Székely János: „A nyugati kereszténységnek megtérésre volna szüksége”

A szombathelyi egyházmegye püspöke a Szabad Európa kérdéseire válaszolt – vallástalanodásról, szinodalitásról, állam és egyház kapcsolatáról osztotta meg gondolatait.

Az egyházi oktatási intézményekről

„természetesen helytelen, ha egy egyházi iskola alapításának (vagy egyházi átvételének) legfőbb célja az, hogy egy hátrányos helyzetű gyermekektől mentes iskolát hozzanak létre. Ilyen célú átvételt az egyházaknak nem volna szabad kezdeményezniük, az állami szerveknek pedig nem volna szabad engedélyezniük. Ahhoz, hogy ez az alapelv minden család számára valóban elfogadható legyen, az szükséges, hogy iskoláinkban a nevelés hatékonyan, nyugodt körülmények között tudjon folyni.

Mindezeken túlmenően úgy gondolom (a magyar társadalom többségével együtt), hogy a szabad iskolaválasztás egy helyes jogelv, mégpedig azért, mert

a gyermek nevelésének joga elsősorban nem az államot, hanem a szülőt illeti meg.

A szülő döntheti el, hogy milyen nevelést szeretne a gyermeke számára.”

„A magyar helyzet jó kezelésének a kulcsa, úgy gondolom, elsősorban a minőségi oktatás biztosítása a leghátrányosabb helyzetű gyermekek számára is. Ehhez kellenek anyagi pluszforrások, kellenek elkötelezett és tehetséges tanárok, kellenek olyan szülők, akik együttműködnek az iskolával, akik értékelik a tudást, és őszintén támogatják gyermekük tanulmányait.”

„Bár igen sok újságíró leírta már, hogy az állam több finanszírozást ad az egyházi iskoláknak, mint a tankerületi iskoláknak (például HVG, 2017. május 16.; Mérce, 2019. november 12.), ettől még ez az állítás nem lesz igaz. (…)

Az azonban igaz, hogy az egyházi iskolák mintha mégis többet tudnának fordítani az iskolák fenntartására. Ennek oka egyrészt az, hogy az egyházi iskolákat működtető szakmai szervezeteink sokkal kisebbek, mint a hasonló funkciót ellátó állami szervek (Klebelsberg Központok), másrészt az egyes egyházi iskolák gazdaságilag önállók, így jobban tudnak tervezni, gazdálkodni, spórolni.”

Állam és egyház kapcsolatáról

„Úgy gondolom, hogy igen sok keresztény ember (és köztük sok egyházi vezető) azért támogatja a konzervatív eszmeiségű pártokat, mert úgy gondolja, hogy sok nagyon alapvető kérdésben – például az illegális migráció fékezése, a család értékének hangsúlyozása, a genderideológia iskoláktól való távol tartása stb. – ezekhez a politikai erőkhöz hasonlóan gondolkodunk.

Ez a fontos értékekben való hasonlóság természetesen

nem menti fel az egyházakat

az alól a prófétai küldetés alól, hogy időről időre felemeljék a szavukat az aktuális államhatalom igazságtalanságaival szemben, hogy szóljanak és cselekedjenek a gyöngék, szegények, betegek, idősek, a társadalom legsérülékenyebb rétegei érdekében.”

„Ugyanakkor az egyháznak nem szabad a konkrét politikai küzdelembe beavatkoznia, konkrét politikai programokról véleményt mondania, hiszen ezek sohasem fekete-fehér valóságok, hanem esetleges, korhoz kötött megoldások. A konkrét közéletbe a katolikus hívő mint magánszemély kapcsolódhat be. A közéletben való részvétel, ahogyan VI. Pál pápa mondta, az emberszolgálat egyik legnemesebb formája. Ezt

a politikai tevékenységet azonban a keresztény ember nem a kereszténység nevében, hanem saját és politikai közössége nevében végzi.”

„A mindenkori polgári hatalomtól való távolságot elsősorban a kereszténység saját identitásának megtalálása útján tudjuk elérni. Azt kell világosan látnunk és tennünk, ami kereszténységünkből fakad, és bátran, néha prófétai módon is kell tudnunk ezt kimondani az ateista, materialista ideológiákkal, az erkölcsi relativizmussal és akár egy adott kormányzat igazságtalanságaival szemben is.”

A szinodalitásról

„A szinodalitás jelszavának örve alatt sok olyan jelenség kezd teret nyerni az egyházban (például a genderideológia; a Szentírás isteni tekintélyének és a Katolikus Egyház Katekizmusa irányadó voltának megkérdőjelezése; az evangélium hirdetésének háttérbe szorulása a mindenkivel való párbeszéd érdekében; erkölcsi és tanbeli relativizmus és szubjektivizmus), amelyek az egyházat gyengítik, amelyek a hiteles kereszténységtől idegenek. Ezért tart bizonyos távolságot ettől a szellemi áramlattól a magyar katolikus közösség túlnyomó többsége.”

A népszámlálás eredményeiről

„A magyar népesség túlnyomó többsége ma is megkeresztelteti a gyermekeit, ma is egyházi temetést kér elhunyt szerettei számára. Ezek az adatok fontosabbak, konkrétabbak, mint egy kérdőíven egy fakultatív kérdésre adott vagy nem adott válasz.

Természetesen

a vallástalanodás tény, elszomorító jelenség

igen sok országban. Hála istennek világszinten egyáltalán nem csökken a valláshoz aktívan kapcsolódók aránya. Jelenleg a föld népességének kb. 84 százaléka valamilyen formában aktívan vallásos, és ez az arány folyamatosan emelkedik.”

„A nyugati kereszténységnek megtérésre volna szüksége. Szükség lenne először is újra belátni a hit igazságait, újra meggyőződni ezekről, visszanyerni a kereszténység intellektuális erejét. Másodszor

szükség lenne hitelesebb keresztény életre:

élő szeretetközösségekre, a szegények segítésére, ragyogó családokra. Harmadszor szükség volna a hit erőltetés nélküli, de mégis bátor és örömteli továbbadására.”

Az egyházon belüli abúzusokról

„Magyarországon eddigi tudásunk szerint arányait tekintve kevés, egyházi személyek által kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális visszaélésről tudunk. Természetesen egyetlen ilyen bűncselekmény is borzalmas, paphoz vagy szerzeteshez méltatlan, hivatásának a szörnyű megszegése és beszennyezése. (…) A katolikus egyház minden lehetséges lépést megtesz annak érdekében, hogy ilyen bűncselekmények ne fordulhassanak elő, akik pedig ilyen bűncselekményt elkövettek, azokat a papság/szerzetesség soraiból kizárja. A polgári perekben az egyház együttműködik az állami hatóságokkal. Minden egyházmegyének és szerzetesrendnek van gyermekvédelmi szabályzata, mindenütt biztosított a bejelentés lehetősége.”

A jövő egyházáról

„Egy hanyatló nyugati kultúrában nem biztos, hogy a legfontosabb érték a befogadó magatartás. Lehet, hogy sokkal fontosabb bárkákat, élő szigeteket építeni, ahol az értékeinket átmenthetjük.”

„A kereszténység lényegét tekintve nem idejétmúlt, nem is modern, hanem örök. (…) A kifejezési és megélési módok változnak, és kell is, hogy változzanak. Nagyon fontos például a nők aktívabb szerepének megtalálása az egyházban. (Persze talán még égetőbb és időszerűbb az édesapák, a férfi szerepének újramegtalálása családjainkban és a társadalomban.) Az igazi megújulás egyébként mindig az emberi szívekben, a mélyben történik,(…) elsősorban nem a formákat és külsőségeket, nem az intézményi szintet érinti. Annál mélyebb. Bennünk kell hogy történjen.”