Egyházi vezetők figyelmébe: missziós terület lett az amerikai magyar diaszpóra!

Miközben a magyar katolikus egyház egyre nagyobb hangsúlyt helyez a missziókra, alig esik szó egy olyan területről, amely mindig is a felelősségi körébe tartozott: a magyar diaszpóráról. A tengerentúlon az egykor virágzó magyar katolikus közösségek többsége pap nélkül maradt, miközben Észak-Amerikában több mint másfél millió hazánkfia él. Vajon nem a szétszóródott magyar közösségek jelentik-e napjaink egyik legelhanyagoltabb missziós területét?

A szerző katolikus teológus végzettséggel rendelkező történész, emigrációkutató

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tavaszi üléséről szóló híradásban Székely János szombathelyi püspök, az MKPK elnöke – többek között – arról számolt be, hogy a missziók szerepe mennyire fontos az egyház életében. Ennek jegyében minden egyházmegyében lesz felelőse a misszióknak. Ez egyrészt szentszéki előírás, másrészt örvendetes lépés, hiszen

a missziós tudat erősítése mindig is a katolikus egyház alapvető feladatai közé tartozott.

A kérdés tehát nem az, hogy szükség van-e misszióra. Erre maga Krisztus adta meg a választ: „Menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden népet.” A misszió nem egy választható tevékenység, hanem az egyház lényegéből fakadó küldetés. A kérdés inkább az, hogy mit értünk ma misszión.

Amikor a szó elhangzik, legtöbbünknek távoli országok jutnak az eszébe: a ferences és a jezsuita rend az 1930-as évtől végzett nagy ívű szolgálata Kínában, vagy a szaléziak tucatnyi misszionáriusa Kubában. Szegény falvak, utak, kutak és iskolák építése, oktatási és egészségügyi programok, hitoktatás. Ezek valóban fontos feladatok, szükség van rájuk. Nem véletlen, hogy számos nyugat-európai ország, köztük – ahogy Székely János is példaként hozta – Olaszország is jelentős erőforrásokat fordít a missziók támogatására. Fiatalok százai, papok, szerzetesek és világi munkatársak vesznek részt ilyen programokban.

Érdemes azonban közelebbről megvizsgálni az olasz példát. A legfrissebb adatok szerint jelenleg 227 olasz egyházmegyés pap szolgál úgynevezett Fidei Donum misszionáriusként külföldön. Ez jelentős csökkenés az 1990-es évek mintegy hatszáz misszionáriusához képest. Az viszont különösen figyelemre méltó, hogy közülük nem Afrikában szolgál a legtöbb. A 227 papból 139-en az amerikai földrészen, 64-en pedig Afrikában végeznek lelkipásztori munkát. Az olasz egyház tehát nem kizárólag a klasszikus missziós területekben gondolkodik, hanem saját diaszpóráját is missziós felelősségének tekinti. Pedig helyzete ma sokkal kedvezőbb, mint mondjuk Magyarországé. Az amerikai olasz közösségek nagyrészt kitermelték papi utánpótlásukat. A korábbi olasz nemzeti plébániák jelentős része mára beolvadt a helyi egyházmegyei struktúrákba. Az olasz identitás és katolikus hagyomány tovább él, de már kevésbé függ az anyaországból érkező papoktól.

Az American Community Survey 2020-as adatai szerint az Egyesült Államokban 1 348 198 fő vallotta magát teljesen vagy részben magyar származásúnak. Kanadában további több mint 320 ezer magyar gyökerekkel rendelkező ember él. Vagyis

Észak-Amerikában közel másfél millió magyar származású emberről beszélhetünk.

A 19. század végétől kezdve a magyar katolikusok az amerikai földrészen több mint száz templomot, plébániát, missziót, rendházat és lelkipásztori központot hoztak létre. Ezek a közösségek nem pusztán vallási szerepet töltöttek be: iskolákat működtettek, kulturális egyesületeket alapítottak, segítették a bevándorlókat, és nemzedékeken keresztül őrizték a magyar nyelvet és identitást. A magyar pap sok esetben nem egyszerűen lelkipásztor volt, hanem tanító, szervező, közösségépítő és a kultúra őrzője.

Az 1910-es és 1920-as években a magyar püspökök még természetesnek tekintették, hogy papokat küldenek Amerikába. Az akkori egyházi gondolkodás számára Cleveland, South Bend, New Brunswick vagy Detroit éppúgy missziós terület volt, mint Afrika. A különbség csupán annyi volt, hogy ott magyarok éltek. A két világháború között, majd különösen 1945 után papi nemzedékek, ferencesek, jezsuiták, premontreiek, egyházmegyés papok százai szolgáltak Amerikában. Kutatásaim szerint az 1800-as évek második felétől napjainkig 1250 atya vett részt a magyar pasztorációban csak az amerikai kontinensen, a csúcsidőszakban egy időben több mint száz személy.

Hirdetés

Ma például Chicagóban még működik magyar templom, de nincs helyben szolgáló magyar pap. Floridában jelentős magyar közösség él, még sincs magyar lelkipásztor. New Jersey-ben a passaici plébános látja el a száz kilométerre fekvő New Brunswickot, miközben kéthetente New Yorkba is bejár misézni. Egy másik, nyolcvan év feletti atya a közbeeső vasárnapokon több mint öt órát utazik vonaton, hogy magyarul misézzen. Detroitban még szolgál két magyar ferences, de ők is a nyugdíjkorhatár közelében járnak, miközben a kanadai London magyar közösségének ellátásában is részt vesznek. Kanada magyar lelkipásztori szempontból némileg jobban ellátott. Legalább a nagyobb városokban (Toronto, Vancouver, Montreal) van magyar pap, igaz, ez nagyrészt a magyar jezsuitáknak köszönhető, akik Toronto és Montreál esetében lelkipásztort biztosítanak.

Dél-Amerikában még súlyosabb a helyzet. Argentínában, Brazíliában vagy Venezuelában ma is élnek magyar katolikus közösségek, de magyar lelkipásztor gyakorlatilag nincs. Kutatásaim alapján

ma az amerikai földrészen kevesebb mint tíz olyan hely maradt, ahol helyben lakó, magyarul szolgáló katolikus pap működik.

Egy évszázad alatt több mint száz közösségből kevesebb mint tíz maradt lelkipásztori értelemben teljes értékű magyar közösség.

Ez a helyzet nem csak az amerikai kontinensre jellemző, Európában is komoly nehézségek vannak. Miközben magyar munkavállalók százezrei költöztek ki, magyar lelkipásztori ellátásuk megoldatlan. Az Egyesült Királyságban egy-két magyar pap él, Párizsban nincs magyar lelkész, s a sor folytatható lenne. Egyre-másra adja fel a magyar egyház azokat a szolgálati helyeket, ahol évtizedekig szolgált magyar lelkipásztor.

Erről a folyamatról kevés szó esik. Pedig a világegyház dokumentumai sem tekintik másodlagos kérdésnek a migránsok és a diaszpórák lelkipásztori gondozását. A II. Vatikáni Zsinat után számos dokumentum foglalkozott a témával. A 2004-ben kiadott Erga migrantes caritas Christi instrukció hangsúlyozza, hogy a migránsok különleges lelkipásztori figyelmet igényelnek, és fontosnak tartja nyelvi, kulturális és vallási örökségük megőrzését is. A dokumentum szellemében a diaszpóra nem egyszerűen egy szétszóródott közösség, hanem sajátos lelkipásztori feladat.

Amikor misszióról beszélünk, hajlamosak vagyunk földrajzi kategóriákban gondolkodni. Afrika és Ázsia misszió. De vajon a szétszóródott magyar közösségek nem ugyanolyan missziós területet jelentenek? Hiszen a harmadik-negyedik generációs amerikai magyar katolikus számára a hit és a magyarság megőrzése legalább akkora kihívás lehet, mint egy afrikai faluban a keresztény közösség megszervezése. Más természetű feladat, de misszió mindkettő.

Természetesen tisztában vagyok a magyarországi paphiánnyal. Nem gondolom, hogy minden egyházmegyének lelkipásztorokat kellene küldenie külföldre. Léteznek azonban más lehetőségek is. Lelkipásztori munkatársak, hitoktatók, állandó diakónusok, fiatal önkéntesek szolgálhatnának meghatározott időre a diaszpórában. Elképzelhető lenne akár egy többéves program is, amelyben az érkezők fokozatosan adnák át feladataikat utódaiknak, biztosítva a folytonosságot. A fő ellenérv rendszerint az, hogy minderre nincs pénz. A gyakorlatban azonban az élő közösségek képesek hozzájárulni saját fenntartásukhoz. Sokkal inkább

hiányzik az átfogó koncepció és a stratégiai gondolkodás.

Elvben létezik a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Külföldi Magyar Lelkipásztori Szolgálata, de a honlapjukon szereplő utolsó hír is már több mint egyéves, és az ott elérhető adatok jelentős része régóta elavult.

Nem azt állítom, hogy kevesebbet kellene foglalkoznunk Afrikával, hogy ne támogassuk a fejlődő világ egyházait. Ellenkezőleg. Azt kérdezem csupán:

miközben a magyar egyház egyre komolyabban gondolkodik a távoli missziókról, nem feledkezünk-e meg arról a közel másfél millió magyar származású emberről, akik nem Afrikában vagy Ázsiában élnek, de hitük, nyelvük és kulturális örökségük megőrzésében talán ugyanolyan figyelemre szorulnak?

Mert ha az amerikai földrészen egykor több mint száz magyar katolikus közösség működött, és ma kevesebb mint tíz helyen szolgál helyben lakó magyar pap, akkor ideje feltennünk a kérdést: vajon nem missziós terület-e a magyar diaszpóra is?