Esti tükör, 2021. május 11.
Ma van a közlekedési kultúra napja – a kezdeményezés elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet a kulturált közlekedés és a közlekedésbiztonság fontosságára, és emlékeztessen, hogy a toleráns, egymásra odafigyelő közlekedési magatartás a biztonságos közlekedésnek is az alapja. Mosóczi Lászlót, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy tavaly kevesebben haltak meg közúti balesetben, mint az ötvenes évek óta bármelyik évben, pedig csak személyautóból tízszer több jár az utakon.

A személyautókból ismerős és mindenki által használt biztonsági elem a hárompontos biztonsági öv – több százezer ember életét mentette meg, hogy mindenki számára elérhetővé tették az 1959-es innováció alkalmazását. Ezt az életmentő szabadalmat állítják példának a gyógyszeripar és a politikusok elé, amikor a koronavírus elleni vakcinák szabadalmának megosztását szorgalmazzák. A Biden-kormány támogatja a több védőoltás előállítását lehetővé tevő globális intézkedéseket, így azt is, hogy lemondjanak a vakcinák szellemi tulajdonjogának a védelméről. Az Európai Unió is hajlandó tárgyalni a vakcinaszabadalmak elérhetővé tételéről, bár a tagállamok egyelőre megosztottak: Emmanuel Macron francia elnök szerint meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy az oltás köztulajdonná váljon, a német kormány viszont nem függesztené fel az oltóanyagok szabadalmi jogát.

Közben az Egészségügyi Világszervezet járványügyi vezetője aggasztónak nevezte a koronavírus indiai változatát. Maria Van Kerkhove szerint az Indiában felfedezett mutáns fertőzőbb, mint a korábban ismert variánsok, és az emberi immunrendszer kevésbé képes reagálni rá.

Közben valamelyest csökkent a koronavírus-koncentráció a szennyvízben – ez a Nemzeti Népegészségügyi Központ 18. heti adataiból derült ki. A legtöbb vizsgált település szennyvize stagnáló tendenciát mutat, de öt Budapest környéki település közös mintájában emelkedett, négy városban pedig csökkenés tapasztalható.

A koronavírus újabb súlyos következményére figyelmeztetett a WHO: egyre több gyerek lesz elhízott. Az Egészségügyi Világszervezet jelentése szerint a járvány elleni korlátozások során elrendelt iskolabezárások negatív hatással lehetnek a gyerekek étkezési és testedzési szokásaira, emiatt megnőhet a gyermekkori elhízás előfordulási aránya. A 36 országot magában foglaló felmérést adatai szerint a 6-9 éves gyerekek között átlagosan háromból csaknem egy túlsúlyos. A negatív élettani hatásokat elkerülendő Hans Kluge, a WHO európai igazgatója tudományos alapokon nyugvó irányvonalat javasolt az egészséges étrend és a fizikai aktivitás népszerűsítésére, például adó kivetését a cukrozott üdítőkre.

Nem csak az infláció, a napenergia-termelés is csúcson járt: május 5-én, vasárnap, 11 óra 30 perckor 1426 megawattal újabb történelmi rekord született – erről a Mavir Zrt. számolt be Facebook-oldalán. A mostani termelési csúcs nemcsak abszolút értékben, de az éppen aktuális magyarországi áramtermelésen belüli 15,93 százalékos részesedéssel is történelmi rekord, ugyanígy soha nem volt még ilyen magas, 11,79 százalékos az aktuális felhasználásban a napenergia részesedése.

Törőcsik Mari után Lehoczky Zsuzsa lett a Nemzet Színésze. A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt a nemzet színészei csaknem egyórás tanácskozás után választották meg.

Idén tíz szerző versengett a Libri irodalmi díjért, amit ötven kiadó 155 könyvéből választottak ki a szavazók és a szakmai bizottság. A legjobb tízbe válogatott művekből az öttagú szakmai zsűri, illetve a közönség szavazatok alapján Bereményi Géza Magyar Copperfield című műve kapta a Libri irodalmi díját, és Grecsó Krisztián Magamról többet című könyve nyerte el a Libri irodalmi közönségdíjat.

Így támogathatja a Szemléleket
A Szemlélek nem üzleti vállalkozás, kizárólag adományokból, támogatásokból működünk. Önállóságunk legfőbb záloga olvasóink nagylelkűsége. Kérjük, ha teheti, ön is csatlakozzon támogatói körünkhöz! Egyszeri vagy havi rendszeres adományát ezen a linken fogadjuk.
Támogatom