Politika – a közösség ügyeivel való foglalkozás, legalábbis eredeti jelentése szerint. Innen nézve a keresztény embereknek nem csupán állampolgári joga, de egyenesen morális kötelessége részt venni a politikában, legalább úgy, hogy elmennek szavazni. Talán idáig még egyetértés van a különböző felekezetek, közösségek között, de hogy kire is „kell” szavaznia „egy kereszténynek”, az egyáltalán nem egyértelmű.
Németországnak alig két hónap múlva új, immár a huszadik szövetségi parlamentje, és Angela Merkel bejelentett visszavonulása után új kancellárja is lesz. A választási kampányban természetesen megszólalnak az egyházak képviselői is, eddig a legmarkánsabban a katolikusok.
1980 óta nem adott ki olyan pásztorlevelet a német püspöki konferencia, amelyben konkrét választási ajánlást fogalmaztak volna meg, ahogy ez valaha pedig megszokott volt. Viszont idén készült egy „tájékozódást segítő” tanulmány, amely az egyes pártok programját elemzi a katolikus társadalmi tanítás szempontjából. A tanulmány bevezetőjében leszögezik, hogy az egyház szociális tanítása egy nyílt rendszer, ezért konkrét politikai kérdésekben
a keresztények lehetnek különböző véleményen, tartozhatnak különböző pártokhoz, egyesületekhez, ameddig azoknak a programja nem áll feloldhatatlan ellentétben a keresztény emberképpel és alapelvekkel.
A protestáns egyházak tanácsának elnöke, Heinrich Bedford-Strohm határozottan kijelentette, hogy nem lesz egyházi ajánlás a választásokra, egyetlen párt programjára sem fognak „szent-igazolást” kiállítani, de bizonyos sarkalatos tartalmi kérdésekben megfogalmazzák az álláspontjukat.
A Német Diakónia pedig honlapot hozott létre, amelyen a polgárok tájékozódhatnak a főbb témákról, illetve egy kérdőív segítségével kideríthetik, melyik párt programja áll legközelebb a saját elvárásaikhoz, elképzeléseikhez, prioritásaikhoz.
Negyven évvel ezelőtt a püspökök azzal érveltek a CDU-CSU mellett, hogy a keresztény összefogás biztosíthatja a meg nem született élet, valamint a házasság és a család védelmét. Most is ezek a legfontosabb kérdések, továbbá az asszisztált öngyilkosság, a bevándorlók, a gazdaság, természetvédelem és az EU.
A jelenlegi hat parlamenti párt mindegyike hangoztatja a család fontosságát, jelentős különbségek vannak azonban a család meghatározásában,
akárcsak a szabadság, a vallásszabadság, az életvédelem vagy az EU kérdéseiben.
A katolikus tanulmány kifogásolja például, hogy az AfD (Alternatíva Németországért) – bár a családot érintő kérdésekben ennek a szélsőjobb pártnak a programja áll legközelebb a hagyományos keresztény felfogáshoz – túlzottan hangsúlyozza a nemzetet az egyén jogaival szemben, és például a belbiztonság témáján belül határozott ellenségképeket épít fel, a szélsőbaloldali erőszakra és a migrációs háttérből érkezőkre fókuszálva.
A migrációs politika kérdésében a tanulmány úgy fogalmaz, hogy „az irgalmasság individuál-etikai erénye nem lehet közvetlen irányítója a cselekedeteinknek ilyen összetett politikai kérdéseknél. A világos keresztény alapállás nem zárja ki, hogy a migrációt szabad politikailag irányítani és szabályozni” és „meg kell találni az igazságos egyensúlyt az elvándorlók, az otthonmaradók és a célországban lakók érdekei között.” Az írás itt a CDU/CSU és az FPD (Szabad Demokrata Párt) álláspontját látja az egyházéhoz közelinek, akik az emberség és a rend összekapcsolására törekszenek.
Ami a bűnözést illeti, érdekes módon a keresztény tanításnak megfelelő hozzáállást – miszerint a büntetés-végrehajtásban a társadalomba való visszailleszkedést, a reszocializációt kellene elsődleges célnak tekinteni – nem említi sem az AfD, sem a CDU/CSU unió, szerepel viszont a másik három párt, az SPD (Német Szocialista Párt), a Die Grüne (A Zöldek) és a Die Linke (A Bal) programjában. Utóbbi egészen odáig megy, hogy hosszú távon az állami erőszakot egyre inkább a civil prevenciónak és együttműködésnek kellene felváltania.
Gazdasági kérdések tekintetében is széles a mozgástér a keresztények számára, de az
mindenképp alapelv, hogy a gazdaságnak az emberek teljes értelemben vett fejlődését kell szolgálnia, nem csupán a gazdasági növekedést.
Ennek megfelelően az egyházak kiállnak a szociális piacgazdasági modell mellett, ami a Linke kivételével a német választásokon induló valamennyi párt programjában szerepel, kiegészítve az ökológiai továbbfejlődés követelményével.
Érdekes terület a fejlődő országok támogatása is. E téren a tanulmány kifejti, hogy bár jogos az igyekezet, hogy az együttműködés ne csupán gazdasági támogatást, hanem az emberi jogok védelmének, a hatékony közigazgatásnak, a népesség igényeihez igazodó gazdaság- és szociálpolitikának és a korrupció visszaszorításának ösztönzését is jelentse, nem szabad azonban egyszerűen a saját kulturális modellünket ráerőltetnünk a partnereinkre.
Ehhez szorosan kapcsolódik a klímapolitika is, hiszen ahogy a Laudato si’ enciklikában Ferenc pápa kifejti: „Nem két egymás melletti válság van, egyik a környezeté, másik a társadalomé, hanem egyetlen komplex szocio-ökológiai krízis van” és „ez átfogó megközelítést kíván, amely visszaadja a kitaszítottak méltóságát és ugyanakkor gondoskodik a természetről.” A fejlett országoknak tehát felelőssége a fenntartható fejlődés elősegítése a fejlődő régiókban. Egyszersmind csökkenteni kell a környezeti erőforrások felhasználását, elsősorban az iparosodott országokban. E kérdésben a pártok programja inkább az eszközök tekintetében tér el, a célok közösek. Kivételt itt is az AfD jelent, amely jószerivel csak a változó klimatikus feltételekhez való alkalmazkodást tartja fontosnak. A Linke viszont nem elégedne meg a szociális piacgazdaság ökologikus megújításával, mint az SPD és a Zöldek, hanem sok vállalatot venne át köztulajdonba.
Kérdés, hogy hol kezdődik a korábban említett feloldhatatlan ellentét a pártprogramok és a keresztény elvek között, mindenesetre
a legális abortusz vagy az öngyilkosság orvosi támogatása semmiképp nem egyeztethető össze a krisztusi emberképpel, viszont egyetlen párt sem hirdet szigorítást ezen a területen.
Sőt inkább arra lehet számítani, hogy a következő parlamenti ciklusban még a magzatelhajtás reklámozásának tilalmát is leépítik. Három párt az abortusznak minden formáját legálisnak nyilvánítaná, sőt, ehelyett a „szexuális és reproduktív jogokról szóló” Matić-jelentés szellemében alapellátásnak minősítenék.
Ez szöges ellentétben áll azzal a katolikus tanítással, amely az ember méltóságát és védelemhez való jogát hirdeti a fogantatástól kezdve. „Az élethez való jog az, amely nélkül a többi emberi jog ki sem tud bontakozni.” – idézik Overbeck püspököt, a COMECE (Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága) alelnökét.
Az oktatás, mint a tudásalapú társadalom nélkülözhetetlen alkotóeleme, mindegyik pártprogramnak fontos témája, és egyetértés van abban, hogy mindenkinek elérhetővé kell tenni a képzést, ami jelentős beruházásokat tesz szükségessé.
Utolsóként a valláspolitika, illetve az egyházak és az állam kapcsolatának kérdéskörét vizsgálja a tanulmány. A mérce a vallásszabadság biztosítása, ami jelenti a szabad vallásgyakorlatot és a vallási közösségek részvételét a közéletben, valamint e közösségek önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. Bár iszlámellenesség csak az AfD programjában található, az uniópártok, valamint az FDP és a Zöldek is megnevezik az iszlámot a közbiztonságot fenyegető extrém ideológiaként. Viszont az SPD és a Linke csupán általánosságban kíván jogállami fellépést a „vallási indíttatású erőszak ellen”.
A „szociáletikai tájékozódási segédletnek” szánt elemzés a demokrácia méltatásával zárul, idézve Ferenc pápa gondolatait a politikusi hivatás fontosságáról és a német alaptörvényt, amely szerint a kommunikáció, a kompromisszumkeresés, az összetartozás tudata és a bizalom nélkülözhetetlen elemei a szabad demokráciának.
