Augusztus közepén adták át a világ legmagasabb, 55 méteres Szűz Mária-szobrát a lengyelországi Konotopie mellett. Amikor megláttam a róla készült képeket, először idegenkedés fogott el, aztán felmerült bennem a kérdés: vajon mit akarunk kifejezni az ilyen méretű vallási műalkotásokkal?
A szobrot, amelynek neve „Irgalmas Szűzanya emlékműve”, augusztus 15-én, Mária mennybevétele (nálunk Nagyboldogasszony) ünnepén szentelték meg. A 150 lelkes lengyel falu melletti mezőn álló építmény 55,6 méter magas, s ebből Mária alakja 40,6 métert tesz ki. Összehasonlításképpen: egy tízemeletes ház nagyjából 35 méter, a Gellért-hegyi Szabadság-szobor pedig a talapzatával együtt 40 méter magas, amiből a nőalak 14 méter.
A beruházást Roman és Grażyna Karkosik, Lengyelország egyik leggazdagabb üzletember-házaspárja finanszírozta. A költségeket 100 millió zlotyra, vagyis több mint 20 millió euróra becsülik (nagyjából 7,25 milliárd forint). A kezdeményezésre könnyű volna rásütni, hogy vallási rongyrázás – sokan meg is teszik –, én azonban azt szerettem volna megérteni, hogy miért fontos ez a szobor azoknak, akik létrehozták, és miért okoz örömet sok lengyel hívő testvérünknek.
Lengyelországban Mária tiszteletének különleges jelentősége van.
A katolicizmus összekapcsolódott a nemzeti identitással, különösen azokban az időszakokban, amikor az ország elveszítette önállóságát. Ennek jele, hogy például a częstochowai Fekete Madonna kegykép a lengyel nemzeti emlékezet egyik szimbólumává vált. Sok lengyel számára Mária az anyai oltalmat, a hazához való kötődést és a megmaradást jelenti. Ebből a háttérből nézve egy hatalmas Mária-szobor egészen más jelentést hordozhat, mint amit én, kívülállóként, első pillantásra látok benne.
Egy hívő számára az emlékmű lehet hálaadás, hitvallás, zarándokhely vagy imádságra hívó világítótorony. A szobor finanszírozói arról beszéltek, hogy fogadalmi ajándékként támogatták a megépítését, hálából egy műtét utáni gyógyulásért. Ezt a szándékot nem volna fair megkérdőjelezni vagy minden további nélkül lesöpörni az asztalról, mérete okán ugyanakkor az alkotás arra is hív, hogy a szándékot a teológia mérlegére helyezzük.
A római katolikus gyakorlatban régóta jelen van a szenteknek, köztük is a kiemelten Máriának emelt szobrok tisztelete. A Katolikus Egyház Katekizmusa (2129–2132.) és annak kompendiuma (446.) megkülönbözteti a szentképek és szobrok tiszteletét az úgynevezett imádástól. Utóbbi egyedül Istent illeti meg,
a képek és a szobrok pedig az ábrázolt személyen keresztül Istenre irányíthatják a figyelmet.
Protestáns körökben gyakran hallom, hogy „a Biblia tiltja a szobrok használatát”, de ezt is érdemes árnyalni. A Szentírás a bálványok készítését és imádását tiltja, amikor a teremtett dolgokat a Teremtő helyére állítjuk. Miközben az Ószövetségben is találunk vallási tárgyakat, amelyek képi ábrázolást kaptak, a kérdés az, hogy mit kezd az ember az elkészült képpel vagy szoborral.
A keresztény történelem tele van hatalmas templomokkal, katedrálisokkal, freskókkal és szobrokkal, amelyek őszinte hitet fejezhetnek ki. Még akkor is, ha tudjuk, hogy sok esetben gazdag nemesek finanszírozták őket, olykor vezeklésként vagy valamilyen vallási, társadalmi előny reményében. De mit gondoljunk arról, ha a 21. században egy vallási jelkép mérete már önmagában üzenetté válik? Mit akarunk kifejezni vele? Isten nagyságát? Mária jelentőségét? A lengyel katolicizmus erejét? A közösség vallásos identitását? Esetleg a finanszírozók vallási elkötelezettségét, netán vagyoni helyzetét?
Bábel tornyának története éppen erre az ellentmondásra mutat rá: „Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek teteje az égig érjen; és szerezzünk magunknak nevet…” (1Móz 11,4). A konkrét szobortól függetlenül is érdemes feltenni a kérdést: ilyen esetben vajon nem áll fenn annak veszélye, hogy
az Isten nagyságát ábrázolni hivatott alkotás az emberi nagyság kifejezni óhajtott vágyáról (is) tanúskodik?
A válasz alighanem minden esetben más és más.
Jézus a hegyi beszédben figyelmezteti a követőit: „Vigyázzatok: kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, csak azért, hogy lássák azt…” (Mt 6,1). Egy kereszt a hegy tetején, egy templom tornya vagy egy köztéri vallási szobor nagyon szépen kifejezheti egy közösség hitét – de vajon mire irányítja a figyelmet a Guinness-rekordok könyvébe kívánkozó monumentális méret?
És ha valóban több mint 20 millió eurót költöttek a lengyelországi szoborra, felmerülhet a kérdés, amit sokan fel is tesznek: tényleg ez a legjobb módja annak, hogy egy hívő ember jelentős vagyont áldozzon Isten dicsőségére? A válasz nem magától értetődő, hiszen a Biblia sem mondja, hogy minden pénzt kizárólag szociális célokra kell fordítani. A szépség, a művészet és az Isten tiszteletére emelt épület vagy szobor is lehet érték. Kulcskérdés viszont, hogy az a hit, amely – gyakorlatilag pénzügyi korlátokat nem ismerve – ilyen monumentális jelet állít Isten tiszteletére, mennyire képes észrevenni Krisztust az éhezőben, a betegben, az idegenben és a magányos emberben.
Miközben a szobrot egy sokakat vonzó szertartás keretében, a helyi püspök közreműködésével szentelték meg, megítélése Lengyelországban sem egyértelmű. A helyszínen megszólaltatottak között volt, aki meghatódva beszélt róla, más pedig azt mondta: inkább gyermekekre fordította volna ezt a tenger pénzt. Egy közösségimédia-elemzés szerint pedig az online reakciók mindössze negyede volt pozitív. A leggyakoribb kifogások között olyanok szerepelnek, mint a bálványimádás, a pazarlás, az esztétikai kifogások és az üzleti érdek gyanúja.
Paweł Gużyński domonkos szerzetes például azt mondta: „Az alapító egy irgalmatlanul nagy figurát állított fel”, és „a mező közepén álló King Kong az aranyborjú egyik formája” (lásd: 2Móz 32,1). Úgy véli, hogy az ilyen óriási vallási alkotások mögött „mágikus gondolkodás vagy nagyon olcsó teológia” állhat. Szerinte az egyik fő motiváció az, hogy a mai szekularizált világban minél hatalmasabb vallási jeleket kell állítani, amelyek annyira feltűnők, hogy lehetetlen figyelmen kívül hagyni őket.
Hangsúlyozza továbbá, hogy Konotopie mesterségesen létrehozott kegyhely:
nincs mögötte olyan jelentős történés vagy vallási tapasztalat, amely megszentelte volna. Márpedig a katolikus vallásosságban fontos szerepe van annak, hogy egy szent helyhez valamiféle epifanikus esemény, tapasztalat vagy hagyomány kapcsolódjon, amely vallási értelemben jelentőssé teszi.
A fentiekből talán már kiderült: noha tisztelettel fordulok a kezdeményezés és a szoborban őszinte vallási kifejeződést látók felé, az én istenképem idegenkedik tőle. A kiegyensúlyozott Mária-tisztelet természetesen szerves része a krisztusi hitnek, és a művészetnek is nagy szerepe van a kereszténységben. Engem a szobor léptéke zavar, mert könnyen
azt az üzenetet közvetítheti, hogy a hit annál erősebb, minél nagyobb, drágább és látványosabb módon jelenítjük meg.
Pedig az evangéliumban Jézus egy mustármagról beszél, egy gyermekről, egy özvegyasszony két fillérjéről, egy elveszett juhról, egy irgalmas szamaritánusról, a középpontban pedig Isten emberré lett Fia áll, aki szolgaként jött közénk.
Ebből a szempontból különös jelentősége van annak, hogy a Konopie mellett felállított alkotás a vallási mezőnyből is kimagaslik, és meghaladja a legnagyobb lengyelországi Krisztus-szobor 52,5 méterét (a Jézus-alak a koronával együtt 36 méter), de hatalmasabb még a riói Megváltó Krisztus-szobornál is (a talapzatával együtt 38 méter, Krisztus ebből 30 méter). Ebben pedig – akár szándékkal történt, akár nem – szimbolikus üzenet rejlik. A katolikus teológia szerint ugyanis az egészséges Mária-tisztelet Krisztusra irányítja a figyelmet, és nem állhat vele egy szinten. Erre mutat rá a Hittani Dikasztérium 2025-ben, XIV. Leó pápa jóváhagyásával kiadott Mater Populi Fidelis című dokumentuma is, amely szerint az istenanyára több cím, köztük a „társmegváltó” használata nem elfogadható, mert az relativizálja Krisztus szerepét.
De ha már elkészült a hatalmas Mária-szobor, minden fenntartás mellett érdemes gondolkodni rajta, hogyan válhat valóban a hit eszközévé. Ehhez egyrészt a helyszínen elhelyezett képi, szöveges és egyéb üzenetekkel érdemes egyértelművé tenni, hogy a keresztény hitben mi a pontos szerepe Mária tiszteletének. A hely lelkisége azzal válhat igazán hitelessé, ha az oda vezető zarándoklatok középpontjában az evangélium teljessége áll, és felmutatják, hogy a Máriához kapcsolódó imádságok és elmélkedések túlmutatnak önmagukon, betöltve legfontosabb szerepüket: hogy a hívő embert elvezessék magához Jézushoz.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
