Korábbi írásában szerzőnk arra kereste a választ, hogy az állatok vajon rendelkeznek-e az emberéhez hasonló lélekkel. Most ezt a gondolatot folytatva saját életmódja és hite alapján azon elmélkedik, hogyan következhet egymásból a vegán világnézet és a kereszténység. Erszény Krisztián írása.
Amikor valaki megtudja, hogy vegán vagyok, a kifejezés hallatán általában a táplálkozásra gondol. Vagyis hogy nem eszem húst, tejterméket, tojást. Kevesen tudják, hogy a vegánság nem étkezési módot jelent, hanem állatvédelmi mozgalmat. Ha pedig hozzáteszem, hogy életemben a keresztény hitet próbálom irányelvvé tenni, s ebben is fontosnak tartom a vegánságot, ez sokaknak meglepetést okoz. Pedig számomra a kettő mélyen összetartozik, még akkor is, ha a sorrend úgy alakult, hogy előbb lettem vegán, és csak később tértem vissza a hitemhez.
A vegánság kezdetben egy fellángoló, majd az idő során annál mélyebben megalapozott etikai döntés volt számomra.
Nem akartam, hogy az életem mások szenvedése árán épüljön.
Emiatt kezdtem tudatosabban figyelni arra, hogyan kerül az étel az asztalomra, s az alapos utánajárás során szembesültem azzal, hogy az állattartás ipari rendszerei rengeteg fájdalmat és kizsákmányolást hordoznak magukban. Lelkiismeretem azonnal azt sugallta, hogy ha tényleg hiszek az élet tiszteletében, akkor ezt nem tudom figyelmen kívül hagyni. És most nem részletezem, hogy a tudományos kutatások mennyire igazolják a vegán táplálkozás egészségre gyakorolt jótékony hatásait.
Amikor évekkel később újra rátaláltam a keresztény tanításra, megdöbbentő élmény volt felfedezni, hogy mennyire összecseng egymással a hitem és a vegán életmódom. A Szentírás ugyanis rögtön az elején, a Teremtés könyvében azt írja, hogy Isten az embernek a növényeket és a gyümölcsöket adta eledelül. (1Mózes 1,29–30) A bűnbeesés előtti világ képe itt egy olyan állapotot mutat, ahol nincs erőszak, nincs vérontás. A próféták jövőbe tekintő látomásai is ehhez a békés harmóniához vezetnek vissza: az oroszlán együtt legel a báránnyal, nem lesz pusztítás a szent hegyen. Később, a Noéval kötött szövetség részeként jelenik meg először az engedély az állatok fogyasztására. (1Móz 9:3-4)
Eszerint a vízözön új korszakot nyitott a természeti viszonyokban, a Föld termékenysége csökkent, és a növényi táplálék már nem volt elegendő az ember fennmaradásához. Mégis, ezzel az engedéllyel
Isten nem a korlátlan uralmat, hanem a felelős gondviselést bízta az emberre.
A figyelmeztetés, hogy „de ne egyétek a húst az éltető vérrel együtt”, azt jelezte, hogy az élet, a vér továbbra is Istené, tehát a húsevés megengedése nem az erőszak vagy a kizsákmányolás legitimizálása volt, mert magába foglalta az élet szentségének tiszteletét is.
A keresztény hitben a szeretet és az irgalom központi értékek. Jézus az „utolsó ítéletről” szóló beszédében azt mondja: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt 25:31-46) Bár ezt a tanítást emberekre vonatkoztatja, úgy érzem, a lelkület, amelyre hív, kiterjedhet és ki is terjed minden teremtményre.
Nem állítom, hogy a Biblia egyértelműen előírná a vegánságot – a fősodratú teológiai tanítás sem ezt képviseli. Annyi azonban látszik, hogy az Ószövetség későbbi prófétái a messiási korra úgy tekintenek, mint a paradicsomi béke visszatérésére, amikor „majd együtt lakik a farkas a báránnyal… egy kisgyerek is elterelgetheti őket… Sehol nem ártanak, s nem pusztítanak az én szent hegyemen.” (Ézsaiás 11,6–9) Számomra ezek miatt világos, hogy
a szeretet logikája nem áll meg az ember határainál.
Keresztényként a teremtett világ gondozása is a felelősségem. A környezeti válság egyik legnagyobb hajtóereje az állattenyésztés: erdőket irtanak ki, vizeket szennyeznek, üvegházhatású gázok szabadulnak fel, óriási mennyiségben. Amikor nemet mondok egy darab sajtra vagy szelet húsra, nemcsak egy érzésekkel rendelkező, örömre és félelemre képes állat életét veszem komolyan, hanem a Föld jövőjét is. Ez is hálaadás Istennek: nem pazarolok, nem rombolok, hanem vigyázok arra, amit rám bízott.
Igen, feltehető a kérdés, hogy ez nem túl radikális? Nem inkább divathullámról van szó? Ami engem illet, számomra a vegánság nem elsősorban étrend, hanem hitbéli döntés. Minden falat egy kicsi „igen” Isten békéjére, és egy kicsi „nem” az erőszak világára. Nem tökéletes életforma, és tudom, hogy más keresztények más úton járnak. De nekem ez
segít közelebb lenni ahhoz az istenképhez, amelyben a szeretet nem ismer határokat.
Természetesen egy vegán ember örömmel venné, ha minél többen kiállnának az állatok védelme mellett, de van egy kedvenc idézetem Loyolai Szent Ignáctól: „Veszélyes dolog, ha azt akarjuk, hogy mindenki ugyanazon az úton haladjon; s még rosszabb, ha másokat önmagunkhoz mérünk.”
Én egyébként előbb lettem vegán, mint keresztény. Akkor még nem tudtam, hogy amit pusztán etikai választásnak éltem meg, az valójában előkészület volt az utóbbira is. Isten lassú úton vezetett, előbb nyitott meg az állatok felé, s később érkezett meg életembe a hit. Ma már úgy látom: a kettő ugyanannak az ajándéknak a része. A vegánság tanított meg arra, hogy tiszteljem az életet. A keresztény tanítás pedig arra, hogy ebben a tiszteletben felfedezzem Istent.
Mert számomra
a hit nemcsak szavakban, hanem a mindennapi döntésekben is megtestesül.
És mert hiszem: a szeretetnek akkor van ereje, ha nem hagyjuk, hogy bármilyen teremtmény fölött az erőszak legyen az utolsó szó.
Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom
