Vihar jő a magasból?

dw.com

Esti Tükör, 2021. július 15.

Folyamatosan érkeznek a hívek üzenetei minden földrészről a Szentatya mihamarabbi felépülését kívánva. A magyar államfő Magyarország polgárai és a saját nevében kívánt mihamarabbi gyógyulást Ferenc pápának. Áder János kifejezte, imádkozik, hogy az Úr adja meg a pápának az erőt és egészséget további szolgálathoz. A szeptemberi viszontlátás reményében a magyar államfő Isten áldását kérte a Szentatya pásztori szolgálatához.

magyarkurir.hu

A Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország és Lengyelország ellen az esélyegyenlőség és az alapvető jogok védelme érdekében – ezt az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete közölte. Az Európai Bizottság hangsúlyozta, hogy az egyenlőség, valamint a méltóság és az emberi jogok tiszteletben tartása alapvető uniós érték, a Bizottság pedig minden rendelkezésére álló eszközt megragad, hogy megvédje ezen értékeket. Az EB szerint „a kiskorúak védelme jogos közérdek, melyet az Európai Unió is elismer és érvényesíteni kíván. Azonban ebben az esetben Magyarország nem indokolta meg, hogy az LMBTIQ-tartalmak megjelenítése miért volna káros a gyermekek jóllétére, vagy miért nincs összhangban a gyermek mindenek felett álló érdekével”.

168.hu

Az Európai Bíróság emellett vizsgálja a magyar menekültügyi eljárást is, ezért az Európai Unió Bírósága elé idézte Magyarországot a menekültügyi eljáráshoz való hozzáférés jogellenes korlátozása miatt, hogy megállapítsa, a magyar szabályozás ellentétes-e a menekültügyi eljárásokról szóló uniós irányelvvel.

index.hu

Közben az Eurostat legfrissebb adataiból kiderült, hogy az Európai Unióban 2020-ban a 20-34 évesek közel hatoda nem vett részt sem a foglalkoztatásban, sem pedig oktatásban vagy képzésben. Magyarországon ez az arány közel húsz százalékos, amivel bőven elmaradunk az átlagtól, ráadásul a fiatal nők és férfiak foglalkoztatottsága közötti szakadék is hatalmas.

penzcentrum.hu

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a következő órákban viharos széllel, jégesővel, jelentős mennyiségű csapadékkal kísért heves zivatarok alakulhatnak ki több északkeleti járásban, ezért másodfokú riasztást adtak ki.

index.hu

A hétvégén eső váltja a napsütést – a következő napokban borús idő várható, többfelé jelentős mennyiségű csapadék is hullhat. Az elmúlt időszakban tapasztalt kánikula nem tér vissza, a maximumok jellemzően 30 Celsius-fok körül alakulnak.

unsplash.com

Közben már 42-re nőtt a németországi ítéletidő áldozatainak száma. A kedden kezdődött özönvízszerű esőzés miatt az ország nyugati részén fekvő Rajna-vidék-Pfalz és Észak-Rajna-Vesztfália tartomány több térségében megáradtak a folyók és patakok, és alámostak utakat, elöntöttek udvarokat, pincéket, házakat, helyenként egész településeket. Mentés közben két tűzoltó is meghalt. A szövetségi meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint az időjárási helyzet várhatóan a hét végéig alig változik. Az ország nagy részén továbbra is számolni kell azzal, hogy rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék hullhat.

hang.hu
Szűrő vagyok. Átfolyik rajtam a világ. Ami fennakad, érzéssé és gondolattá válik bennem. Gyerek vagyok, anya és nagyi. Nő, társ, barát. Örök tanuló, régóta tanító. Tudom a különbséget a gondolkodva szeretés és a szeretve gondolkodás között. Utóbbit gyakorolom. Remélem, ez szóvá vált érzéseimen és gondolataimon is átszűrődik.