„Orbán Viktort sok testvérünk emberfeletti tulajdonságokkal ruházza fel”

Miért veszélyes, ha a jövő évi választásokat az ördögi erők és a már-már istenített kormánypártok küzdelmének láttatjuk? Keresztényként hogyan tarthatjuk magunkat ahhoz, hogy kizárólag az egyetlen Istent imádjuk és tartjuk feltétlen tekintélynek? Hogyan őrizzük meg a józanságunkat az egyre öldöklőbb politikai küzdelemben? Vendégszerzőnk, Völgyi András írása.

Szeretem ennek az igének az archaikus fordítását: „Ezeket szólottam nektek, hogy énbennem békességtek legyen. E világon szorongatástok (mindig) leszen; de bízzatok, én meggyőztem a világot.” (Jn 16,33) Ehhez képest katolikus testvéreimmel beszélgetve négy különböző hozzáállást figyeltem meg a mostani, egyre durvább politikai környezetben. Az egyik az „inkább ne beszéljünk róla” megközelítés, melynek fő jellemzője, hogy nem foglalkozik a jelenlegi hatalomgyakorlás hibáival, bűneivel, és bízik benne, hogy minden marad a megszokott kerékvágásban. A másik „becsukott szemmel”, jobb híján szavazna Magyar Péterre és a szükségesnek ítélt változásra. Vannak persze elkötelezett, tántoríthatatlan fideszes és Tisza-szavazók is, de a legtanulságosabbak mégis a negyedik csoport tagjai, akik az ellenzéki párt egyre látványosabb erősödésében „világméretű ördögi összeesküvést” látnak.

Ennek a gondolkodásnak az egyik szemléletes példája Krajsovszky Gábor – civilben vegyész – publicisztikai munkássága, benne ilyen mondatokkal: „Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát” ilyenekre.

A kormánypropaganda kiélezett üzenetei elképesztő hatékonysággal találják meg a fenti eszmefuttatásra fogékony választókat. Minden kimondott, vagy csak sejtetett vád erősíti a zsigeri félelmeket és a kritikus, másként gondolkodó emberek mentális kirekesztését. Ebbe az apokaliptikus szemléletbe – úgymond önvédelemből – minden belefér: jószándékú átlagemberek alaptalan lejáratása, politikusok dehumanizálása, „lepoloskázása”.

Az egyre brutálisabb jelszavak történelmi traumákat és ideológiákat is aktiválnak.

A „brüsszeli Tiszás-fiúk” mögött nem lehet nem felismerni a Lenin-fiúzást, és sok hittestvérünk lelki szemei előtt máris egy világméretű keresztényellenes harc képe jelenik meg, melynek úgymond sorsdöntő ütközete a mi kis közép-európai országunk jövő évi parlamenti választása.

Ebben a küzdelemben Orbán Viktor mesebeli hőssé magasztosul. Hiába az elképesztő mértékű intézményesített korrupció, a teljes hatalomkoncentráció, a végletesen egyoldalú választási és médiaviszonyok, az állampárti propaganda, a leplezetlen oroszpárti külpolitika, a kormányzás látványos kudarcai a gazdaság vagy az állami ellátórendszerek területén – a miniszterelnök felmentést kap az összes hibája és felelőssége alól. Másrészről minden vélt vagy valós erénye és képessége felnagyítódik:

nemcsak tehetséges és tapasztalt politikus, de megkérdőjelezhetetlen és kritikán felül álló vezér, már-már Isten által rendelt védelmező,

akinek valamennyi megnyilvánulása csak szuperlatívuszokban értékelhető.

Ezt az értelmezési keretrendszert sikerült összekötni a keresztény tanítással, vagy még inkább közkeletű hiedelmeinkkel, sőt babonáinkkal. Főleg ószövetségi biblikus hagyományokkal, leegyszerűsítő keresztény világmagyarázatokkal, a jó és a gonosz erők örökös küzdelmének toposzával, a kiválasztottság és a különbözőség hamis mítoszaival, az egyedülinek beállított igazságok egyoldalú értelmezéseivel. Ez az ideológia az összes kül- és belföldi történést ebben az értelmezési keretben magyarázza, minden részletében az állampárt által sulykolt szólamoknak megfelelően.

Hirdetés

Pedig a mi keresztény, azaz krisztusi hitünk egyetlen Istent ismer és imád. Egyedül őt tartjuk feltétlen tekintélynek, de őt sem azért, hogy uralkodjon felettünk, hanem hogy minél jobban szerethessen minket, és mi, amennyire telik tőlünk, viszontszerethessük.

Senki más nem tévedhetetlen még a katolikus egyházban sem.

A pápa is csak hit és erkölcs dolgában az, amikor „ex cathedra” nyilvánul meg: a hit kérdésében utoljára 1950-ben, erkölcsi kérdésekben legutóbb II. János Pál pápa idején. A kereszténység prosperitása nem kormányoktól és politikusoktól függ, hanem – Isten mindenkire áradó kegyelmével – tőlünk, keresztény emberektől és közösségeink tanúságtevő képességétől: nem a szavainktól, hanem a hiteles életvitelünktől.

Nem azon múlik tehát, hogy egyházaink mennyi állami támogatást kapnak, milyen sok intézményük létesül, és hány újabb keresztet teszünk ki a köztereinkre. És nem is azon, hogy egy minden erkölcsi mércén felül álló „vezér” megvéd-e minket a rossznak beállított, pedig csak folyamatosan változó világ hatásaitól. Orbán Viktort sok testvérünk emberfeletti tulajdonságokkal ruházza fel, és elhiszi, hogy a vallás szabad gyakorlásának, az egyház fejlődésének egyetlen záloga az ő hatalmon maradása. Pedig a mi biztosítékunk nem e világi: maga Krisztus ígérte meg, hogy tanítványainak közösségén a pokol kapui sem fognak soha erőt venni.

Ezt a magyar politikai jelenséget éppen ezért társadalmi éretlenségnek, keresztény szemmel bálványimádásnak tartom, és csak a hitünk, Istenbe vetett bizalmunk hiányosságaként tudom értelmezni.

Napjaink világa nem rosszabb a minket megelőző évtizedeknél, évszázadoknál. A sokszor idealizált középkor például egy szűk réteg magas kultúrája volt, szemben az elit másik részének átlagos és esendő életvitelével, valamint széles tömegek elnyomásával. Azt a kort, amelyben élnünk adatik, a minket teremtő Istentől kaptuk ajándékba. Az ő szeretete tesz minket épp a jelenkor „gyermekeivé”. Egy felnőtt, érett hittel és személyiséggel rendelkező ember – bármennyire nehéz is sokszor – felébreszti minden bizalmát a saját korában, világában, környezetében, hit- és nemzettársaiban, a tőle különbözőkben és önmagában. Legfőképpen pedig nem démonizál senkit, sem embereket, sem csoportokat, sem intézményeket vagy államokat.

Nem állít maga elé sem hamis isteneket, sem hamis ellenségképeket.

2026 áprilisában meghatározó fontosságú – de talán nem eget rengető – parlamenti választás lesz egy régóta ismert, elképesztő anyagi és intézményi fölénnyel rendelkező, fontos célokat is szolgáló, de egyre inkább hitelét vesztett kormánypárttal az egyik oldalon, és egy szintén nemes célokat hangoztató, a mostani rendszer leváltását ígérő, de a gyakorlatban teljesen ismeretlen ellenzéki párttal a másik oldalon. A közélet és a közbeszéd alakulásáért viszont mindig a hatalmon lévők viselik a nagyobb felelősséget, egy 16 éve tartó kétharmados kormányzás esetén különösképpen. Rajtuk kívül és rajtuk felül pedig a mi hétköznapi döntéseink és választásaink.

*

„A szükséges dolgokban egység, a kétségesekben szabadság, de mindegyikben szeretet”. A Szemlélek a Szent Ágostonnak tulajdonított gondolat jegyében igyekszik fórumot teremteni a legkülönfélébb véleményeknek. Ezért, bár vendégszerzőink publicisztikái nem feltétlenül tükrözik lapunk álláspontját, az építő párbeszéd jegyében szívesen befogadjuk őket.