Miért ilyen magas az öngyilkosságok aránya Magyarországon? – A szakpszichológus válasza

Az öngyilkossági statisztikák egy társadalom mélyben húzódó sebeinek hőmérői. Hogyan ismerhetjük fel a csapdába esett ember vészhívását, miért válnak különösen sérülékennyé a lelkipásztorok, és miként fér meg egymás mellett hit és pszichológia? A megelőzés mai világnapja előtt Flach Richárd klinikai szakpszichológussal, kutatóval, evangélikus presbiterrel beszélgettünk.

– Nemrég tért haza Litvániaból, az öngyilkosság-megelőzés európai szimpóziumáról. Mi volt a vilniusi konferencia legfontosabb üzenete?

– A párbeszéd elősegítése kutatók és gyakorlati szakemberek, valamint a társadalom szélesebb rétegei között, különös tekintettel azokra, akik érintettek az önpusztító viselkedésben. A konferencián erős kritika érte azt a szemléletet is, amely szerint egy kérdőív segítségével megjósolható, ki fog öngyilkosságot elkövetni. A korszerűbb megközelítés inkább azt vizsgálja, milyen dinamikusan változó lelkiállapot alakul ki közvetlenül a krízis előtt: megjelenik-e a csapdába esettség érzése, a kontrollvesztés, az elviselhetetlen lelki fájdalom vagy a fokozódó nyugtalanság. Pécsi kutatásunk is ehhez kapcsolódik: az eredmények szerint az akut veszély nem ragadható meg pusztán azzal a kérdéssel, hogy valaki kimondja-e az öngyilkosság szándékát. A szakmai szereplések alapján a legfontosabb üzenetnek azt mondanám, hogy a tudományos eredményeket személyre szabott, emberközpontú és a hétköznapi ellátásban is működő gyakorlattá kell alakítani. Ebből a szempontból az összes résztvevő által képviselt közösségnek van fejlődnivalója.

– Miért magasabbak az öngyilkossági mutatók egyes közép- és kelet-európai országokban, köztük hazánkban?

– Az Eurostat legfrissebb adatai szerint 2022-ben az öngyilkosság miatti standardizált halálozási ráta Szlovéniában 18,3, Litvániában 18,2, Magyarországon pedig 16,7 volt százezer lakosra vetítve, szemben a 10,6-os uniós átlaggal. A konferencián elhangzott egy találó megfogalmazás Danutė Gailienė, a Vilniusi Egyetem klinikai pszichológia professzora előadásában. E szerint az öngyilkossági ráta „társadalmi hőmérő”: érzékenyen tükrözheti egy közösség történelmi traumáit, társadalmi feszültségeit.

A diktatúrák öröksége, a gyors társadalmi átalakulások, a közösségi bizalom meggyengülése és a rendszerváltásokkal járó egzisztenciális bizonytalanság hosszú távon is nyomot hagyhatnak.

Erre utal Émile Durkheim anómiafogalma is: a gyors átalakulások idején meggyengülhetnek a közös normák és a társadalmi szabályozás, ami az egyéni bizonytalanság fokozódásán keresztül az öngyilkosság kockázatát is növelheti. Gailienė professzor asszony gondolatával rokon Kézdi Balázs felfogása. Ahogy A negatív kód című könyvében kifejtette, azt kell megértenünk, hogy az önpusztító cselekedet „mit fejez ki a kultúrából, és mit fejez ki az egyénből”. Az egyéni sérülékenység szerinte mindig egy adott történelmi, társadalmi, kulturális és nyelvi közegben találkozik a krízissel. Erdős Márta és Jávor Rebeka – Kézdi-hagyományokon alapuló – elemzése az öngyilkosság és a kivándorlás közötti összefüggést vizsgálva az 1990-es évek hirtelen visszaesését a „világútlevél” bevezetésével hozza összefüggésbe.

– Mit tanulhatunk a kérdésben Litvániától mint bizonyos szempontból hozzánk hasonló társadalomtól?

– Elsősorban azt, hogy az öngyilkosság megelőzése nem kizárólag a pszichiátria feladata, hanem összehangolt társadalmi és közegészségügyi munka. A konferencián bemutatott litván vizsgálatok szerint az öngyilkosság következtében meghalt emberek többsége az előző évben kapcsolatba került valamilyen egészségügyi szolgáltatóval, mentális szakemberhez azonban csak harmaduk jutott el, ami felértékeli a háziorvosok, a sürgősségi dolgozók, a pedagógusok és a közösségi segítők szerepét. A hazai szuicid halálozási arányhoz társulhat továbbá a magas alkoholfogyasztás, a társas elszigetelődés, a pszichiátriai betegségeket övező stigma, a vidéki területek ellátási nehézsége, a férfiak segítségkérését akadályozó téves szerepfelfogások, valamint a mentális egészségügyi ellátás hozzáférési nehézségei.

– Mi teszi különösen sérülékennyé a lelkészeket és a papokat, és mit tehet értük a hívő közösség?

Hirdetés

– Egy vallásos közösségben történő szolgálat sajátos lelki és fizikai terhekkel járhat, hiszen

a lelkész egyszerre lelki vezető, közösségszervező, konfliktuskezelő, akár krízismenedzser,

miközben szinte folyamatosan elérhetőnek kell lennie. A szórványban számos településre kell eljutnia, sokféle feladatot kell magára vállalnia. A lelkész sokak bizalmasa, neki azonban nem feltétlenül van olyan biztonságos közege, ahol őszintén beszélhet a kimerültségéről, a kétségeiről vagy akár egy lélektani krízisről. Attól is tarthat, hogy nehézségeit a közösség a hit gyengeségeként vagy a szolgálatra való alkalmatlanság jeleként értelmezheti.

– Minderről milyen személyes tapaszatalatokat szerzett evangélikus presbiterként?

– Csak néhány éve vagyok presbiter egy kicsi, a Mohács–Magyarbóly–Siklósi Társult Evangélikus Egyházközséghez tartozó gyülekezetben, ezért még sok szempontból ismerkedem ezzel a szolgálattal. Tapasztalataimat nem szeretném általánosítani, hiszen nagyon különbözhetnek más gyülekezetekétől. Azt viszont már most látom, hogy presbiterként valóban lehetünk támaszai a lelkésznek és egymásnak. Sokszor egy figyelmes kérdés, egy kedves gesztus vagy őszinte emberi odafordulás is megtartó erő lehet. Pszichológusi végzettségemből fakadóan az emberek olykor lelki-lélektani nehézségeikkel is megkeresnek, egy gyermek viselkedése, egy nehéz élethelyzet vagy személyes krízis kapcsán. Ilyenkor már a meghallgatás és a megfelelő segítség felé történő útmutatás is sokat jelenthet. A mi evangélikus gyülekezetünk kicsi, mégis erős és befogadó közösség, amely – Isten kegyelméből – újra és újra képes a megújulásra.

– Hogyan találkozik a hit és a klinikai pszichológiai szemlélet?

– Számos pszichológus megfogalmazta már a hit és a spiritualitás jelentőségét az emberi jóllét szempontjából, kiterjesztve a bio-pszicho-szociális komplex szemléletet a spiritualitásra, ami túlmutathat az emberi materialista léten. A hit adhat értelmet, reményt, megtartó kapcsolatokat és olyan nyelvet, amelyen a szenvedésről is lehet beszélni, ahogy a Bibliában olvashatjuk, mondjuk Jób könyvében vagy Dávid zsoltáraiban. Saját életem nehezebb periódusaiban volt segítségemre a Thaly Éva pasztorálpszichológus által javasolt igerészlet, a 121. Zsoltár zarándokéneke:

„Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta. Nem engedi, hogy lábad megtántorodjék, nem szunnyad az, aki védelmez téged…”

Úgy vélem, a két szemlélet jól megfér, kiegészítheti és gazdagíthatja egymást, sajátos, személyes vetületét adva az emberi létezésnek, mint ami önmagán túlmutat. Pszichológusként és evangélikus presbiterként azt gondolom, hogy a közösség feladata a megtartó szeretet, egymás megszólítása és figyelmes meghallgatása, a kapcsolatban maradás és szükség esetén a szakmai segítség irányába terelés kedvesen, de határozottan. Sok gyülekezetben megvan a jó szándék, de hiányoznak a konkrét ismeretek és a szükséges lépések, ezért jó lenne, ha tudnák, kit kell felhívni, hová lehet irányítani valakit, és mit kell tenni közvetlen veszély esetén.

– Milyen tünetek jelezhetik előre az esetleges öngyilkossági szándékot?

– Elsősorban a viselkedés feltűnő megváltozása: visszahúzódás, elszigetelődés, érdeklődésvesztés, alvászavar, depresszió, fokozott nyugtalanság vagy alkoholfogyasztás. Figyelmeztető lehet a markáns reménytelenség, a csapdábaesettség érzése, a búcsúzkodás, fontos tárgyak elajándékozása, vagy az olyan mondatokok, mint „nem bírom tovább”, „jobb lenne nélkülem”. Egy konkrét öngyilkossági kijelentést vagy előkészületet önmagában is komolyan kell venni. Az önsértés pedig halálvágy nélkül is szakmai segítséget igényel. Merjünk rákérdezni az öngyilkosággal kapcsolatos gondolatokra vagy késztetésekre: ez a – téves hiedelmekkel ellentétben – nem növeli a veszélyt, hanem megnyithatja a beszélgetés, a segítségnyújtás útját. Hallgassuk meg az illetőt ítélkezés nélkül, és segítsünk szakemberhez fordulni.

Fontos, hogy közvetlen veszélyben ne hagyjuk egyedül, ne ígérjünk feltétlen titoktartást.

– Mi az öngyilkosság megelőzését célzó mai világnap legfontosabb üzenete?

– A 2024-2026-os világnapi kampány jelmondata a „Changing the Narrative on Suicide”, üzenete pedig: „Start the Conversation” – vagyis változtassuk meg az öngyilkosság értelmezését, és kezdjünk el beszélgetni. Egyéni szinten talán a legfontosabb az, hogy merjünk odafordulni a másikhoz, ha válsághelyzetet tapasztalunk, kérdezzünk rá, és ne siessünk tanácsokat adni. Magyarországon különösen fontosnak tartom az öngyilkossággal és a lelki nehézségekkel kapcsolatos tévhitek, valamint a megbélyegzés ártó hatása elleni közösségi munkát. Iskolapszichológusi és klinikai tapasztalataim azt erősítik bennem, hogy a figyelmes odafordulás mellett időben elérhető szakmai segítségre is szükség van. Ehhez a családok, iskolák, gyülekezetek és az egészségügy együttműködése kell – a világnapon túl, a hétköznapokban is.

A 116-123-as lelki elsősegély országosan, éjjel-nappal ingyenesen hívható. A pécsi S.O.S. Élet Telefonszolgálat a 06-80-505-390-es számon naponta 19 és 7 óra között érhető el, szintén díjmentesen.

A European Symposium on Suicide and Suicidal Behaviour („Európai szimpózium az öngyilkosságról és az öngyilkos viselkedésről”) a szuicidológia egyik legfontosabb, kétévente megrendezett európai fóruma. A 21. találkozónak idén augusztus 26-29. között Vilnius adott otthont, „Rethinking Suicide Research and Prevention„ („Az öngyilkossággal kapcsolatos kutatások és megelőzés újragondolása”) mottóval.

Flach Richárd annak a több évtizedes pécsi szuicidológiai műhelynek a képviseletében volt jelen és tartott előadást, amelynek történetéhez és mai munkájához többek között Kézdi Balázs, Fekete Sándor, Osváth Péter, Vörös Viktor és Tényi Tamás neve is kapcsolódik. A bemutatott eredmények ebből a szakmai folytonosságból, a Pécsi Szuicidológiai Munkacsoport munkájából, valamint a New York-i Mount Sinai Beth Israel és az Icahn School of Medicine at Mount Sinai kutatóival – köztük Igor Galynkerrel, Lisa Cohennel és munkatársaikkal – folytatott nemzetközi együttműködésből születtek.