A szegregáció fő okai az egyházi iskolák? Itt a reformátusok válasza!

A nemzetiségi jogok biztoshelyettesének novemberi állásfoglalása szerint a felekezeti iskolák több településen hozzájárulnak ahhoz, hogy az állami és egyházi intézmények között jelentős különbség alakult ki a hátrányos helyzetű diákok arányában. A megállapításra a katolikus illetékes után most a református egyház részéről Bruckner László, az Oktatási Szolgálat főigazgatója és Eperjesi Tamás fejlesztési koordinátor reagál.

– A jelentés publikálása előtt az ombudsmani hivatal eljuttatta az eredményeket önökhöz?

– Bruckner László: Előzetesen nem láttuk a jelentést, de korábban szakmai konzultációt folytattunk, mert a hivatal az ibrányi eset kapcsán megkereste a református egyházat. (Az ombudsmanhoz érkezett egyéni panasz szerint az iskola felvételi gyakorlata lényegében kizárta a roma gyermekek bejutását – a szerk.) A helyzet sokkal komplexebb, mint amire egy jelentés kiterjedhetett. Az ügy olyan jelenségre hívja fel a figyelmet, amelynek kapcsán el kell gondolkodni azon, hogy az integráció kérdéséről társadalompolitikai szempontból miként vélekedünk. Erről úgy érdemes beszélni, hogy szem előtt tartjuk: legalább öt területen kell beavatkozni, és ebből az oktatás csak az egyik – rajta kívül ott van az egészségügy, a lakhatás, a szociális helyzet és a foglalkoztatás is. Fontos hangsúlyozni, hogy nem romákról, hanem hátrányos helyzetű gyerekekről beszélünk, hiszen ez a mérhető kategória.

– Eperjesi Tamás: Azt, hogy ki roma, senki sem tartja nyilván az iskolában – nagyon helyesen. Ez személyes adat, amely bevalláson alapul. A hátrányos helyzet viszont összetett kérdés, sok mindenre enged következtetni, de arra biztos nem, hogy a hátrányos helyzetűek mind romák lennének.

– A Magyarországi Református Egyház az egyik oldalon kiemelkedő, a hátrányos helyzetű gyerekeket támogató tevékenységet folytat és tanodai hálózatot működtet, erre a jelentés is kitér. Ugyanakkor bírálja egyes egyházi intézmények szelektív beiskolázási gyakorlatát, mondván, az erősíti a szegregációt. Úgy tűnik, a két terület párhuzamos, nem találkozó történet. Hogyan lehetne közelíteni őket egymáshoz?

– B. L.: Hitvallási és történeti okokból a református egyház jellegzetessége, hogy a gyülekezeteiben él. Vagyis alapvetően a közösségeink kormányozzák a saját életüket, és ebben a központi egyházszervezet kevésbé meghatározó. Ezért lehet sokaknak az a tapasztalása, hogy

az egyik gyülekezet haladó, példamutató az integráció kérdésében, a másik meg kevésbé.

Ebben egymástól is kell tanulnunk. Ezért van az, hogy egyes kezdeményezések mögé odaállunk. Borsodban, Szabolcsban, Baranyában például sok gyülekezetünk szolgál olyan falvakban, ahol a népesség nagy része roma. Azt viszont kár volna megkérdőjelezni, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű diákok markáns része is a cigányság sorából kerül ki.

– E. T.: A református Oktatási Szolgálat az elmúlt 2-3 évben nagy erőfeszítéseket tett a különböző egyházi szolgálatok kapcsolódásáért – ilyen például a felzárkóztatás, a cigánymisszió és az oktatás. Egyházunkban közel 15 éves az a pilotprogram, amelyet a svájci HEKS Alapítvány kezdeményezett, és amely módszertanilag is segíti a roma gyerekek iskolai integrációját, hogy az ne esetleges legyen. A közös munka eredménye, hogy az inkluzív, méltányos oktatás fókuszba került.

– B. L.: Vannak olyan központi kezdeményezéseink is, amelyeket egy gyülekezet nem tudna elvinni. Ilyen például a roma felsőoktatási szakkollégium Budapesten és Debrecenben, amely tíz éve sikertörténet. Támogatást nyújt az alacsony státuszú családokból származó fiataloknak, hogy bent maradjanak az egyetemen. Már doktoranduszok is vannak közöttük. Ezeket a jó gyakorlatokat kellene még inkább megerősíteni.

– A jelentés szerint ahol párhuzamosan működnek állami és egyházi iskolák, ott a református egyház felülreprezentált a szegregációban. Mi ennek az oka?

– B. L.: Ez nem azért van így, mert az egyik iskola református, a másik pedig nem. A jelenség még olyan területeken is tapasztalható,

ahol kizárólag két állami iskola működik: az egyik elitizálódó, a másik gyűjtőiskolává válik.

Ezen változtatni csak akkor tudunk, ha a társadalom egésze szembenéz ezzel a helyzettel. Mi a magunk eszközeivel igyekszünk mindent megtenni a változásért: kapuink társadalmi státuszra, származásra való tekintet nélkül mindenki előtt nyitva állnak.

– E. T.: Az egyházban ennek történeti és földrajzi adottsága is van, ugyanis a református egyház a vizsgált területeken – Hajdú-Biharban, Szabolcs-Szatmár-Beregben és Borsod-Abaúj-Zemplénben – erős és nagy gyülekezetekkel van jelen. Pont ezeken a területen élnek jelentős számban romák is. Ráadásul itt a legnagyobb a hátrányos helyzetű lakosság aránya, a mélyszegénység. Ha a református gyülekezetek, a mélyszegénység és a roma lakosság hazai térképét egymásra tesszük, azt látjuk, hogy sok helyen fedik egymást.

– A jelentésben szerepel az amerikai „white flight” kifejezés, amely a fehér középosztály tömeges elköltözésére utal. Hogyan látják ezt a jelenséget a magyar társadalomban?

– B. L.: Ez sem a romák és nem romák közötti különbségről szól, hanem kulturális és gazdasági problémakör. Ez egy települések között is fennálló töréspont a társadalomban azokon a helyeken, ahol az eláramlás megkezdődött.

– E. T.: A „white flight” jelenség az oktatás nyelvére fordítva azt is jelenti, hogy azok a szülők, akik nyugodt, kiszámítható oktatást szeretnének a gyereküknek, amikor túl sok olyan tanuló érkezik az iskolába, akiket egyénileg kell kísérni és szociális támogatással segíteni – mert nem illeszkednek vagy sokkal több figyelemre van szükségük –, akkor bizony másik intézményt keresnek.

Ez a szabad iskolaválasztás, mely Magyarországon az egyik legerősebb szülői jog, és sokszor valóban szembekerül az integráció igényével.

A társadalmi szakadék erősödéséhez az erőforrás hiánya is hozzájárul, és ennek áthidalásához helyben nincs elegendő szociális munkás vagy iskolapszichológus.

– Tapasztalataik szerint konkrétan mi motiválja a szülőket az iskolaválasztásnál?

– B. L.: Meggyőződésem, hogy minden szülő elsősorban az iskola minősége szerint választ, és jó oktatást szeretne a gyerekének. Másrészt értékrendet is választanak – olyat, amit előremutatónak tartanak. Az egyházi iskolákban ma már a trendek szerint a diákok legalább felének családja nem is tartozik az adott egyházhoz, mégis ezeket az intézményeket választják.

– E. T.: A református iskolák eredményesség szempontjából elismertek és keresettek. Az ombudsmani jelentésben is benne van, hogy nincs olyan diák, akit ne vennének fel. A probléma az, hogy a hátrányos helyzetű közösségekből nem jelentkeznek elegendő számban. Ezt nevezik rejtett diszkriminációnak, de ez nem direkt jogsértés. Egyrészt pozitív, hogy a közösség, az értékrend és a pedagógiai színvonal miatt sok szülő választja a református iskolákat.

Ugyanakkor ez a magas színvonal és elvárásrendszer nem minden hátrányos helyzetű család számára elérhető vagy vonzó.

Ezért az egyháznak jóval több erőfeszítést kell tennie – például családi pasztorációval és élő diakóniai kapcsolattal –, hogy elérje és befogadja ezt a réteget is.

– A jelentés kitér arra is, hogy egyes szülők rejtett diszkriminációként élik meg az egyházi iskolákhoz kapcsolódó elvárásokat – akár anyagi terheket, akár azt, hogy az intézményekben vallási programokon kell részt venni.

– E. T.: Nehéz kérdés, mert ha a református egyház fenntart egy intézményt, akkor természetes, hogy ahhoz vallási programok is tartoznak, például istentisztelet. Nem azért vállalunk közfeladatokat, mert ez volna az alaptevékenységünk – ez a missziós szemléletünkből fakad. El akarjuk érni azokat is, akik egyébként nem lépnének be a templomba.

– B. L.: A református fenntartói rendszer nagyon sajátos: 220 intézményre 130 fenntartó jut, többségük helyi gyülekezet. Ez azt jelenti, hogy a gyülekezetek maguk törődnek az intézményekkel és a családokkal. Az ombudsmani jelentés is elismeri az erőfeszítéseket. Az ajánlások megfontolandók, de nem lehet elvárni, hogy kizárólag egy iskola oldja meg a társadalmi leszakadás kérdéseit. És fontos látni: a hittanoktatáson keresztül hetente 150 ezer gyereket érünk el – jóval többet, mint ahányan református intézménybe járnak. Ez nagy missziós terület, amelyen keresztül vállaltan közvetítünk értékeket is.

– A református oktatási intézmények jó része „táblacserés”, tehát átvett iskola. Ezekben az esetekben a fenntartó kész tényekkel néz szembe. Hogyan működik az átállás ezeknél az intézményeknél?

– B. L.: Magyarországon 1948-ban szinte teljes körű államosítás történt, és a református egyháznak egyetlen iskolája maradt meg Debrecenben. Ez a helyzet évtizedekig tartott, majd a rendszerváltozás után sok gyülekezet visszakapta a valamikori iskoláját, vagy újat alapított. Az elmúlt tíz évben viszont a demográfiai csökkenés miatt mindez jellemzően állami iskolák átvételével történt.

Fontos ugyanakkor, hogy nem veszünk át iskolát, ha a szülői közösség és a pedagógusok legalább 85 százaléka nem támogatja a folyamatot.

Van olyan iskolánk, ahol 400 gyerekből 300 roma családból származik. A kérdés leginkább az, hogy a társadalommal együtt csak második esély típusú megoldásokat alkalmazunk, vagy inkább az első esély és a méltányos oktatás felé haladunk. A mi célunk az utóbbi. Ennek a megközelítésnek nem az a lényege, hogy egyforma arányban járjanak a gyerekek iskolába; ez távolabbi eredmény lehet. Most arra kell koncentrálni, hogy a jelenlegi helyzetben a legméltányosabb oktatás jusson mindenkinek. Új egyházi stratégiánk is a minőségi és méltányos oktatást tűzte ki vezérlő szempontként, s ennek kialakítása független a biztoshelyettesi jelentéstől.

– A vizsgálat következményeként az érintett intézményekkel kapcsolatban konkrét elvárások fogalmazódtak meg. Milyen válaszlépéseket tartanak szükségesnek és megvalósíthatónak?

– B. L.: A szereplőket valamilyen módon segítenünk kell a változásban. A kilátásba helyezett elvonás nem ideális, mert a helyzetet hosszú távon kellene megoldani. (A 2023. évi XCII. törvény lehetővé teszi a köznevelési intézmények fenntartói számára biztosított költségvetési támogatás csökkentését – a szerk.) Az viszont jó, hogy ez rávesz bennünket arra, hogy a jelentésben említett 11 érintett intézménnyel kiváltképpen foglalkozzunk. Ehhez a Református Pedagógiai Intézetben egyéni programokat, szervezetfejlesztést fogunk kidolgozni, mert minden iskolai helyzet más.

– E. T.: Ha el akarjuk kerülni a szankciót,

változtatni kell a kialakult, rögzült tanulói összetételű iskoláknál, de ez nagyon nehéz lesz.

Be kell látni, hogy a szegregáció elleni küzdelem komoly helyi és össztársadalmi kérdés is. A magunk oldalán igyekszünk még többet tenni, de ez nem oldható meg kizárólag az iskolákban: a gazdasági helyzetnek és a lakhatási körülményeknek is változniuk kell.

– Mindezek alapján milyen további feladatokat látnak maguk előtt?

– E. T.: A jelentés egy fontos társadalmi jelenségre hívja fel a figyelmet, ami nem kizárólag jogi, hanem társadalmi kérdés is. Lényeges, hogy erről elinduljon a közös gondolkodás. Egyházunk zsinata most fogadja el az új oktatási stratégiát, mely az inkluzív, méltányos oktatásra fókuszál, de ezzel egyedül nem lehet megbirkózni. Minden szereplőt szövetségbe kell hívni, beleértve a társegyházakat, a helyi szereplőket, a civileket és a mindenkori kormányt is.

– B. L.: Az egyházon belül is intenzívebb beszélgetés kezdődik arról, hogy mi a dolgunk. Az erről történő gondolkodás jelen van az egyházban, ez a missziónk része, de a konkrét intézményekben fokozottabb odafigyeléssel szeretnénk jelen lenni. Nem az egyházak okozzák a szegregációt, de a református egyház felelősséget visel azért, hogy ez a társadalmi folyamat megváltozzon.