A hiteles kereszténység elég közel van hozzánk

A hazai evangélikusok sokadjára mutatnak példát hívő testvéreiknek és a világnak arról, hogy mit jelent Krisztust követni napjainkban Magyarországon.

A nyár sok jót képes előhozni az emberekből. Ilyenkor kevésbé szaladunk, szervezési energiánkat nem az iskolába és/vagy munkahelyre időben megérkezés küldetésének néha lehetetlennek tűnő teljesítése köti le, helyette a kikapcsolódás, a pihenés, az elvonulás, a feltöltődés kerül a fókuszba. Persze, a városi dugókat felváltja az autópályák zsúfoltsága, a forró levegő elől gyakran kénytelenek vagyunk a hűvösbe menekülni, de összességében

a nyár nem csupán ténylegesen, hanem képletesen is finom gyümölcsöket tud érlelni.

Ilyen finomsággal gazdagodtam néhány napja, amikor evangélikus testvéreim meghívására a Szélrózsa nevű találkozó egyik napján vehettem részt, amelyet idén szülővárosomban, Nyíregyházán tartottak. Miután keresztény nyári találkozók sokaságán vettem már részt – nemegyszer szervezőként, néha zenészként –, annyira nem lepett meg, hogy formális vallásosság helyett ezúttal is nyitottsággal, lazasággal, barátságos hangulattal szembesültem. Mégis volt valami ezen a Szélrózsán, ami igenis példaértékűnek, sőt kivételesnek tűnt. Ebben pedig fontos üzenet van, amit jó lenne megismernie, megértenie és gyakorlattá váltania azoknak, akik – elszigetelődő keresztényvédőzéstől élménykergető dicsőítőzésen át pártpolitikai szervilizmusig – számos formában prezentálják napjainkban, hogy mi nem a kereszténység útja.

Közös gondolkodásból nem volt hiány, kérdezni ért

De mi is történt ezen a találkozón? Egyrészt több püspökkel találkoztam a résztvevők körében, de csak azért tudok erről beszámolni, mert személyesen ismerem őket. Mind elvegyültek ugyanis a tömegben – volt, aki rövidnadrág/szalmakalap kombójával olvadt be a hőségtől olvadozók közösségébe. Még a házigazda szerepét betöltő lelkésszel is csak sétálgató résztvevőként vagy fórumbeszélgetések hallgatóságaként találkoztam. A Ferenc pápa által életre váltani kívánt szinodalitás stílusa elevenedett meg a szemem előtt:

miközben a pásztorok bárányszagúságra törekedtek, a színpad leginkább a fiataloké, különösen az együtteseké, a kórusoké volt,

s úgy összességében mindenki tudta a helyét, nyoma sem volt a klerikális felsőbbrendűség szereptévesztésének.

Ha beszélgetni támadt kedved, szinte mindig karnyújtásnyira volt valaki, aki meghallgat.

Másrészt erős hunyorítással lehetne csupán „ifjúságinak” nevezni ezt a rendezvényt, ugyanis a fiatalok mellett középkorúak és még annál is régebb óta fiatalok ugyancsak szép számmal voltak jelen a színes társaságban. Ismét a pápát idézem, aki azt írja a Christus vivit kezdetű buzdításában: „fiatalnak lenni több, mint életkor: a szív állapota”.

Harmadrészt a „megtértél-e már” típusú kiválasztottságtudatnak még csak a szellője sem legyintette meg az összejövetelt. Erre a programfüzetben külön felhívták a figyelmet a szervezők, de a tőlünk különbözők, peremen lévők iránti nyitottságot az idegen nyelvű sátor mellett a testi fogyatékkal élők és segítőik népes csoportja is szemléltette.

Amíg sokan csak álmodnak a befogadó egyházról, itt ez is megvalósult.

A hiteles kereszténység sokszínű, befogadó, nyitott

Politika és egyház kapcsolata érzékeny téma napjaink Magyarországán, ám az evangélikusok hosszú évek óta bizonyítják, hogy létezik az a keskeny út, amin járva úgy is szóba lehet állni a világi hatalommal, hogy a vallási szervezet nem válik az aktuális kormányzat kiszolgálójává. Ezúttal is annak lehettek tanúi a szélrózsázók, hogy valahogy meg lehetett rendezni egy országos találkozót miniszteri/államtitkári „áldás” nélkül, miközben több közéleti témájú fórum igenis helyet kapott a Szélrózsán, így egy kormánypárti és egy ellenzéki politikus – Hölvényi György és Szent-Iványi István – párbeszédére is sor került, a közélet világában otthonosan mozgó Prőhle Gergely országos evangélikus felügyelő társaságában.

Nem írtam még arról a programról, amelyre meghívtak, pedig ezzel is példát mutatnak a szervezők. Az egyházon belüli visszaélések témája csak azért nem tűnik annyira “forró krumplinak” bizonyos egyházi vezetők kommunikációjában, mert nagy igyekezettel próbálják az illetők elhitetni, hogy az minket, magyarokat nem igazán érint. Nem így állnak a valósághoz az evangélikusok, ezt pedig azzal is kifejezték, hogy több beszélgetést szerveztek a biztonságos gyülekezetépítés témakörében. Ennek kapcsán faggattak engem is azon a fórumon, ahol a Szemlélek Alapítvány által koordinált szinodális gyermekvédelmi munkacsoport céljairól is beszélhettem, de előadótársaimtól ugyancsak sokat tanultam. A hallgatóságban ott ült az egyik evangélikus püspök, a program végén pedig megdöbbenésemre úgy kapkodták szét az ajándékba vitt szinodális munkafüzetet a résztvevők, mintha Luther Márton szerepelne a címlapon, és nem a már többször említett Ferenc pápa. Míg ők szeretnének megújulni, katolikus részről kaptam már olyan jellegű elutasítást, amelynek megfogalmazója meg kívánta óvni a híveket az összezavarodástól. Szóval

az evangélikusok nem félnek a nehéz témákról sem beszélni, szőnyeg alá söprés helyett megoldást keresni,

és ennek jegyében más felekezetekkel is egy asztalhoz ülni, egymástól tanulni.

A biztonságos gyülekezetekről beszélgettünk (Oláh Róbert fotója)

Személyes érdeklődésem és érintettségem okán külön igyekeztem odafigyelni a zenei felhozatalra. Azt már előzetesen felmértem a programgyűjtemény alapján, hogy egyetlen kétes életvitelű udvari dalnokot sem béreltek fel, helyettük a létező evangélikus zenei előadói kincsestár képviselői léptek színpadra. Mellettük olyan neves, rengeteg fiatal szívéhez közel álló formációk szolgáltatták a talpalávalót, mint a Margaret Island, Platon Karataev, Blahalouisiana, de Beck Zoli és Grecsó Krisztián zenével fűszerezett irodalmi duettjére is sokan voltak kíváncsiak.

Király Regina, Szalay Boróka, Haris Lőrinc és Cser Barna Sopronból érkeztek fellépni a nyíregyházi Szélrózsán

Hogy mennyire nem csupán regionális merítésből kerültek ki az előadók, jól példázza a Líceum ifjúsági zenekar fellépése – ők ugyanis Sopronból indulva utazták át az egész országot, hogy itt is a hitükről énekeljenek. Dalolásuk után leültem velük beszélgetni, és itt derült ki, hogy amíg a mi korosztályunknak még gyakran küzdenie kellett saját egyházi rendszere ellen – a gitáros műfajt sokan „bűnös elhajlásnak” tartották, bezzeg az orgona, ugyebár –, a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum diákjainak nem csupán engedi a vezetőség a „bandázást”, hanem kifejezetten támogatja őket az oktatási intézmény. Annyira tetten érhető a felkarolás, hogy még mentoruk is van, Haris-Biczó Lilla maga is a líceum öregdiákja. Szalay Boróka, Cser Barna, Király Regina és Haris Lőrinc ugyancsak azt tervezi, hogy nem feltétlenül kell szétszéledniük érettségi után. Szeretnek zenélni, különösen szeretik elénekelni azt, amiben hisznek, s bár van saját szerzeményük, tudatosan építenek az evangélikus fiatalok körében jól ismert Zarándokének című daloskötet szerzeményeire. Egy frappáns együttesnevet még kereshetnének maguknak az ifjak, de úgy hírlik, rajta vannak az ügyön.

Amikor a programfüzetben megláttam a „Közel” nevet, még nem tudtam beazonosítani, hogy ez beszélgetés, előadás, vagy koncert lesz-e. Utóbbi a helyes válasz. Evangélikus ismerőseim nyilván jót mosolyognak tudatlanságomon, de velem együtt talán sokan most hallanak először a tucatnyi éve evangélikus teológushallgatókból verbuválódott, majd a diploma megszerzését követően, a Luther-kabátot magukra öltve is együtt maradó zenészekből, dalnokokból álló formációról. Íme egy másik együttes, amelynek tagjai diákként sok támogatást kaptak intézményüktől. Ráadásul van még egy csavar a Közel sztorijában, ugyanis néhány együttestag barátsága még egy evangélikus könnyűzenei tábor során formálódott, az ottani inspirációk is szerepet játszottak abban, hogy teológiára jelentkeztek. Noha különlegesnek tűnik, hogy evangélikus lelkészek koncerteznek egy nagyszínpadon, Nagy Szabolcstól, az együttes tagjától megtudtam, hogy

nem titkolt szándékuk a lelkészi pálya és a gyülekezeti aktív szolgálat népszerűsítése is.

Egymás esküvőire is írtak dalokat, de a líceumi dalnokokhoz hasonlóan bátran merítenek az evangélikus kincsestárnak tekinthető Zarándokének dalaiból. Mivel a képzési időszak után lelkészként szétszóródtak az ország egész területén, viszonylag ritkán lépnek fel olyan koncert formájában, ahogy azt Nyíregyházán tették, de ott aztán megénekeltették a nagyérdeműt. Mutatom is, hogyan nézett ez ki a közönség soraiból (saját telefonos felvételem).

Hamar átjött, hogy a főként ausztrál, amerikai és brit hatásra hazánkba is begyűrűzött, eleinte szabadkeresztény, majd katolikus körökben is trendivé váló, sajnos a saját szép dalkincsünket magyartalan ferdítésekre cserélő dicsőítőzés helyett a Közel saját stílusvilággal rendelkezik. Főként a funky stílusjegyeit fedeztem fel a dalok többségében, de Nagy Szabolcs alaposabban feltárta, milyen irányzatok hatnak rájuk. Az evangélikusoknak ugyanis létezik nemzetközi könnyűzenei világa, hol a finn vonaltól a német dalokon át az amerikai spirituálékig igen mély a merítési lehetőség. Nem titkoltan hat rájuk a ma már nem létező, szintén evangélikus lelkészek által alapított Promise együttes is, de a művészi lenyomatok a Közel esetében inkább csak a felszínt jelentik.

– Az együttes tagjaiként az egyházban élünk, benne mozgunk.

Szeretjük az egyházunkat, ez mutatkozik meg a zenei szolgálatunkban is.

Azáltal, hogy sok helyre hívnak, és számos esetben a saját gyülekezetünk adja a hallgatóság egy részét, hatalmas baráti körünk van. Mi tényleg barátok vagyunk, nem csupán zenésztársak. Gyakran együtt nyaralunk, és ha meg akarom fogalmazni, mit jelent az egyház közössége, olyannak képzelem el, mint amilyenek mi vagyunk. Az együttesünk nevében benne van az az üzenet, hogy közel van hozzánk Isten Országa. Azt szeretnénk kifejezni, hogy közel vagyunk a zenét szeretőkhöz, közel vagyunk egymáshoz, és közel szeretnénk lenni Istenhez is – mutatott rá Nagy Szabolcs evangélikus lelkész.

Az idei Szélrózsa mottója egyetlen szó volt: elég. A bibliai „elég neked az én kegyelmem” ige (2Kor 12, 9a) tömör formája frappáns szójátékokra adott lehetőséget, ami a programpontok címadásában is megmutatkozott („Elég a hallgatásból!”, „Mi elég ahhoz, hogy túléld?”, „Eredményesen és elégedetten”, „Elég a kezed, a szemed”), de számomra leginkább Temesvári Orsolya szavait juttatta eszembe. A sportos jogászból balesetét követően motivációs előadóvá avanzsáló hölgy arra hív meg mindenkit, hogy fedezzük fel: „elég jó az elég jó”.

Ez pedig azt üzeni számomra az idei Szélrózsa kapcsán, hogy

nem kell megjátszanunk a nem létező keresztényi tökéletességet.

Ez az evangélikus találkozó épp attól vált a hiteles kereszténység szimpatikus fórumává, hogy a szervezők megelégedtek a saját élethelyzetükkel, hitéletükkel, és nem akarták megjátszani maguknak és másoknak, hogy nem azok, akik: nem tökéletes, de elkötelezett hívő emberek.

Hálás vagyok, hogy evangélikus testvéreim meghívásának köszönhetően egy napra elmerülhettem ebben az elég jó kereszténységben, amiről kiderült, hogy nincs túl messze tőlünk: elég közel van hozzánk.

Így támogathatja a Szemléleket

A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.

Támogatom
Gégény István
Szabadon elkötelezett - ez a két szó fejezi ki legjobban mindazt, aki vagyok, ahogyan gondolkodom. A párbeszéd a lételemem: rengeteget tanulok a másokkal való dialógusokból. Hiszek benne, hogy mindenkit gazdagabbá tesz, ha kevesebbet ítélkezünk és többet kérdezünk.