A 19. századi oktatási rendszert foldozgatjuk, miközben 21. századi oktatásra lenne szükség

„Van-e egyáltalán válság a hazai oktatásban, lehet-e valódi krízisről beszélni?” – tette fel a kérdést egy néhány nappal ezelőtti kerekasztal-beszélgetésen az egyik résztvevő.

A „magyar oktatás egyértelműen válságban van, mert a korábban érzékelhető lassú romlás 2010 után felgyorsult” – felelte a Stádium 28 Kör összejövetelén az oktatással, oktatáspolitikával foglalkozó szakemberek egyike. Mindez mára odáig jutott, hogy

„a működésképtelen iskolarendszer tünetei elkezdték a középosztálybeliek gyerekeit is fenyegetni”

– számolt be az MTA köztestületi tagjainak társadalmi fóruma által szervezett rendezvényen elhangzottakról a Qubit.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői arról is beszélgettek, hogy:

  • érdekelt-e a rendszer az utóbbi néhány hónapban nyilvánvalóvá vált oktatásügyi vita megoldásában?
  • van-e remény az oktatási rendszer átütő erejű reformjára?
  • hogyan alakult ki egyáltalán a mostani helyzet az oktatási rendszerben?
  • a tanári fizetések és a szakma presztízsének növelése mellett mire lenne még szükség ahhoz, hogy az oktatási rendszer jelentősen javuljon?

A válaszokban értékes gondolatok, erős állítások hangzottak el, ezekből idézünk:

„Egy 19. századi oktatási rendszer omlott össze és azt foldozgatjuk, miközben 21. századi oktatásra lenne szükség.”

„A szakoktatás 2012-2013-ban történt átszervezésével és a gombamód szaporodó egyházi iskolák bőkezű támogatásával a kormány maga gerjesztette a végsőkig a pedagógushiányt: túl sok lett az intézmény, megszűnt köztük az átjárás és a kevésbé vonzó iskolákba lehetetlen tanárt találni.”

„A korábbi béremelések összege elinflálódott, a nagyvárosokban és Budapesten több lehetőségből választó pedagógusok nem maradtak vagy el se kezdték tanári pályafutásukat, így a düledező rendszer tünetei elérték a középosztálybeli, értelmiségi szülők gyerekeit is.”

„Az 1980-as években még a leginkább megbecsült szakmák közé tartozó tanári hivatás mára a 35. helyet is alig éri el a megbecsültségi indexen.”

„2009-ben az Eurobarometer-felmérések szerint a magyaroknak mindössze 2-3 százaléka látta problémásnak a közoktatást, mára a megkérdezettek mintegy negyede említi az egyik legsúlyosabb problémaként.”

„Semmi arra utaló jel nincs, hogy a magyar kormányt érdekelné, hogyan szerzik meg a magyar gyerekek az önálló élethez szükséges tudást, ha a Pitagorasz-tételt a biosztanár tanítja, mert nincs az iskolában elég matektanár.”

„Amíg a leszakadók felzárkóztatása nem jelentkezik komoly szándékként, addig az iskolarendszer nem fog javulni Magyarországon.”

„A társadalmi elit mindig meg fogja a saját gyerekeinek szervezni az oktatást, ha a középosztály által kiprivatizált állami elitiskolákon keresztül, a végsőkig fokozott szelektálással már nem megy, akkor iskolaalapítással.”

„Az egyházi iskolák számának a felduzzasztásával a kormány a vidéki értelmiségi szavazói felé tett elsősorban gesztust, ám emiatt az egyházi iskolák fontos funkciója, miszerint az elszakadó régiókban a szegényebb családok gyerekeinek nyújt minőségi oktatást, teljesen elveszett. Különösen Kelet-Magyarországon igaz, hogy az egyházi iskolák ehelyett inkább a szegregálódás lehetőségét teremtették meg a tehetősebb vidéki családok számára.”

„Mára minden negyedik diák ideológiailag indoktrináló egyházi intézményben tanul Magyarországon.”

„A kormány az egyházi iskolák számának felduzzasztásával elsősorban a saját értelmiségét igyekszik kinevelni:

az ideológiailag kötött oktatásban részesülő diákság az iskolában kialakult informális kapcsolatrendszeréből táplálkozva később politikai, társadalmi testként funkcionálhat.”

„Az egyházi iskolák pedagógusai mégis szolidaritást vállaltak

az állami alkalmazott kollégáikkal, mert a fenntartók (és a kormány) elkövették azt a hibát, hogy az egyházi iskolákban tanító pedagógusoknak szinte semmivel nem több a fizetése, mint közalkalmazott kollégáiknak, miközben az egyházi iskolák nagyjából négyszeres állami támogatásban részesülnek.”

„A közszféra és főképp az oktatási rendszer fenntartása azon az elgondoláson alapul, hogy az ott állásokat betöltő, súlyosan alulfizetett, illetve a láthatatlan (otthoni) munka nagy részét is elvégző nők majd fenntartják a rendszert. Ez azonban a mai emancipációs folyamatok mellett, hiába nem vesz erről tudomást a macsó magyar kormány, nem működik.”