Az évek óta hódító longevity iparággá nőtt, azt ígérve, hogy akár százévesen is aktív életet élhetünk. Érthető persze, hogy szeretnénk késleltetni az öregedést – de mi lesz az emberi méltósággal, és hogyan illeszkedik mindez Isten tervéhez? A kérdést Karácsonyné Kiss Enikő, a hévízi Szent Lukács Idősek Otthona vezetőjének segítségével vizsgáljuk.
Az öregedés sokáig adottság volt, ma viszont inkább afféle projekt. A longevity – a hosszú, lehetőleg egészségben eltöltött élet eszméje – az elmúlt években kilépett a tudományos diskurzusból, és önálló iparággá vált. Klinikai kutatások, életmódprogramok, technológiai fejlesztések és befektetői tőke épül arra a feltételezésre, hogy az emberi élet meghosszabbítható, sőt optimalizálható is.
Ez a törekvés önmagában nehezen vitatható. Az egészség megőrzése, a betegségek megelőzése, az aktív időskor olyan célok, amelyek széles társadalmi konszenzust élveznek. Ugyanakkor a longevity-jelenség mögött kirajzolódó logikák olyan gazdasági, társadalmi és antropológiai kérdéseket vetnek fel, amelyek túlmutatnak a biológiai lehetőségeken. A kérdés nem csupán az, hogy meddig élhetünk, hanem hogy mit kezdünk ezzel az idővel, és ki határozza meg az élet határait. A keresztény gondolkodás pedig nem pusztán az élettartam meghosszabbításának lehetőségét vizsgálja, hanem azt is vallja, hogy az emberi élet értéke független annak hasznosságától, az egészségi állapottól vagy a teljesítőképességtől.
Tudomány, piaci trend vagy emberi vágy?
A longevity-ipar alapját a biogerontológiai kutatások adják, amelyek az öregedés sejtszintű mechanizmusait vizsgálják. Az utóbbi évtizedekben jelentős eredmények születtek. Az anyagcsere-folyamatok szabályozása, a gyulladásos reakciók csökkentése, a genetikai károsodások javítása mind olyan területek, amelyek hozzájárulhatnak az élettartam növeléséhez.
A longevity olyan szolgáltatásokat kínál, mint a személyre szabott egészségtervek, a biomarker-alapú szűrések, a táplálkozási protokollok, sőt életmód-technológiák ígérik a „jobb öregedést”. A jelenség gazdasági vonatkozása nem elhanyagolható. Öregedő társadalmunkban a hosszabb élet egyben hosszabb munkaképes időszakot is jelent. A nyugdíjrendszer fenntarthatósága, a munkaerőpiac stabilitása és a fogyasztás ösztönzése olyan tényezők, amelyek
érdekeltté teszik a rendszert a produktív öregedés támogatásában.
Ez felveti a kérdést: vajon a longevity az emberi jólét szolgálatában áll, vagy egy olyan gazdasági logika része, amely a hosszabb életet a termelékenység meghosszabbításaként értelmezi? A válasz nem egyértelmű. Az egészségtudatosság valódi értéket képvisel, ugyanakkor könnyen beépül egy olyan rendszerbe, amely az embert elsősorban erőforrásként kezeli. Keresztény szemmel ez a megközelítés azért problematikus, mert az ember nem eszköz, hanem önmagában értékes személy. Ha az élet meghosszabbítása elszakad ettől a szemlélettől, az oda vezethet, hogy az ember méltósága a teljesítőképességéhez kötődik.
Mit jelent ténylegesen hosszabban élni?
A longevity egyik ígérete, hogy nemcsak az élet hossza, de annak minősége is javul. A gyakorlat azonban árnyaltabb képet mutat – magyarázza Karácsonyné Kiss Enikő, a hévízi Szent Lukács Idősek Otthona intézményvezetője, aki napi szinten találkozik az idősödés következményeivel. „Azt látjuk, hogy valóban kitolódik az élettartam. De ez nem jelenti azt, hogy az emberek egészségesebben is élnek” – mondja.
Ez a megfigyelés egybeesik a nemzetközi trendekkel, melyek szerint a krónikus betegségek (demencia, szív- és érrendszeri problémák, mozgásszervi leépülés) egyre hosszabb ideig kísérik az élet utolsó szakaszát. Karácsonyné Kiss Enikő azt mondja: „Ha valaki bekerül egy olyan intézménybe, mint a miénk, akkor napi 24 órás gondozást, orvosi felügyeletet, kiszámítható étkezést kap. Ez sok esetben valóban meghosszabbítja az életet, de a betegségeket nem szünteti meg. Az ember tehát tovább él, csak éppen ugyanabban a beteg állapotban.”
Az idősellátás mindennapjai egy másik, kevésbé látható feszültséget is felszínre hoznak,
méghozzá az egyéni méltóság és az intézményi működés korlátai közötti ellentmondást. „Számomra a méltósággal megélt öregkor azt jelenti, hogy mindenkit a saját múltjával, személyiségével együtt fogadunk el, és ennek megfelelően gondozunk. De egy intézményben, ahol kilencven ember él kilencven különböző igénnyel, ez rendkívül nehéz. Sőt, bizonyos értelemben lehetetlen” – állítja Karácsonyné Kiss Enikő. A gondozás személyre szabása olyan korlátokba ütközik, mint a munkaerőhiány, az adminisztratív terhek vagy az egyre rosszabb állapotban érkező lakók.
A társadalmi különbségek szintén élesen megjelennek. „Van egy réteg, amely tudatosan készül az időskorra, és figyel a táplálkozásra, mozog, vitaminokat szed. De ezt sokan nem engedhetik meg maguknak, sem anyagilag, sem a hozott életminta miatt. Ők általában rosszabb állapotban érkeznek meg az idős korba.” A longevity tehát nem egyéni döntések kérdése, hanem összefügg a társadalmi helyzettel, az életúttal és az erőforrásokkal.
Keresztény perspektíva az öregedésről
A longevity egyik alapfeltevése az emberi kontroll kiterjeszthetősége, vagyis hogy az élet jobbá és hosszabbá is tehető. A keresztény gondolkodás ezzel szemben hangsúlyozza az élet ajándék jellegét és végességét. Napjaink uralkodó logikája ahhoz vezet, hogy az öregedést problémaként kezeljük, amelyet meg kell oldani. A keresztény szemlélet ezzel szemben az élet teljességét hangsúlyozza, a kezdetétől a végéig.
A Szent Lukács Idősek Otthonának működése ebben a tekintetben különösen beszédes. „A lelkiség nálunk a mindennapok része. Hetente vannak szentmisék, biztosított a gyónás, és fontosnak tartjuk, hogy a lakók a szentségekkel megerősítve távozzanak” – mondja az intézményvezető, majd hozzáteszi, hogy a haldoklás kísérése különösen hangsúlyos. „Nem hagyjuk egyedül az embert. Ha nincs mellette hozzátartozó, akkor mi ülünk ott, gyertyát gyújtunk, jelen vagyunk, vele vagyunk. Amikor elmegy, mi kísérjük az utolsó útjára, a temetésére is elmegyünk, és így a közösségünk búcsúzik tőle.” Ez a gyakorlat egy másik dimenziót nyit meg: azt, hogy az élet nem pusztán biológiai folyamat, és az
ember nem csak addig „értékes”, amíg aktív vagy produktív.
Azt, hogy mennyire nem mindegy, milyen életkorban kerül valaki idősotthonba, jól mutatja annak a súlyos beteg keresztény nőnek az esete, aki még abban az időszakban, amikor testileg viszonylag jó állapotban volt, maga kezdeményezte a költözést. A döntés a család számára elsőre furcsa volt, lelkiismereti kérdéseket vetett fel, érzelmi terhet jelentett. Mégis, utólag világossá vált: ez tette lehetővé számára, hogy aktívabban, tudatosabban élje meg élete utolsó szakaszát. „Amikor valaki már nagyon rossz állapotban kerül hozzánk, sok lehetőség elveszik. De ha időben érkezik, még részt tud venni a közösségi életben, programokban, kapcsolatokban” – mondja Karácsonyné Kiss Enikő.
A longevity-jelenséggel kapcsolatban a keresztény gondolkodás legnagyobb kritikája, hogy miközben az öregedést vagy a szenvedést a világ nagy része kiküszöbölendő hibának tartja, a hívők számára ezek az élet természetes részei, melyeken keresztül Isten különleges módon tudja megszólítani az embert. Bár az orvoslás és a gondozás feladata enyhíteni minden testi vagy lelki kínt, az emberi élet végessége és törékenysége olyan valóság, amelyben a méltóság nem szűnik meg – sőt sokszor éppen ekkor válik a leginkább láthatóvá.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
Nagyon köszönöm a cikket,mert ebből az aspektusból nem ismertem a longevity “ipar” célját,indíttatását.Az egészségben eltöltött évek gazdasági “hasznosságát” mások nem hangsúlyozzák ki ennyire.
Véleményem szerint azonban az egyén saját érdeke is,hogy idős korában is a lehető legjobb egészségben éljen és a szükebb családjának vagy a társadalom egészének sem mindegy, hogy milyen egészségi állapotú emberekkel kell törődnie.