Tisztújítás előtt a püspöki kar: hogyan tovább, magyar katolikus egyház?

Szeptember elején elnököt választ a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, emiatt időszerű áttekinteni, mi fűződik az eddigi vezetés nevéhez, szükség van-e változásra, és ha igen, milyen téren. Gégény István katolikus teológus, a Szemlélek Alapítvány elnökének elemzése.

Különleges év a magyar katolikusok számára 2025. Egyszerre ünnepeljük a világegyházzal közösen a jubileumi szentévet, tavasszal elbúcsúztunk Ferenc pápától, majd új egyházfőt kaptunk Leó pápa személyében, s néhány napon belül lejár a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnökévé 2015. szeptember 2-án megválasztott Veres András megbízatása, miután kétszer öt éven keresztül töltötte be ezt a posztot. A pápaválasztáshoz hasonlóan ebbe a döntésbe sincs beleszólásuk a kívülállóknak, az MKPK tagjai ugyanis maguk közül választanak elnököt.

A tisztújítás ugyanakkor jó alkalom, hogy mérlegre helyezzük az elmúlt tíz évet, és párbeszédet kezdeményezzünk arról, hogy merre kellene tartania a magyar katolikus egyháznak. Erre maga XIV. Leó inspirál, hiszen még bíborosként, a szinodalitásról szóló szinódus résztvevőjeként, a Püspöki Dikasztérium prefektusaként arra utalt, hogy

a püspökök kiválasztásának folyamatát szinodálisabbá lehetne tenni.

Noha ezúttal nem püspökválasztásról van szó, a szinodalitás, a figyelmes meghallgatásból fakadó, közösségi szempontú döntéshozatal módszere segíthet abban, hogy árnyaltabb, megfontoltabb döntés születhessen.

Elöljáróban érdemes tisztázni, hogy az MKPK elnöke elvileg, jogilag nem elöljárója püspöktársainak. „Csupán” képviseli a testületet, ráadásul számos döntés, megnyilatkozás az MKPK Állandó Bizottságához fűződik (tagjai: Veres András győri püspök, elnök, Udvardy György veszprémi érsek, alelnök, Erdő Péter esztergom-budapesti érsek, Székely János szombathelyi püspök). A gyakorlatban mégis az elnök az arca, a hangja, a megtestesítője nem csupán a püspökök összességének, hanem a magyar katolikusságnak. Ezért nagyon nem mindegy, hogy ki lesz az MKPK következő vezetője. Az esélyek latolgatása helyett pedig az idei konklávét előkészítő bíborosi kongregációk résztvevőitől meríthetünk ihletet, akik a „bukmékerekkel” ellentétben a leendő pápa profiljának meghatározására törekedtek.

Fordulatban reménykedve

Ahogy az új pápa megválasztása során lehetetlen volt elvonatkoztatni elődje karakterétől, tevékenységétől, az MKPK következő elnökének profilalkotásakor is hasznos lehet visszatekinteni az előző két ciklusra. Különösen azért, mert adott esetben el is lehet térni a főszabálytól, és bizonyos feltételek teljesülése esetén akár harmadjára is megválasztható ugyanaz a személy. Míg Veres András előtt Erdő Péter két cikluson keresztül volt elnök, előttük ‒ a Személeknek halála előtt életútinterjút adó ‒ Seregély István három cikluson át vezette az MKPK-t.

Emiatt fontos, hogy megfogalmazást nyerjen: az elmúlt évtized az anyagiak, a finanszírozás, az intézményfenntartás, a papi fizetések és a látványos nagyrendezvények szempontjából egyszerre volt sikertörténet, más szempontból azonban épp ellenkezőleg. A győri szemináriumot épp most zárják be (miután alig pár éve tetemes ‒ és aligha kizárólag egyházi ‒ forrásból felújították az épületet), a fogyatkozó papság egyre túlterheltebb, a ciszterci és a kármelita rend férfiágai az elmúlt években összeomlottak hazánkban, a legutóbbi népszámlálás pedig világossá tette, hogy a magyar katolikus egyház 2011 és 2022 között bő egymillió embert „elveszített”.

A mérleg látszólagos ellentmondásossága nem meglepetés, hanem logikus következmény. Az anyagi szempontból fenntartható, a menedzsment oldaláról hatékonyan működő, magát szépnek, jónak mutatni próbáló vezetési szemlélet bukásának lehetünk tanúi.

Látszólag minden rendben, hiszen rövid időn belül kétszer is járt nálunk a pápa, tele a „közmédia” vallási tartalommal, ott a kereszt a tűzijáték végén, a Gellért-hegy tetején,

a mélyben azonban súlyos problémák terhelik a katolikus közösséget. A megfejtés nem túl bonyolult: a magyar egyház vezetése olyan érdekházasságot kötött a politikai hatalommal, ami súlyos árnyékot vet a hazai katolikus intézményrendszerre. Nem a hívek összességére, hiszen számos hiteles, jól működő közösségről, intézményről tudunk, és az egyháztól eltávolodottak közül is rengetegen közel maradtak Istenhez, csak épp közösségi szempontból árvák lettek, vagy „vándoréletre” kényszerültek.

Hirdetés

Mindezért természetesen nem az MKPK elnöke okolható egy személyben, kiemelt szerepe ugyanakkor elvitathatatlan. A hozzám eljutó információk ráadásul azt a képet erősítik, hogy míg Erdő Péter esetében az akkori püspökök többsége egy határozott irányvonalra mondott igent, utódjáról ez kevéssé állítható. Eszerint 2015-ben és 2020-ban is az volt a döntő szempont, nehogy „valaki” legyen az elnök, s egyfajta protestszavazás zajlott. Ha így volt, akkor talán nem is annyira meglepő, hogy az elmúlt tíz év az ismert módon alakult. Ezen mindenképp jó lenne változtatni.

És bár némelyek azzal próbálják menteni a menthetetlent, hogy egész Európában hasonló folyamatok zajlanak, ez több tekintetben is téves megközelítés. Egyrészt a helyben meghatározó egyház lekenyerezése, illetve politikai uralom alá hajtása inkább Oroszországban és hasonló államokban jellemző, másrészt földrészünkön a hívek száma sem csökken. Német László bíboros nem véletlenül festett árnyalt képet az európai egyház jövőjéről Leó pápával való találkozása során.

Néma pásztornak híve sem érti a szavát

A Szemlélek Alapítvány fontosnak tartja a vélemények sokszínűségének figyelembevételét, ezért készítünk rendszeresen felméréseket, reprezentatív és szabadon kitölthető formában egyaránt. Utóbbi előnye, hogy bárki részt vehet benne, előbbi pedig általánosabb, szakmailag relevánsabb megállapításokat eredményezhet. A végeredmény összes eddigi felmérésünk esetében hasonló lett: a többségében katolikus válaszadók szerint a magyar katolikus egyházat drámai mértékű politikai elfogultság jellemzi, társadalmi hatása viszont igen gyenge, az egyházi kommunikáció kevéssé hiteles.

2022-es reprezentatív felmérésünk szerint a kétharmadában keresztény válaszadók 93,8 százaléka semmilyen közelmúltbeli keresztény rendezvényen nem vett részt, hiába tartották például 2021-ben hazánkban a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust.

A bulvárcelebek „katolikus influenszerként” történő bevetésére is lesújtó reakciók érkeztek,

s ez alá is húzza az egyik fő problémát: a jelek és a visszajelzések arra utalnak, hogy az MKPK vezetése az elmúlt tíz évben a küldetéshez való hűség helyett túl sokat törődött a látvánnyal.

Ennek következménye alapjaiban képes megrengetni az üzenetközvetítésre épülő küldetést („hirdessétek az evangéliumot”). A „szép egyház” képének építgetése ugyanis ellene hatott az „igaz egyház” megvalósításának. De az elmúlt tíz évben nem csupán hitelességi deficittel küzdő üzenetek érkeztek az MKPK vezetése felől, hanem irányt nem igazán mutató, semmitmondó megszólalásoknak lehettünk tanúi, vagy éppen a semmit sem mondás bántó csendjével szembesülhettünk.

Ebben hatalmas szerepe van a magát kereszténynek láttatni próbáló politikai hatalomnak, amely a maga eszköztára alkalmazásával egyértelművé tette a hazai vallási vezetők számára: a kormány joga és dolga, hogy meghatározza, mi a jó és mi a rossz. Az, hogy ‒ a ritka kivételektől eltekintve ‒ az MKPK miért nem volt képes ellenállni ennek a durva beavatkozási szándéknak, összetett kérdés, és biztosan szintén nem egyetlen személy tehet róla. Mégis, az adott időszak egyházi vezetésének egyértelmű szerepe van abban, hogy napjainkra fojtogató függőség alakult ki a kormányzat és a katolikus hierarchia között.

Négy Boldogság

Az előbbi helyzetértékelés szinte magában hordozza annak felismerését, hogy a magyar katolikus egyháznak a jövőben merre volna érdemes haladnia, amennyiben szeretne hűséges maradni eredeti küldetéséhez. Arra biztosan nem, amerre az elmúlt tíz évben, annak ugyanis egyenes következménye lenne a hitelességi válság fokozódása, a rendszer összeomlásának folytatása. Lesz sok szép épületünk, csak nem biztos, hogy marad valaki, aki végül lekapcsolja a villanyt…

A gyökeres változáshoz leginkább arra lenne szükség, hogy az MKPK új elnöke értse és gyakorolja is a szinodalitás módszerét, ellene hatva a klerikalizmusnak.

Figyelmesség, meghallgatás, elszámoltathatóság, átláthatóság – olyan értékek, amelyek soha nem ártottak a kereszténységnek.

Képzeljünk el egy beszélgetősebb egyházat! S ha elképzeltük, próbáljuk megfogalmazni, milyen érzések vannak bennünk! Alighanem a pozitívumok kerülnek majd többségbe.

A szótlanság, a kivárás, a taktikázás helyett nagy igény mutatkozik a bátor megszólalások egyházára is; nevezhetjük ezt politikai függetlenségnek vagy egyházi szuverenitásnak is. Egy-egy súlyos társadalmi problémát érintő megszólalásnak kétségkívül jelentős kockázata van,

de a meg nem szólalás akkor is sokkal ártalmasabb, ha a károkozás kevésbé látványos.

Vajon van-e jól – hitelesen, helyesen, bátran, őszintén, érthetően, evangéliumi módon – kommunikáló elnökesélyes az MKPK tagjainak sorában?

Az őszinteség arra vonatkozóan is meghatározó szempont, hogy az egyház tagjai és a társadalom részéről egyaránt jogos elvárás a múlttal, különösen a gyengeségekkel való szembenézés. Ez nem nélkülözheti az értékek elismerését, a pozitívumok nevesítését, de a magyar katolikus egyházat egyértelműen megbízhatóbb, biztonságosabb közösséggé kellene formálni. Nem másokra mutogatni, nem mentegetőzni, hanem tükörbe nézni, s így, igaz módon haladni tovább.

A hűvös, távolságtartó hozzáállás helyett lehetne mindezt akár barátságosan is tenni? Ferenc pápa óta tudjuk, hogy erre igen a válasz. A magyar püspökök között sem lehetetlen felfedezni mosolygós, kedves, közvetlen személyiségeket, akikkel szívesen tölt időt az ember, akikre van kedvünk odafigyelni; olyan valódi pásztorokat, akiket örömmel követnénk is.

Az előző „négy boldogság” tömören összefoglalva: a jövőben beszélgetősebb, bátrabb, biztonságosabb, barátságosabb egyházra lenne szükség – amint ezt Gulyás Péter egyházi fejlesztő is megfogalmazta a vele készült interjúnkban. Akkor lesz nagyobb esélye egy ilyen fordulatnak, ha az MKPK élére is olyan személyt választanak, aki képes végrehajtani a szükséges változásokat.

Kivel tovább?

Lehet akár túl idealisztikusnak is tartani az iménti profilt, de biztosan van olyan tagja a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának, nem is egy, akire illik a leírás. Számos jó pásztor, értékhordozó lelki karakter alkotja a magyar püspökök közösségét – miattuk is elszomorító, hogy az elmúlt tíz évben az „egység” megtartása leginkább jellegtelenséget, öncenzúrát eredményezett, s ha valaki mégis megtörte az elvárt csendet (lásd Székely János szombathelyi püspök felszólalását a szociális törvény ügyében), nyilvános feddést kapott.

Az egyház belső fórumain jó ideje zajlik a párbeszéd, s vannak esélyesebbnek tűnő jelöltek az MKPK elnöki tisztségére. A választásba nincs ugyan beleszólásunk, de arra bátoríthatjuk a döntéshozókat, hogy a katolikus egyház küldetését szem előtt tartva, a hazánkban működő számos életteli egyházi közösség, lelkiségi mozgalom értékeire, különösen a peremre szorultak, az egyház intézményétől eltávolodott hívek lelkipásztori szempontjaira tekintettel voksoljanak. Ha a magyar katolikus püspökök is beszélgetősebb, bátrabb, biztonságosabb, barátságosabb egyházat szeretnének építeni, tudnak találni erre alkalmas vezetőt maguk között.

Az MKPK tagjai

Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek
Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek
Ternyák Csaba egri érsek
Udvardy György veszprémi érsek, az MKPK alelnöke
Kocsis Fülöp hajdúdorogi metropolita
Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök
Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök
Székely János szombathelyi megyéspüspök
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök
Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök
Varga László kaposvári megyéspüspök
Hortobágyi T. Cirill OSB pannonhalmi főapát
Szocska A. Ábel OSBM nyíregyházi megyéspüspök
Marton Zsolt váci megyéspüspök
Felföldi László pécsi megyéspüspök
Berta Tibor tábori püspök, katonai ordinárius
Varga Lajos váci segédpüspök
Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök
Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi segédpüspök
Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök
Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök