Egy iskola pedagógusai megelégelték, hogy míg esély sem látszik a normális oktatási rendszer kialakítására, tanítványaikat „söpredéknek” nevezik a közpénzből finanszírozott médiumokban.
A Budapest XVIII. kerületében működő Brassó Utcai Általános Iskola nyilatkozatban közölte, hogy nem vesznek részt a január 23-án kezdődött átfogó sztrájkfolyamatban. De nem azért, mert nem értenek egyet a kezdeményezés céljával, hanem mert reménytelennek látják a kialakult helyzetet.
– Számunkra az ellehetetlenített sztrájktörvény (az óráink felét meg kell tartanunk, és ha nincs elég ember, akkor fel kell függesztenünk a sztrájkot) miatt ez a megmozdulás immár hitelét vesztette, nem értünk el vele semmilyen célt, semmilyen észszerű lehetőséget nem ad a tiltakozásunk kifejezésére, a tárgyalások megindítására – fogalmaznak.
Tételesen meg is indokolták döntésüket:
=> Nem kezdődtek el a tárgyalások a követeléseikről,
=> Esély sem látszik arra, hogy a normális oktatási rendszert, a törvényességet tiszteletben tartaná a kormány.
=> A pedagógustársaik kirúgásáról semmilyen tárgyalás nem indult.
=> fizetett kormányzati hangadókkal pocskondiázzák a munkájukat, a létüket, az emberi mivoltukat.
=> „Söpredéknek”, „senkiházinak” nevezik a tanítványaikat az adójukból fizetett közmédiumokban.
=> Ellehetetlenítik, más pályára kényszerítik az oktatásban résztvevőket.
– Mi úgy érezzük, hogy ez a fenyegetettség, fenyegetés, bizonytalanságban tartás az emberi mivoltunkat, az önbecsülésünket veszi semmibe – érzékeltetik helyzetüket, jelezve, hogy reális jövő a hazai pedagógusok számára a tömeges pályaelhagyás.
– A minisztérium ahelyett, hogy megoldást keresett volna a pedagógusok követeléseire, még fenyegetőbbé, még cinikusabbá vált.
Nem lehet félelemben élni, nem lehet rettegésben tanítani, mi nem is fogunk – zárják nyilatkozatukat, feltéve a minden magyar embert érintő kérdést: de akkor ki fog holnap tanítani?
Az iskola dolgozói által vázolt két megoldáshoz hozzátennék egy harmadik lehetőséget, hogy a Szentlélek világosítsa meg a Döntéshozó(k) elméjét, hogy belássák; tanult emberek nélkül ez a nemzet a rabszolga-nemzetek útján fog továbbhaladni.
Negyedik lehetőséget inkább nem említem…