Szereted-e annyira magadat, mint Isten téged?

Önbizalom, önbecsülés, mások szeretetének elfogadása – mind olyan leckék, amelyek terén érdemes folyamatosan fejlődnünk.

A Szemlélek tematikus évet hirdetett 2022-re, amelynek célja a békés társadalmi párbeszéd előmozdítása, a keresztény értékrendhez igazodva.

Ennek a kezdeményezésnek a keretében olyan személyeket mentorálunk, akik saját szakterületükön már tapasztalatra tettek szert, de a nyilvánosság terepein még nem bontakoztatták ki képességeiket.

Asztalos Katalin pszichológus írása is a Szemlélek mentorprogramjának részeként készült.

Legutóbbi cikkemben a döntésről gondolkodtam, s a téma kapcsán eszembe jutott Júdás és Jézus életútja – megpróbálom most egy bizonyos szempontból párhuzamba állítani őket egymással. Kifejezetten érdekesnek tartom a Jézus Krisztus Szupersztár Júdás-megközelítését – egészen közel hozza, emberivé teszi. Egy olyan férfi történetét meséli el, aki nem pusztán gonoszságból árulja el Jézust, hanem mert egyrészt félti, másrészt úgy érzi, hogy nem tud azonosulni Jézus radikális megnyilvánulásaival. Tegyük egymás mellé a két férfit, akik döntéseket hoznak a saját életükben annak alapján, amiben hisznek! Képzeljük el Júdást: közel van Jézushoz, szereti is a mesterét, követi, akárhová megy. Feltenné rá akár az életét is, de valami történik: Jézus olyan döntéseket hoz, melyek nem tűnnek észszerűnek, sőt veszélyeztetik mind magát, mind követőit. Júdás fél, és úgy dönt, a rómaiak kezére adja Jézust.

Mi a különbség kettejük között? Júdást is intelligens embernek képzelem, aki Jézust és az ő döntéseit a maga racionalitása alapján értelmezte – akárhogy is nézzük, nem feltétlenül áll tőlünk távol ez a fajta gondolkodás. Mérlegeljük a lehetőségeket, a lehető legnagyobb kimeneti haszonnal akarunk döntést hozni. Egy dolog viszont gyakran hiányzik belőlünk: a bizalom, ami Jézusban megvolt.

Jézus folyamatosan kapcsolatban volt az Atyával: nem kifelé tekintgetett, hogy ki mit vár el tőle, melyik az a döntés, amivel a legkevesebb rossz éri, hanem arra figyelt, mit vár el tőle, aki küldte.

Amikor döntéseket hozott, bízott abban, akiben hitt, akire az egész életét feltette.

Júdásnak és Jézusnak is halállal végződött a döntése –  racionálisan mondhatnánk, hogy mindketten rossz döntést hoztak, hiszen meghaltak, Jézus személyében ráadásul elveszített a kora egy ereje teljében lévő, karizmatikus tanítót, alig 33 évesen.

Mégis érezzük Júdás halála és Jézus halála között a különbséget. Míg Jézust azért ölik meg, mert hitt Isten végtelen szeretetében, és ezért képes volt az életét is feláldozni, Júdás azért hal meg, mert ugyanezt nem tudta elhinni. Nem tudott bízni abban, hogy még akkor is, ha elárulja az Igazat, még akkor is szeretetre méltó. Az utolsó vacsorán, amikor Jézus megemlíti, hogy egy tálból fog enni azzal, aki elárulja, ebben a kijelentésben szerintem annak a kifejezése is benne van, hogy szeretlek, és megosztom veled az ételemet még akkor is, ha ma este elárulsz engem.

Nem ez okozza a legnagyobb szenvedéseinket? Hogy mélyen legbelül nem hisszük el, hogy szeretve vagyunk? Hogy olyan könyörtelenül bánunk önmagunkkal, hogy önmagunkat ítéljük halálra, attól rettegve, hogy nem vagyunk igazából szerethetők?

Jézus hitt az Atya szeretetében, mert bensőséges kapcsolata volt vele. Sebei, meghurcoltsága ellenére is akarta az Istent szeretni. Odaengedte a legbelsőbb kételyeibe, sötétségébe, és vele együtt hozta meg döntéseit.

Júdás viszont – szerintem – nem merte Istent közel engedni magához – lelke mélyén szégyellte magát. S talán ezzel is könnyen tudunk azonosulni.

A szégyen érzete erős métely: megbetegíti a szerető kapcsolatot önmagunkkal és másokkal.

Gyakran a családunkból vagy más kapcsolatainkból hozzuk ezt az érzést magunkkal, ahol talán nem bántak velünk úgy, ahogy megérdemeltük volna. Lényünk legmélyét szégyenbe öltöztették. Meg kell próbálnunk beengedni ebbe a térbe Istent, hogy a vele való valódi kapcsolat gyógyír lehessen sebzettségeinkre, hogy ne csak megértsük, hanem valóban megtapasztaljuk, hogy lényünk önmagában véve szeretetre teremtetett a szeretet által.

Érdeklődésem középpontjában az emberi lélek áll, és minden olyan tudomány, ami ennek megértéséhez visz közelebb, mint például a teológia, filozófia, vagy a művészetek. Kíváncsiságom egyre hajt, hogy minél több dolgot fedezzek fel a körülöttem lévő világból, és paradox módon minél többet ismerek meg belőle, annál inkább úgy érzem, milyen keveset tudok.