Van tennivaló a kereszténység háza táján

Túl a választáson, túl a húsvéton – de hogyan tovább? Erről is beszélgetett az ATV stúdiójában Gégény István és Rónai Egon.

Hívőként is elég abból a társadalmi jelenségből, hogy minden további nélkül felruházzuk egymást mindenféle jelzővel – ezt a gondolatot olvasta ki az Egyenes Beszéd műsorvezetője a Szemlélek lapigazgatójának korábbi írásából. Rónai Egon szerint ez ellen a hívőknek lenne a legegyszerűbb fellépni, hiszen ami történik, az szembemegy a Biblia szellemiségével, és ezzel a megállapítással Gégény István is egyetértett.

„A legfontosabb kimondanunk, hogy valami nagyon nincs rendben a magyar néplélekkel. És azt, hogy ezt a keresztények, a kereszténységgel kapcsolatban bárki hogyan teszi helyre, az már egy második lépés lehet. De az a kérdés, (…) hogy rendben van Magyarország társadalmának lelke, vagy nincs?”

„Történt egy nagy arányú győzelem, valakiknek itt ünnepelniük kéne, és néhány héttel a választás eredményének ismerete után, az elmúlt napokban nem érzem, hogy bármiféle eufória átjárná Magyarország társadalmának akárcsak egy részét is. Lehet, hogy az én buborékommal van baj, de nem látom, hogy bárki azt mondaná, hogy „megcsináltuk, ez szuper!”. Persze, néhány politikus elmondja azt a néhány mondatot, amit neki ilyenkor el kell mondania, de nem érzem a felszabadultságot. Aki nyomon követi a hírek világát, az láthatja, hogy kvázi egy bizonyos politikai oldalon belül is már elindult egyfajta repedezettség, töredezettség: amikor egy Bencsik Gábor kritikával illeti az MTVA elfogultságát, akkor ő maga is megkapja a magáét a saját oldalától. Tehát látszik, hogy itt valamiféle nagy disszonancia van.”

„A másik pedig, hogy (…) vagyunk nagyon sokan, akik nem úgy képzelik el ezt az országot, ahogyan például az amerikai elnökválasztás idején is láttunk egy térképet, és az kék meg piros volt. Most nemrég láttunk egy térképet, ami zöld, illetve nagy része narancs színben mutatkozott. (..)

Arra szeretnék bátorítani mindenkit, aki a közbeszéd terepein  Magyarországról, Magyarország közösségéről őszintén szeretne beszélni, hogy próbáljon meg elvonatkoztatni a jobboldal, baloldal, konzervatív, liberális, ránk erőltetett sémáktól!

(..) Azt látom, hogy ez a címkézés (…) ez nem vagy jobboldali, vagy baloldali probléma, hanem ez egy nagyon könnyű csapda, amibe belecsúszunk. Próbáljunk meg inkább (..) egyenesen beszélni, ne a háta mögött dobálni vélt vagy valós sérelmek alapján mindenféle jelzőket, hanem megkérdezni, hogy „te, miért így gondolod”, „mit gondolsz egyáltalán erről?” Azt gondolom, a következő időszakra (…) óriási feladatként mutat előre, hogy

beszélgetnünk kell egymással, többet kell hallgatnunk, egymást meghallgatnunk, és talán kevesebbet kéne ítélkeznünk.”

„Minthogyha egyfajta vallási béketeremtő szándékkal akarna Putyin és a mögötte álló erők rendet tenni, és kvázi békét teremteni, és e mögé beállt Kirill pátriárka, az orosz ortodox egyház feje. Próbálják ezt az egészet egyfajta (..) vallási mázzal leönteni: a Russzkij Mír, az orosz állam, az orosz világ védelmében indították ezt a – ha úgy tetszik – szent háborút. És sajnos ez erős analógiát von például olyan magyarországi megszólalásokkal, mint keresztény Magyarország, keresztény Európa védelme, és hasonlók.”

„Én azt a valóságot szeretném képviselni – elkötelezett keresztényként, katolikus hittanárként –, hogy Európát nagyon jelentősen befolyásolta, meghatározta a kereszténység is, meg az iszlám is, meg korábbi pogány kultuszok, és ma is mindenféle erők, ideológiák befolyásolják. Elvitathatatlan jelentősége van a kereszténységnek, de hogy keresztény Európáról beszéljünk így, kijelentő módban, az szerintem félrevezetné azt, amiről beszélünk: hogy egy nagyon összetett, sok nemzetű, sok gondolkodású, társadalmi közösségről, amiben valahol van helye a kereszténységnek. Nekem meggyőződésem, hogy túl van dimenzionálva az, hogy nagyon kereszténnyé címkézzük Magyarországot, Európát.”

„Nagyon sok dolga van önmagával, belül a kereszténységnek,

hogy hitelesebben közvetítse magát, és akkor talán én is nyugodtabban mondanám, hogy olyan szépen van jelen a kereszténység Magyarországon – szerintem most azért itt is van bőven tennivaló.”