Ügynökök ne kíméljenek! A Szemlélek teret kínál egykori hálózati személyek vallomásának

A kormány ígérete szerint október 22-én pótolják a rendszerváltás utáni évtizedek mulasztását, és nyilvánosságra hozzák az úgynevezett ügynökaktákat. Az adatbázisban minden bizonnyal több egyházi személy neve fog megjelenni. A Szemlélek felhívással fordul az érintettekhez: lehetőséget kínálunk nekik, hogy biztonságos környezetben, maguk adjanak számot a múltjukról.

Az utóbbi évtizedekben számos érv megfogalmazódott arról, hogy miért kellene, illetve miért nem volna szabad nyilvánosságra hozni az 1990 előtti korszak hálózati személyeinek nevét és jelentéseit:

⧫ Nem a sok esetben megzsarolt ügynököket, hanem a szocialista diktatúra igazi felelőseit, a pártállam fenntartóit kellene számonkérni.

⧫ Sok dokumentumot megsemmisítettek, így ma már nem kaphatunk teljes képet.

⧫ Abból a tényből, hogy valakit beszerveztek, még nem derül ki, hogy az illető lelkiismeretét mekkora bűn terheli.

A másik oldalon:

⧫ A múlttal való szembenézés nélkül nincs társadalmi megtisztulás.

⧫ Az egykori ügynökök közül többen köztünk élnek, és úgy igazságos, ha jelenüket a múltjuk ismeretében helyezzük mérlegre.

⧫ A nyilvánosságra hozatal megakadályozná, hogy valakit ma is zsaroljanak a korabeli tetteivel.

Hirdetés

Ahhoz, hogy még inkább lássuk a helyzet összetettségét, három kritériumot kell szem előtt tartanunk, amelyek segíthetnek értelmezni az egyéni életutakat:

⧫ Beszervezési alap: önként, meggyőződésből, vagy kompromittáló, zsaroló, adatokkal kényszerítve.

⧫ Együttműködés vállalása: a konspiratív kapcsolat tudatos és szervezett elfogadása, fedőnév választása, és a feladatok ismerete.

⧫ Dokumentáció: aláírt beszervezési nyilatkozat és az operatív tiszt által készített beszervezési jelentés, valamint annak vizsgálata, mit és hogyan jelentett valaki.

És valóban: nem egy életutat ismerünk, melynek egy pillanatában az állambiztonság talált olyan magánéleti körülményt, amellyel „meg tudta fogni” a beszervezésre kiszemelt illetőt. Az ötvenes évek kemény, majd a Kádár-korszak puha diktatúrájában pedig nem mindenkinek volt ereje az ellenszegülés következményeként vállalni a börtönt vagy a teljes ellehetetlenítést. Ellenben sok III/III-as ügynök igyekezett nem ártani, sőt volt, aki felhívta környezete figyelmét, hogy a társaságában óvatosan beszéljenek, mert mindenről jelentést kell írnia. Az ő számukra szolgálhatott utólagos igazodási pontként a néhai Jelenits István gondolata egy 2005-ös Heti Válasz-interjúból:

„A hősök példájából mindnyájan okulhatunk, de az egyház legfontosabb tagjai nem a hősök, hanem a szentek. A hősök nem mind és nem föltétlenül szentek, s a szentek talán nem mind és nem föltétlenül hősök.”

Az eddigi gyakorlattal ugyanakkor olyan jellemtelen ügynökök is a homályban maradhattak, akik akár karriervágyból, akár „hazafias” alapon (értsd: az állampárt elvtelen támogatóiként) írtak alá, jelentéseikkel adott esetben súlyos károkat okozva a környezetüknek. Az aktanyilvánosság kérdésében így az általános társadalmi igazságérzet és a minden ügynöknek személyesen kijáró igazságosság szempontja áll egymással szemben, jószerivel kibékíthetetlen ellentétben. És míg az utóbbi évtizedekben a kutatók számára már elég széles körben nyitva állt a megismerés lehetősége, most a kormány kilátásba helyezte, hogy az október 23-i nemzeti ünnep előtt egy nappal nyilvánosságra hozza az ügynökaktákat.

A vonatkozó jogszabály még nem született meg, így még nem tudni, hogy pontosan milyen iratokról, dokumentumokról kerül le a titkosítás pecsétje. Sok múlik majd a megvalósítás mikéntjén; így is valószínűsíthető azonban, hogy a hamarosan megismerhető anyagokban nem egy, ma is tevékenykedő egyházi, illetve valamely felekezethez köthető civil személy neve fog szerepelni. Minden akta egy-egy emberi történetre, sorsra világít rá – a fenti két véglet között megannyi árnyalattal –

szükségképpen töredékesen, állambiztonsági tükörcserepek által homályosan bemutatva az egykor történteket.

Október végétől újságírók, kutatók és magánszemélyek sokasága fogja belevetni magát a feltáruló archívumba, hogy aztán keresése eredményeit ki-ki az érdeklődésétől és adott esetben az érdekeitől függően tálalja a nyilvánosság számára.

Erre a valószínűsíthető helyzetre készülve a Szemlélek felhívással fordul mindazon egyházi – vagy éppen más körbe tartozó – érintettek felé, akik szorongva várják október 22-t.

Felkínáljuk számukra a lehetőséget, hogy lapunk hasábjain maguk álljanak elő a múltjukkal,

mondják el, az ő olvasatukban mi és hogyan történt – megelőzve, hogy ezt mások tegyék, kiszámíthatatlan szempontjaik alapján. Célunk, hogy olyan biztonságos közeget teremtsünk, ahol ki-ki tisztázhatja, mi is történt vele pontosan, ezzel megszabadulva a múlt terhétől, mielőtt három és fél évtized után megnyílnak az akták.

Tisztában vagyunk vele, hogy ennyi idő után is roppant nehéz számot adni az egykor történtekről. Jó példaként az evangélikus egyház gyakorlata állhat előttünk. Lutheránus barátaink már évtizedekkel ezelőtt elkezdték a múltfeltárást, az eredményeket Háló címmel könyvsorozatba rendezték, és a kezdeményezés során minden érintettnek lehetőséget adtak, hogy személyes megjegyzéseket fűzhessen a történészek munkájának eredményeihez. Megrendítő olvasmányok ezek, melyek ismeretében jobban beleélhetjük magunkat azok helyzetébe, akik annak idején készek voltak az együttműködésre.

A Szemlélek vállalja, hogy a beérkező vallomásokat bármiféle ítélkezés és kommentár nélkül közzéteszi; igény esetén pedig állunk rendelkezésre, hogy a témát interjú keretében dolgozzuk fel. A jelentkezéseket az címen várjuk október 10-ig.

„Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot”

– ezzel a mondattal kezdődik Esterházy Péter Harmonia Cælestis című könyve az édesapjáról; arról az Esterházy Mátyásról, akiről fia csak a kötet befejezése után tudta meg, hogy 1990 előtt az állambiztonság ügynöke volt. „…az igazság szabaddá tesz majd benneteket” – ezt az ígéretet pedig János apostol evangéliumában olvassuk. Kezdeményezésünkkel ennek a felszabadító szabadságnak az érvényesüléséhez és megéléséhez szeretnénk hozzájárulni a magunk szerény eszközeivel.