Felelősség, bocsánatkérés, gyógyítás, böjt – katolikus vezetők hiteles szavai az abúzusokról

Miután a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozatot adott ki a szexuális abúzusokról, bő egy hét alatt három magyar katolikus egyházi vezető is szükségesnek tartotta, hogy a saját nevében tegyen közzé állásfoglalást a témában: Marton Zsolt, a váci és Varga László, a kaposvári egyházmegye vezetője után most Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát is hangsúlyosan szólalt meg. Örömteli fejlemény, hogy mindhárman szívvel, lélekkel beszélnek az áldozatokról, az egyház felelősségéről és a teendőkről.

„»Iskolafenntartó szerzeteselöljáróként együttérzéssel és őszintén bocsánatot kérek valamennyi gyermektől, szülőtől és tanártól, akiket bármelyik intézményünkben sérelem, megalázás, bántalmazás ért« – ha visszaélési üggyel szembesülök, ezzel a gondolattal kell kezdenem az érintett közösségnek szóló üzenetemet” – írja Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát a Telexen, a Szemlélekkel közös legújabb cikksorozat első részében, majd így folytatja: „Ha valódi a bocsánatkérés, akkor szívből jön, felelősséget vállal a bántó viselkedésért, elismeri a másik fájdalmát, és felajánlja segítségét a gyógyulásban.

Téved, aki azt gondolja, hogy amikor egy eljárás során kihallgatja az áldozatokat, ezzel már meg is hallgatta őket.

Mert a valódi meghallgatás során nemcsak a történtek pontos rögzítésére figyelek, hanem főleg arra, ahogyan azt mondják, szólnak hozzám. A szavakon túl a valódi érzelmi üzenetet is hallom. Minél gyakrabban sikerül így beszélgetni, annál közelebb kerülünk egymás valódi megértéséhez. Kihallgatni elég egy egyszeri találkozás, érzelmi kapcsolat nélkül. A meghallgatáshoz viszont kapcsolatba kell kerülni egymással.”

Hortobágyi T. Cirill kitér a felelősség kérdésére, a hasonló esetek megelőzésének fontosságára; személyes emlékeit felidézve ír arról, hogy annak idején hogyan szembesült a visszaélésekkel, és hogy mennyire nehéz volt eligazodnia ezen a terepen. „Az egész darázsfészekhez való viszonyulásom akkor vett gyökeres fordulatot, amikor Pannonhalmán 2014-ben először találkoztam személyesen áldozatokkal mint az akkori vizsgálóbizottság egyik tagja” – fogalmaz. Érzékletesen leírja, mennyire megérintette őt az áldozatok sorsa és szándéka, hogy felelős egyházi vezető hallgassa meg őket, mondja ki, hogy „ami vele, velük történt, az méltánytalan, hogy ilyen többet nem fordulhat elő”.

A főapát szerint az áldozatoknak és az egyház hitelességének az ártana a legtöbbet, ha az elhallgatás kultúrájához térnénk vissza. A mából visszanézve megállapítja: a nyílt és transzparens kommunikáció vállalása volt a leghelyesebb döntés, és időközben be kellett látnia, hogy „a nyilvánosság nekünk nem ellenségünk, hanem partnerünk a feltárások folyamatában”. Részletesen ír a hatalmi helyzetekből adódó abúzusok természetrajzáról, a bántalmazók és a bántalmazottak lelkében végbemenő folyamatokról, majd leszögezi: „Meggyőződésem, hogy a bizalomvesztést, a hitelesség helyreállítását csak nyílt, tiszta kommunikációval és őszinte bocsánatkéréssel lehet orvosolni. Éppen ezért itt is, most is,

bocsánatot kérek mindazoktól, akiket szerzetesközösségem tagjai és egyházam szolgálattevői megsebeztek, bántalmaztak,

akikkel szemben visszaélést követtek el.”

Hortobágyi T. Cirill írása beleillik abba a sorozatba, amelyet Marton Zsolt nyitott meg. Miután december 5-i írásunkban szóvá tettük a püspökkari közlemény felemás megfogalmazási módját és fájó hiányosságait, örömteli fejleményként érkezett először a váci püspök írása, benne a következő mondatokkal: „Tekintsünk úgy a szentévre, mint amely lehetőséget nyújt a családok számára a »kegyelmi újratervezésre«. Ez az újrakezdés a bűnbocsánatnak és Isten irgalmának a megélését is jelenti. Lehetőség kapcsolataink rendezésére: megbocsátani azoknak, akikkel konfliktusban vagyunk. Lehetőség arra, hogy megbocsássunk önmagunknak, és leginkább lehetőség arra, hogy Isten bocsásson meg mindnyájunknak, amiért nem fogadtuk be az ő szeretetét. Kérjük Isten hozzánk lehajló, irgalmas szeretetét mindezekhez! Családreferens püspökként

fájó szívvel kérek bocsánatot Istentől, a gyermekektől, fiataloktól és családjaiktól,

mindazoktól, akiket valamilyen bántalmazás ért az Egyház szolgálattevői részéről.”

Tegnap pedig Varga László kaposvári püspök adott ki felhívást a 2025-ös szentévre, melyben böjtöt, illetve szentségimádást, szemlélődő imádságot vagy szentírásolvasást kezdeményez az egyház megtisztulásáért, a kölcsönös figyelem, a tisztelet és a szolidaritás kultúrájának növekedéséért az egyházban és a világban. „Imádkozzunk mindazokért, akik egyházi személyektől vagy saját családtagjaiktól, a munkahelyeken vagy más intézményekben verbális vagy fizikai módon visszaéléseket szenvedtek el!

Imádkozzunk a gyógyulásukért és azért, hogy képesek legyenek kiengesztelődni Istennel és bántalmazóikkal,

és megtalálják helyüket az egyház szeretetközösségében! Imádkozzunk azokért is, akik ezeket a bűnöket elkövették, hogy bűnbánatot tartva, megtérve megtapasztalhassák Isten irgalmas szeretetét!” – olvassuk a szövegben.

A 2025-ös szentévet Ferenc pápa a remény jegyében hirdette meg. Bennünket a fenti megnyilvánulásokat olvasva már most eltöltött a bizakodás, hogy a magyar katolikus egyház minél nagyobb részében teret nyer az abúzusok érdemi feltárásának, az áldozatok meghallgatásának, a sebek gyógyításának és a hasonló esetek megelőzésének kultúrája.