Van, amihez jobban értenek az állatok, mint az emberek

Humor, mosoly, életerő – ezzel találkoztunk az idősgondozásban hazánkban elsőként speciális lovas programmal is kísérletező pilisvörösvári Szent Erzsébet Otthonban.

A betegszobába inkább ne kísérjetek el minket – kéri Gabi, mert bár még csak második alkalommal jár az intézményben a lovával, máris kitapasztalta: egy ágyhoz kötött beteg esetében annyira intim a környezet, annyira más típusú ott a kommunikáció, hogy nem szívesen zavarná meg őket. Nem is kell tovább magyaráznia, teljes mértékben megértem, hogy semmi keresnivalója ott egy magazin stábjának.

Én már azon is csodálkozom, hogy nem az udvaron fogunk majd beszélgetni, hanem az idősotthon ebédlőjében, ahol már húsz- huszonöten várakoznak izgatottan, hogy megsimogathassák, megfésülhessék, vezetőszáron vezethessék Coopert, a mini pónit. Gazdája, Hutera-Krasznai Gabriella épp egy kérdezz-felelekbe kezd az otthon lakóival: lovakkal kapcsolatos ismereteikre kíváncsi a sörénybe rejtett feladványokkal. Vannak könnyebb kérdések, például hogy ehet-e a ló almát, de vannak nehezebbek is, például hogy mennyi ideig élnek a mini pónik, vagy hogy lehet-e nekik gyógynövényeket adni? Aki jól válaszol, adhat egy kekszet Coopernak.

Feladatok Cooper sörényében (Fotó: Árki Kristóf)

A Szent Erzsébet Otthonban semmi nem kötelező, de a bentlakók szívesen járnak mindenféle programra.

Havi hírlevél is van, alapvetően ebből értesülnek a különböző szabadidős tevékenységekről: festés, agyagozás, társasjáték, gyógytorna, origami és egyéb kézműves foglalkozások is találhatók az „étlapon”, melyből mindenki „à la carte” válogathat.

Az itt lakó időseknek csak a töredéke képes segítség nélkül mozogni, ezért, ha igénylik, az ápolók odatolják őket kerekesszékben a csoporthoz, és vissza a szobájukba. Sőt, amit lehet, a már említett betegszobába is igyekeznek eljuttatni, ugyanis ott is végbemehetnek csodák:

– El sem tudom mondani, hogy milyen élmény volt az első találkozás. Amikor ezek az ágyban fekvő betegek meglátták, hogy becsattog egy paci a szobájukba, olyan ember arcán is mosolyt láttunk, akiről nem is gondoltuk, hogy ilyen érzelmekre még képes. Olyan pluszt ad a lakóinknak, hogy ezt nem megengedni, erre nem nyitottnak lenni nem lehet – ezt már Medve Mónika, a száz időst ellátó intézmény szociális kapcsolatokért felelős igazgatója meséli, mikor épp azt fejtegetem neki, hogy nem lehet egyszerű döntés egy állatot beengedni a falak közé.

Keksszel etetik Coopert (Fotó: Árki Kristóf)

Mint kiderül, ők már régóta elkötelezettek az állatasszisztált terápia mellett (ez a foglalkozás hivatalos elnevezése), kutyákkal korábban már dolgoztak együtt, csak a koronavírus-járvány megszakította a folyamatot. Az ötlet, hogy állatokkal is együtt dolgozzanak, onnan jött, hogy – ahogyan Mónika fogalmaz – „valami mást akartunk”. Ez a mást akarás mára odáig jutott, hogy a pilisvörösvári otthon az országban elsőként nyújt lakói számára speciális lovas programot.

Az állatasszisztált programok között a pónival támogatott látogatói program állatasszisztált aktivitásnak tekinthető, melynek lényege a foglalkozásokon résztvevők életminőségének javítása. A foglalkozás célja a stressz és az esetleges izoláció csökkentése mellett a szociális és a kommunikációs képesség fejlesztése is. A program során különböző feladatokkal sarkallják aktivitásra a résztvevőket, akik így sikerélményhez jutnak, valamint a pónival való kapcsolat során ismereteket szereznek az állat viselkedéséről, életmódjáról.

Az egyik dolgozó ismerte Gabit, aki nem messze lakik az otthontól, és rendszeresen tart lovas foglalkozásokat iskolákban. Gyorsan kiderült, hogy az elképzeléseik találkoztak: Gabi álma éppen az volt, hogy Cooperrel az általános iskolás gyerekek mellett az idősekhez is eljusson.

Mónika egyértelműen úttörő személyiség. Azt mondja, egyelőre semmilyen kutatás nem támasztja alá az állatasszisztált terápia jótékony hatását az idős, és adott esetben beteg emberekre, de őt ez nem érdekli:

– Mi látjuk, hogy mit hoz ki Cooper az idősekből –  egyértelműen jó hatással van rájuk – fogalmaz az igazgató.

Cooper és Hutera-Krasznai Gabriella (hátul) az idősek körében (Fotó: Árki Kristóf)

És hogy miben tér el a ló meg a kutya? Gabi szerint a ló egészen más kommunikációt igényel: nem irányítható olyan könnyen, nem fog leülni vezényszóra, és egészen másképpen hangolódik rá az emberekre. Az idősek közül ráadásul nagyon sok a vidéki, akiknek korábban volt kapcsolatuk állatokkal, köztük lóval is, ami visszahozza a régi emlékeket, és rögtön kialakul egy beszélgetés is velük. Ezenkívül

Cooper motivációt is ad:

a fekvőbetegek felülnek hozzá, adott esetben felállnak miatta, de a járóképesek is szinte felugranak a székből, hogy szeretnének sétálni vele. Az érintésnek pedig bizonyítottan nyugtató, stresszoldó hatása van. A szenzomotoros (a mozgató és az érzékelő szervek összehangolásával kapcsolatos, a szerk.) ingerlés is olyan fiziológiai folyamatokat indít be, melyek jó hatással vannak a mentális állapotra.

Különleges kommunikáció ló és ember között (Fotó: Árki Kristóf)

A mini póni, mint minden lófajta, menekülő állat, ezért Cooper is speciális kiképzést igényelt a terápiás munkához. Gabi otthoni környezetben szoktatta hozzá azokhoz az ingerekhez, melyek egy zárt intézményben érhetik. Így tanult meg gond nélkül liftezni, nem zavarja a televízió, a rádió hangja, és azt is tudja, hogy ha ki van rakva valamilyen élelmiszer az asztalra, az nem egyértelműen az övé. A szobatisztaság az egyetlen, amire nem lehet őt megtanítani, de Cooper ebben is együttműködő. Nagyon ritkán fordul elő “baleset”, ha teheti, akkor kint végzi el a dolgát, de az ápolók természetesnek veszik, ha a terápia takarítással is jár.

Fontos, hogy Coopernek is pihennie kell ahhoz, hogy folyamatosan minőségi munkát tudjon végezni.
– Figyelni kell a lóra is, hogy ne veszítse el a lelkesedését, biztosítani kell neki a pihenőidőt, ezért nem is jövök minden héten, és az időseknek is jó, ha már hiányzunk nekik – mondja Gabi.

Frizura-igazítás (Fotó: Árki Kristóf)

Mónikától még megtudom, hogy a legtöbb lakójuk szoros megfigyelést igényel, amit a családok általában nem tudnak felvállalni, de Lajos, az egyik itt lakó, másként vélekedik, mikor róluk érdeklődöm:
– Itt csak fiatalok laknak – mondja viccelődve, és a látogatás végére nekem is az az érzésem, hogy ebben az intézményben tudatosan törekednek a humor, a mosoly, az életerő megőrzésére.

Szerelmese vagyok a közéletnek és a közbeszédnek. Hiszem, hogy magas szinten ezeket művelni csak szabadon gondolkodva lehet: a valóság és az igazság talaján állva, megengedve magunknak a változás lehetőségét.