott előkerülni az ellenvetés, hogy
a történelem tele van keresztény uralkodókkal, akik hódítottak, területeket szereztek, háborúkat indítottak.
Mit kezdjünk az ő törekvéseikkel? A válasz kényelmetlen, de ki kell mondani: attól, hogy valamit keresztények tettek, még nem feltétlenül váltak a tetteik keresztényivé. A kereszténység története nem azonos az evangélium történetével – néha inkább annak kudarcain keresztül olvasható.
Éppen ezért alakult ki az „igazságos háború”-ról szóló tanítás is. Nem felmentésként, hanem korlátként. Jogos védelemről, végső eszközről, arányosságról és felelősségről beszél – nem rajtaütésekről és erődemonstrációról. Kortárs katolikus reflexiók – köztük az America Magazine-ban megjelent írás – hangsúlyozzák: ez a tanítás nem alkalmas utólagos önigazolásra, és nem ad automatikus erkölcsi felmentést a fegyveres erőszakra.
Különösen beszédes, amikor a venezuelai rajtaütéssel párhuzamosan egyes amerikai politikusok kijelentik, hogy az Egyesült Államok fenntartja magának a jogot Grönland elfoglalására. Az ilyen szavak azt sugallják, hogy ha elég nagy a hatalmunk, akkor a szabályok rugalmassá válnak. Európai vezetők ezért közös nyilatkozatban álltak ki Grönland szuverenitása mellett, hangsúlyozva a területi integritás és a szuverén döntés jogát. Magyarország ebben az esetben sem szerepelt az aláírók között.
És itt felmerül egy újabb kérdés. Venezuela a világ egyik legnagyobb kőolajkészletével rendelkezik. A történelmi tapasztalat pedig azt mutatja, hogy az erőforrások ritkán ártatlan mellékszereplők, amikor hatalomról és geopolitikáról van szó. A keresztény erkölcs szerint ezért sem fogadhatjuk el kérdések nélkül az erő logikáját. Persze a reálpolitika világában nem várhatjuk el, hogy egy nagyhatalom lemondjon érdekeinek képviseletéről. A kereszténység sem azt mondja, hogy ne érvényesítsük a jogos érdekeinket, hanem azt, hogy ezek ne váljanak korlátlanná, és ne mossák el az erkölcsi határokat.
Ebből a szempontból lényeges tényező, hogy Donald Trump magát kereszténynek, mi több, a kereszténység egyik legfőbb védelmezőjének tartja. Ezzel szemben a venezuelai akcióban éppen az hiányzik, amit a keresztény erkölcs alapvetőnek tart: az önkorlátozás, a jog tisztelete és az arányosság. A rendcsinálás nevében, de nemzetközi, sőt kongresszusi jóváhagyás nélkül végrehajtott fegyveres rajtaütés azt az üzenetet hordozza, hogy a cél szentesíti az eszközt. Ezt a machiavellista hatalomgyakorlási elvet azonban
annak a Bibliának egyetlen passzusa sem támasztja alá, amelyre Donald Trump letette az elnöki esküjét.
A kereszténység ugyanis nem győzelmi ideológia, hanem a kereszt vallása. Nem azt tanítja, hogy mindig nyerni kell, hanem hogy bizonyos helyzetekben a győzelemről való lemondás erkölcsileg „igazabb”. Ez ma idegenül hangzik. Mégis itt dől el, hogy a hit iránytű marad, vagy puszta jelszóvá válik.
Talán ezért érezzük sokan, hogy ez a történet nem kerek. Nem egyetlen döntés, nem egyetlen politikus miatt, hanem mert túl könnyen mondunk igent az erőre. Pedig a keresztény hagyomány legmélyebb intuíciója éppen az, hogy az erőnek is vannak határai. Ez nem pusztán geopolitika, ez hitkérdés. Velünk marad akkor is, amikor már nem Venezuela lesz a címlapon.
Hogyan reagált a keresztény világ?
Nicolás Maduro elfogása után a keresztény világ számos prominense a nemzetközi jog és a béke védelmében emelte fel a szavát. Az akciót ugyanakkor néhány vallási vezető felszabadításként üdvözölte, köztük Franklin Graham evangelikál prédikátor vagy Mike Huckabee baptista lelkész, volt kormányzó, az Egyesült Államok izraeli nagykövete.
XIV. Leó pápa: „A szeretett venezuelai nép javának minden egyéb szempontot meg kell előznie, és el kell vezetnie minket az erőszakon való felülemelkedéshez, valamint az igazságosság és a béke útjainak kijelöléséhez. Meg kell óvnunk az ország szuverenitását, biztosítanunk kell az alkotmányban rögzített jogállamiságot, tiszteletben tartva minden egyes ember és a közösség egésze számára rögzített emberi és polgári jogokat.”
Egyházak Világtanácsa: „Ebben a veszélyes és bizonytalan időszakban a világnak a béke bölcs és bátor vezetőire van szüksége, nem pedig a konfliktusok elhatalmasodására és a nemzetközi jogtalanság normalizálására, amely a káoszba történő még mélyebb lesüllyedéssel fenyeget. Imádkozunk, hogy a bölcsesség és a béke kerekedjen felül ebben a helyzetben és a világ minden más részén.”
Lutheránus Világszövetség: „Venezuela szuverenitását és nemzeti integritását, valamint a nemzetközi jogot tiszteletben kell tartani. (…) Ebben a bizonytalansággal és aggodalommal teli időben imáinkban hordozzuk a venezuelai népet, és arra hívjuk a világ lutheránus közösségét, hogy csatlakozzon hozzánk a stabilitás és a béke keresésében. Imádkozzunk együtt: Béke Istene! Imádságunkban eléd hozzuk venezuelai testvéreinket. Oltalmazd mindazokat, akik veszélyben vannak! Adj vigasztalást azoknak, akik félelemben, veszteségben vagy bizonytalanságban élnek! Adj bölcsességet a vezetőknek, adj bátorságot mindazoknak, akik az egységért és a békéért munkálkodnak! Jézus nevében kérünk Téged! Ámen.”
Református Egyházak Világközössége: „A venezuelai református egyházakkal, valamint a félelemtől, hontalanságtól és bizonytalanságtól szenvedő összes testvérünkkel vállalt mély sorsközösségben a Református Egyházak Világközössége elkötelezi magát az imádság, a szószólói szolgálat és az igazságos béke megteremtését célzó konkrét cselekvés mellett. A Világközösség emellett tartós ökumenikus szolidaritásra hív Venezuela egyházaival és népével. Vallja, hogy valódi biztonság nem építhető elnyomásra, és a béke sem biztosítható nemzetek vagy erőforrások feletti uralommal; az kizárólag az igazságosság és a rendíthetetlen szeretet talaján születhet meg – azon szeretetén, amely Krisztusban minden embert elválaszthatatlanul összefűz.”
Episzkopális (Anglikán) Egyház: „Sürgetjük a Kongresszust, hogy indítson vizsgálatot és vonja felelősségre a legutóbbi, jogosulatlan művelet, valamint a kapcsolódó, az elmúlt hónapokban végrehajtott katonai akciók felelőseit. Sürgetjük a térség összes érintettjét, hogy támogassák a jogállamiságot és a venezuelai nép akaratát tiszteletben tartó békés átmenetet. Csatlakozzanak hozzánk imádságunkban venezuelai testvéreinkért és a venezuelai népért!”
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
