Amilyen csillagokat követünk, azokhoz leszünk hasonlóvá – Laci atya gondolatai az év kezdetén.
Az Úr ebben az évben is változásra hív. Mondj igent, hogy növekedhess a szeretetben és a békességteremtésben.
A szeretet útjában nem a másik áll, hanem a gőgöd. Az elakadások azt jelzik, hogy Jézusnak növekedni, neked pedig kisebbedned kell.
Amikor elakadunk a szeretetben, nem feladnunk kell, hanem tanulni Jézustól, hogyan lehet még az ellenséget is szeretni.
Jézus nem egyeztetett időpontot Jánossal a Jordánhoz. János viszont figyelt a Szentlélekre, így felismerte a meglepetések Istenének érkezését és tanúságot is tett róla.
Ha itt a földön az élet, és a Krisztusban való élet ennyire szerethető, akkor mennyivel inkább fogjuk szeretni az életet, és az örök életet, odaát.
Jézus Krisztus megjelent a népek között, hogy követői megjelenítsék őt a nemzetek között.
Adj hálát a téged Krisztushoz vezető „csillagokért”. Ismerd fel, imádd, és válj te is másokat Őhozzá vezető „csillaggá”.