Szilveszterkor hajlamosak vagyunk nagy fogadalmakba menekülni, vagy fáradtan legyinteni az egész évre. Pedig van ebben az átmenetben más is. Olyan elcsendesedés, amelyben nem döntéseket kell hozni, hanem őszintén ránézni arra, hogyan voltunk jelen önmagunkban, kapcsolatainkban, közös ügyeinkben. Erszény Krisztián szilveszteri gondolatai nem lezárni akarják az óévet, hanem megérteni, mit viszünk tovább belőle a következőre.
A szilveszter számomra arról a különös megállásról szól, ami akkor is bekövetkezik, ha nem terveztem előre. Az év utolsó napján nehezebb elrohanni önmagam elől. Visszanézek az eltelt időszakra, és őszintén rákérdezek, hol voltam jelen igazán ebben az évben, és mely tapasztalatokat éltem meg valóban, s nem csupán túléltem őket.
Ilyenkor könnyebb kimondani, hogy volt, amit elrontottam. Hogy voltak mondatok, amelyeket lenyeltem, és olyanok is, amelyeket jobb lett volna lenyelnem. Be lehet vallani a fáradtságot, az indulatot, a beletörődést. Úgy, hogy nem ostorozom magam, inkább igyekszem belátni, hogy
ember vagyok, nem pedig eszménykép.
Persze ezen az estén belefér, sőt kell is a lazítás, az ünneplés, a nevetés. Hogy akár zajosabbak legyünk, mint máskor. De az is rendben van, ha valaki máshogy ünnepel. Otthon, csendben, mondjuk egy jó film mellett.
Az új év első napján más a tempó. A család még alszik, a konyhában hideg a járólap. A kávé illata az egyetlen, ami elér hozzám a derengésben. A telefonon ott marad egy el nem küldött üzenet. Tegnap/tavaly még fontosnak tűnt, ma/idén már nem tudom, hiányozna-e bárkinek. Kinézek az ablakon: odakint is csend van. Ilyenkor érzem igazán, hogy az új év nem berobban, hanem megérkezik. Halkabban, mint vártuk.
Nekem az újév nem a nagy fogadalmak ideje. Inkább annak a belső kérdésnek a tere, hogy
mit szeretnék másképp csinálni, hogyan induljak neki a következő időszaknak
úgy, hogy közben ne kelljen megtagadnom mindazt, ami mögöttem van.
Nem gyökeres változásra vágyom, hanem emberibb léptékre. Kevesebb azonnali reflexre, több türelemre. Kevesebb ítéletre magammal és másokkal kapcsolatban is.
Ebben a megállásban előkerülnek azok a kérdések, amelyek az óévben újra és újra megérintettek. Nem vádlón teszem fel őket, inkább őszintén, befogadóan.
⧫ Előfordult-e, hogy félelemből hallgattam el fontos mondatokat, vagy éppen kimondtam olyanokat, amelyek inkább sebeztek, mint építettek volna?
⧫ Megesett-e, hogy vitáimban fontosabbá vált a győzelem, mint a megértés?
⧫ Volt-e úgy, hogy törzsi reflexek alapján csak úgy sodródtam a közéletről folytatott beszélgetéseimben?
⧫ Mindig emberként beszéltem-e azokról, akikkel nem értettem egyet?
⧫ A hírfogyasztás közepette hagytam-e, hogy az indulat irányítsa a figyelmemet, és észrevettem-e, mikor válok önvédelemből cinikussá?
Az év vége közéleti értelemben is fárasztó. A közbeszédet uraló kérdések, a híroldalak főcímei, a kommentháborúk azt az érzést erősítik:
nem az a legnagyobb baj, hogy nem értünk egyet, hanem hogy közben elfáradunk egymásban.
Ez a fáradtság pedig nem marad a képernyőkön: beköltözik a mindennapokba, a kapcsolatainkba is.
Az új év nem arra hív, hogy ezekre a kérdésekre végleges válaszokat adjunk. Inkább arra, hogy megőrizzük a józanságunkat. És talán arra is, hogy néhány csendes, következetes döntéssel irányt jelöljünk ki. Nem nagy fogadalmakról van szó, hanem apró, józan elhatározásokról.
⧫ Arról, hogy több türelemmel, és kevesebb azonnali ítélettel szólalok meg.
⧫ Hogy nem mondok olyat, amit élő embernek nem mondanék a szemébe.
⧫ Hogy időt hagyok a csendnek, és nem töltök ki minden bizonytalanságot a véleményemmel.
⧫ Hogy különbséget teszek ügy és indulat között, és nem keverem össze az igazságot a hangerővel.
⧫ És hogy alapállásként megőrzöm az emberséget akkor is, amikor az nem népszerű, és nem jár elismeréssel.
Az új év nem törli el a régit. Amit átéltünk, velünk jön tovább. A kérdés az, hogyan visszük tovább: teherként vagy tapasztalatként, bezárkózva vagy nyitottabban. Az esztendő utolsó napja és az új év első napja közti átmenet afféle irányjelző. Segít, hogy a belső iránytűnket újra a helyes irányba igazítsuk.
Ha szilveszterkor tudunk nevetni, és az új évben nem felejtünk el körültekintően bánni a kapcsolatainkkal, akkor már sokat tettünk magunkért és másokért. Nem kell tökéletesnek lenni – kezdetnek éppen elég, ha nem mondunk le az emberségről és az egymás felé forduló figyelemről.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
