Súlyos vád: a szegregáció okai az egyházi iskolák – itt a katolikusok válasza!

A nemzetiségi jogok biztoshelyettesének idei elvi állásfoglalása elmarasztalja az egyházakat, mondván, a hátrányos helyzetű, köztük roma gyerekek fokozódó iskolai szegregációjának legfőbb okai a felekezeti iskolák. Interjúnkban Barcsák Marianna, a Katolikus Pedagógiai Intézet igazgatója válaszol a megállapításra.

– „Felvételi szabályaik során általában nem alkalmaztak nyíltan kirekesztésre alkalmas feltételeket, ugyanakkor oktatásszervezési gyakorlatuk és az intézménybe való felvétel körülményei, feltételei úgy voltak kialakítva, hogy azok közvetett módon sikeresen távol tartották a roma családokat és gyermekeiket” – áll az állásfoglalásban. A dokumentum publikálása előtt az ombudsmanhelyettes megkereste önöket?

– Sem előzetesen, sem az elkészítése alatt nem kaptuk meg az anyagot, csak az elkészült dokumentumot tudtuk már kézbe venni.

– Ha megkeresik, mit mondtak volna neki?

– A jelentés, műfajából adódóan, kiragadott példákkal dolgozik, nyilván konkrét esetek, megkeresések kapcsán. Én azonban szélesebb kontextusba helyezném a felvetett kérdéseket. A mai katolikus óvoda- és iskolarendszer elemzésekor figyelembe kell venni egy fontos szempontot, amit gyakran elfelejtenek. A katolikus iskolarendszer évszázadok alatt alakult ki, folyamatosan változott, alkalmazkodott, bővült, mire egy jól szervezett, sokszínű rendszer jött létre. A második világháborút követő államosítással ez a katolikus iskolarendszer megszűnt. 1948 és 1950 között Magyarországon nem működött egyetlen katolikus iskola sem. A korábbi, több mint 3000 intézményből, az 1950-ben megkezdett tárgyalások eredményeként, nyolc katolikus gimnázium indulhatott újra. Ezek szigorú állami felügyelettel, iskolánként 80 fős felvételi limittel működhettek 1990-ig.

Ezek a gimnáziumok a történelmi szükséghelyzet miatt váltak elitiskolákká.

Ez egyrészt a gimnáziumi jellegükből fakadt, másrészt nyilván a legkiválóbb pedagógusok – szerzetestanárok – kerültek ezekbe az intézményekbe, harmadrészt az egész ország volt a felvételi körzetük, így a legtehetségesebb diákokat tudták felvenni. A rendszerváltást követően, 40 év múltán, nem lehetett egyik napról a másikra újjászervezni a korábbi felekezeti intézménystruktúrát. Az alapítók és a környezet oldaláról is sok kérdés merült fel, mindkét „félnek” újra kellett definiálnia a katolikus iskola, óvoda fogalmát. Ehhez egyetlen fogódzó a kommunista rendszert átélt nyolc gimnázium volt, amelyek a folytonosságukkal szakmai szempontból irányt mutathattak.

– Az 1990-es évtized aztán az újraalapítások időszaka volt.

– Valóban, és a számbeli növekedésben a nagy hagyományokkal rendelkező középiskolák jártak élen. Sok új intézményt alapítottak a nyolc katolikus gimnázium mintájára, illetve sokszor a hagyományt még őrző öregdiákok kezdeményezésére. Az évtized vége felé alapfokú intézmények és óvodák is szép számmal megjelentek. A 2000-es években a növekedés lelassult, új intézménytípusokkal bővült a rendszer, tudatos belső építkezés, szakmai fejlesztés indult. Katolikus kerettanterv, etikai kódex került elfogadásra, egységes fenntartói szakmai ellenőrzés kezdődött, pedagógiai-szakmai szolgáltató háttérintézmény támogatta már ezt a munkát. A 2010-es évektől egyfajta alá-fölé építkezés kezdődött, vagyis a meglévő intézmények bővültek. Azóta már jellemzően megkeresések alapján történnek az átvételek, vagyis csak akkor jelenik meg az egyház, ha a település, a szülők vagy a pedagógusok kezdeményezik. Ráadásul

van egy szigorú belső elvárás is, hogy mekkora támogatás kell a szülők, pedagógusok részéről ahhoz, hogy egy-egy egyházi átvétel megtörténjen.

Az elmúlt 35 esztendő alatt sokszínű, értékes intézményrendszer alakult ki, amely biztosan továbbfejleszthető, egyes részeiben újragondolható, de folyamatosan képes finomodni, alakulni.

– Az állásfoglalás a rossz példák sorában számos települést kiemel, köztük Encset, ahol a három összevont állami iskolában a hátrányos helyzetű (HH) tanulók aránya 56, 58 és 90 százalék, szemben a katolikus intézmény 5 százalékával. Az egyik ellenpélda Felsőzsolcán ez a szám a katolikus iskolában 89 százalék. Tapasztalataik szerint min múlik, hogy hol milyen arányok jönnek létre?

– Az iskolát, legyen katolikus vagy állami intézmény, önmagában, a társadalmi kontextusából kiragadni nem szerencsés. Mint ahogy a két adatsor is mutatja, arra is találunk példát, hogy az állami intézmény lát el több hátrányos helyzetű diákot, és arra is, hogy a katolikus iskola. A településstruktúra, a helyi közösségek súlya, szerepe stb., vagyis sok meghatározója lehet mindennek, de hogy ezek kirajzolnak-e valamilyen mintázatot, arról egy szociológust lehetne megkérdezni.

– Az intézetnek vannak statisztikái arról, hogy az ország katolikus iskoláiban mekkora a hátrányos helyzetű, akár konkrétan roma tanulók aránya?

– Végzünk statisztikai adatgyűjtést, de egyrészt az közel sem teljes körű, másrészt a származás rögzítése alaptörvénybe ütközik, így arról nyilván nem is lehet adatunk. Azt viszont például tudjuk, hogy hét olyan intézményünk van, ahol magyar nyelvű roma/cigány nemzetiségi nevelés vagy nevelés-oktatás folyik, de ez sem jelenti azt, hogy abban csak ilyen származású gyermekek, tanulók vesznek részt.

– A kérdés azért is időszerű, mert XIV. Leó pápa október végén tette közzé új, Disegnare nuove mappe di speranza (Rajzoljuk meg a remény új térképeit) című apostoli levelét az oktatás és a nevelés kérdéséről, benne ilyen mondatokkal: „Az iskola nem őrizheti meg önmagát, ha bezárul a szegények előtt. A szegények elvesztése az iskola elvesztése: mert a nevelés lényege a közösség megnyitása, nem a kiváltságok konzerválása.” Mennyire inge ez a figyelmeztetés a magyar katolikus iskoláknak, hogy magukra vegyék?

– Javítani, ebben is erősödni mindig lehet. A pápa iránymutatása, a hangsúly meghatározása pedig irányíthatja a fenntartók gondolkodását. A katolikus egyház a fenti történelmi okok miatt a rendszerváltás után csak elit iskolákkal rendelkezett, így a leszakadó, hátrányos helyzetű térségekben újra kell építeni az iskolahálózatot, és keresni kell a lehetőségeket. Ez az az út, amelyet elődje után XIV. Leó pápa is követendőnek tart. Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy

a katolikus rendszerben már évek óta jelen vannak olyan progresszív folyamatok, amelyek éppen a legrászorulóbbak felé fordulást erősítik.

Részben az intézményrendszer bővülésében látjuk ezt: autistasegítő-központ, gyógypedagógiai általános iskola, ép intellektusú és sérült gyermekeket együtt nevelő intézmények, szakiskolák működnek. Másrészt például a mai középiskolák közösségi szolgálatának „mintája” a katolikus iskolákban már jól működő szeretetszolgálat volt. Ennek révén ma a hajléktalanokkal, mélyszegénységben, állami gondozásban élőkkel is találkozhatnak a középiskolások. Vagy a szakképzésben a műhelyiskola program kipróbálásában, finomításában, amely részszakmához juttathatja a hagyományos oktatási rendszerből kieső fiatalokat, szintén katolikus iskolák vállaltak feladatot.

– „A különböző hátterű családok gyerekeinek elkülönített nevelés-oktatása azzal, hogy a térségben a párhuzamos egyházi iskolák megjelenésével alternatív intézményi lehetőségek nyíltak, a szabad iskolaválasztás elvének fenntartása mellett kikerülhetetlenné vált” – írja az állásfoglalás. Mi lehet a megoldás? Az, amit a budapesti Deák Téri Evangélikus Gimnázium igazgatója, Kézdy Edit nyilatkozott az októberi Vigiliában? Az evangélikusoknál „határozott elkötelezettség és törekvés van arra, hogy csak úgy veszünk át iskolákat, hogy a körzettel együtt, és vállaljuk a halmozottan hátrányos gyerekek megfelelő arányú felvételét is” – hangsúlyozta.

– A kérdésre a 2025/2026-os tanévben a katolikus fenntartók által átvett intézmények adataival válaszolnék. Az átvett intézményekben összesítve a sajátos nevelési igényű tanulók aránya 11 százalék. Van olyan nagylétszámú, több mint 400 fős intézmény, ahol ez a 20 százalékot is meghaladja. A HH tanulók aránya, a beilleszkedési, tanulási és magatartási problémával küzdő tanulókkal együtt 13,5 százalék. Egy autista gyermekeket ellátó általános iskola is megnyílt. Ez azt jelzi, hogy vannak válaszaink, ha ezek csendesen is, a háttérben születnek.

– A katolikus iskolák jelenlegi helyzete az integráció terén mennyire tükrözi azt, amit szerencsésnek gondolnak, illetve van-e hova fejlődni? Ha igen, akkor a számok nyelvén mi lehet a reális, 3-4 éven belül elérendő cél? És mi szükséges ehhez?

– Az integráció nemcsak a katolikus köznevelés, szakképzés feladata, mint ahogy a továbblépés sem. Utalva ismét az iskolák, óvodák társadalmi beágyazottságára, valamint arra a tényre, hogy ezek az intézmények a szülők nevelésének kiegészítői, nem csak az intézményeken vagy fenntartóikon múlik az előrelépés ezen a területen. És ez független attól, hogy az óvoda, iskola katolikus, állami vagy más fenntartású.